Utazz

Miért és hol foglaljunk bankkártyával?

Az utóbbi idő­ben rendkí­vül turbulens időszakot él meg a turiz­mus, elemzések szerint nagyon sok olyan cég van az iparágban, amely már a végnapjait éli, és nem kizárt, hogy csődbe megy. Mit tehetünk mi, utasok, hogy biztonságban tudjuk a pénzünket, akkor is, ha egy olyan hotelben, légitársasánál foglalunk, amely időközben csődbe megy? Utazási irodánál vagy köz­vetlenül érdemes foglalni?
Szabó Laci

2020. november 25. 15:19

*
- Shutterstock-felvétel

A legjobb, amit az utas tehet, hogy mindig bankkártyával fizet – és le­hetőleg az adott cég honlapján. Ez előbbi legnagyobb előnye, hogy ha csődbe megy egy cég, akkor a bankhoz fordulhatunk, hogy térítse meg a nem teljesített szol­gáltatást (charge back). Az esetek nagy részében ez meg is valósul, emlékezzünk csak a SkyEurope, a Malév csődjére, minden utas, aki a légitársaságnál foglalt, és azt bank­kártyával fizette ki, visszakapta a pénzét. Vagyis, ha most is előfor­dulna ilyen bedőlés, akkor ezt a szolgáltatást használva nem kelle­ne attól tartanunk, hogy az utazás mellett elveszik a pénzünk is.

Sok olyan cég is van, amely „csak” közvetíti a repülőjegyeket, szállá­sokat, csomagajánlatokat. Ezek sokszor olcsóbbak, mint az eredeti kínálat, így előfordul, hogy ezen az oldalon vásárolják meg a terméket az utasok. Ám ennek van egy nagy hátulütője is: nevezetesen, hogy ha baj van – járattörlés, késés, átfog­lalás, egyéb gond –, akkor hiába hívjuk a légitársaság, hotel telefon­számát, ők minden bizonnyal azt fogják mondani, keressük fel az utazási irodát, ahogy a jegyet vásá­roltuk. Ezzel pedig jelentősen nő az ügyintézési idő, kényelmetlenebb a szervezés. A hagyományos irodák­nál több a figyelem, az ilyen-olyan, sosem hallott online portáloknál van a nagyobb veszély, mivel ott tömegek foglalnak, így egy váratlan esemény bekövetkeztekor, amikor sok ezer utast kell átfoglaltatni, intézni számukra az asszisztenciát, előfordulhat, hogy egyszerűen nem győzik feldolgozni a sok kérést... Ha online foglalunk a légitársaság oldalán, akkor sokszor fel sem kell hívni az ügyfélszolgálatot, akár a webes felületen is el tudjuk intézni a cserét, meg tudjuk oldani a prob­lémát. Vagyis nemcsak nagyobb a biztonság, de több lehetőség közül választhatunk, és gyorsabb az ügy­intézés is.

Van viszont egy fontos szempont is, egy légitársasági csődnél csak akkor adja vissza a bank a le nem utazott jegy árát, ha közvetlenül nála vásároltuk, és bankkártyával fizettük (mindegy, hogy fizikai­lag az irodájukban, vagy online). Ha utazási irodánál foglalunk, akkor már nem biztos, hogy ez megtörténik. Pont a Malév-csőd­nél is hasonló volt a helyzet, míg pertársaságba állt csaknem 200 utazási iroda, hogy visszaszerezzék az utasok pénzét. A 2012-es csőd után nyolc évvel később született ítélet, így azok is visszakapják a re­pülőjegy árát, akik utazási irodánál foglalták le azt… Lehet, a jövőben ez precedens lesz.

Ezek a szabályok, szempontok nemcsak most, a koronavírus-jár­vány alatt érvényesek, de a béke­időkben is, így érdemes megfogad­ni, és a foglalások előtt mérlegelni, mikor, hol, hogyan és mennyiért veszünk repülőjegyet, foglalunk szállást.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A kormány arról is dönthet, hogy a népszámlálás során lehetőséget adjon-e egy második nemzetiség megadására⋌(TASR/MTI-felvétel)

Népszámlálás: nincs egyetértés abban, hogy egy vagy két nemzetiség bevallására legyen-e lehetőség

magyar pártok

Újra tárgyalóasztalhoz ültek a szlovákiai magyar pártok, de továbbra sincs megegyezés

Marek Krajčí

Krajčí: Már ezen a héten regisztrálhatnak az oltásra az idős emberek

aprópénz

Jövőre lassan eltűnhetnek a pénztárcánkból az eurócentek

Komárom

Ismertek a hétvégi komáromi tesztelés részletei

A királyhelmeci kórház is segíti a tesztelést

A királyhelmeci kórház is segíti a tesztelést

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.