Mit tehetünk sztrájk esetén?

SZABÓ LÁSZLÓA budapesti reptéren már napok óta akadozik a forgalom, a szakszervezeti sztrájk miatt a járatok jelentős késéssel indulnak, vagy pedig törlik azokat.

SZABÓ LÁSZLÓ

A budapesti reptéren már napok óta akadozik a forgalom, a szakszervezeti sztrájk miatt a járatok jelentős késéssel indulnak, vagy pedig törlik azokat. Az utasok dühösek, sokan kártérítést követelnek.

A sztrájk esetén azonban nem jár anyagi kártérítés, ugyanis ez ugyanolyan esetnek minősül, mint amikor vihar miatt kell törölni egy járatot, esetleg elháríthatatlan műszaki okok miatt nem szállhat fel a gép. Ezek az úgynevezett vis major esetek; ezek minden esetben kivételt képeznek, ilyenkor sokkal kevesebb jár az utasnak, mint amikor – például – kereskedelmi okok miatt törlik a járatot.

Ezért akik most utaznának a budapesti reptérről, vagy pedig olyan légikikötőben tartózkodnak, ahol sztrájk van, akkor azokra az alábbi szabályok érvényesek. Sztrájk esetén a légitársaságok kötelesek ételt biztosítani a várakozó utasoknak, ezt általában utalvánnyal oldják meg. Továbbá minden légitársaság, amely ilyen helyzetben törölni kénytelen járatait, köteles azt díjmentesen átfoglalni egy másik gépre. Persze, ilyen esetben ez nehéz, hiszen egyelőre kiszámíthatatlan, melyik gép tud indulni, mikor ér véget a sztrájk. Ha az utas mégis úgy dönt, hogy nem utazik, akkor a jegy árát teljes mértékben, kezelési költség levonása nélkül visszakapja.

A gyakorlatban a légitársaságok mindent megtesznek, hogy az utasokat eljutassák a célállomásra, a Lufthansa például ez esetben Bécsbe vitte az utasokat, és az osztrák fővárosból induló gépekre foglalta át őket, míg a Malév elsősorban olyan járatokat töröl, amelyekből több van az adott nap, így a törölt járat utasai is eljutnak a célállomásra. Nagyobb bajban van a Wizzair vagy az easyJet, hiszen az egyik nap a fapados forgalmat teljes mértékben leállították, azaz ezek a gépek nem szállhattak fel a reptérről.

A fenti jogok minden utasra vonatkoznak, persze, több légitársaság ennél többet is nyújt az utasoknak. Természetesen a legtöbb gép a nehézségek ellenére elindul. Így mindenképpen érdemes előtte tájékozódni, hogy törölték-e a járatot, ha nem, akkor a sztrájk ideje alatt legalább három órával a járat gép indulása előtt érdemes kimenni a reptérre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?