Merülés a színek tengerébe

SZABÓ LÁSZLÓ

Aki már járt Egyiptomban, az tudja, hogy a Vörös-tenger igazi búvárparadicsom. Ide szinte bűn búvármaszk és pipa (sznorkel) nélkül utazni, hiszen legalább ezek szükségesek ahhoz, hogy a nyaraló felszíni búvárként tekinthessen a színes halak világába. Már sok szálloda partján vannak korallszigetek, színesebbnél színesebb halak, de az igazi csoda akkor vár ránk, amikor ellátogatunk a közelben lévő nemzeti parkok egyikébe (Tirán-szigetek, Ras Muhamed). Gyönyörű halak, ráják, bohóchalak úszkálnak mellettünk, miközben a szemet gyönyörködtető színes korallokat pásztázzuk. Csodás látvány, órákig csodálni tudnánk az elénk táruló képet.

De hamarosan még inkább testközelbe kerülünk az élővilághoz, hiszen életünkben először kipróbáljuk az igazi merülést, amikor minden szükséges eszközzel felszerelve a vízbe ugrunk. Ám még mielőtt ez megtörténik, egy rövid oktatásban részesülünk, ekkor egy profi búvár röviden összefoglalja, mire ügyeljünk, mi az, amire a víz alatt számíthatunk. A legfontosabb, hogy megtanuljuk a jeleket, hiszen a víz alatt nem tudunk beszélni, így pár mozdulattal kell kommunikálni. A két legfontosabb jel, amikor az hüvelykujjunkat, és a mutatóujjunkat összezárva egy „o” betűt formálunk, ez a minden rendben (oké) jele, míg amikor a kézfejünket jobbra-balra mozgatjuk, azzal tudjuk jelezni, ha baj van. Az oktató megnyugtatja a próbálkozókat, hiszen a csaknem 30 percig tartó merülésen ő irányít majd minket a víz alatt. Miután mindezt megtudjuk, felöltöztetnek búvárruhába, és már indulhat is az első merülés.

A első másodpercekben szokatlan, hogy a víz alatt is kényelmesen tudunk lélegezni, de ezt nagyon gyorsan meg lehet szokni. Merülés közben időnként meg-megállunk, hiszen a nyomáskülönbséget ki kell egyenlíteni. Ilyenkor a mellettünk lévő oktató a már megtanult jelekkel megkérdezi, minden rendben, majd ha igent mutatunk, akkor folytatódik tovább a merülés. Az első búvárélmény során ez maximum hat méter lehet. Miután elértük ezt a szintet, immár kényelmesen úszkálva kezdődhet az elénk táruló élővilág megtekintése – testközelből. Csodás korallok, a színskála minden színében tündöklő halak úszkálnak körülöttünk, szinte nem is zavarjuk őket, már megszokták a búvárok jelenlétét. Egy bohóchalban gyönyörködünk éppen, amikor az oktató mutogatására leszünk figyelmesek. Egy nagyobb méretű Napóleon-hal közelít felénk, az apró színes halak mellett ez egy igazi nagy hal a környéken, legalább egy méteres lehet. Még fel sem ocsúdtunk a látványtól, amikor pár méterrel alattunk egy polipra figyelek fel, most én mutatom a többieknek, hogy nézzenek le. A harminc perces merülés során számtalan szebbnél szebb, színesebbnél színesebb hallal találkozunk, igaz, az általam várt óriásteknős akkor éppen nem járt arra. Pedig az oktató állítása szerint gyakran találkoznak ezen a részen teknősökkel, rájákkal, medúzákkal, néha még kisebb cápákkal is – igaz, ezek az emberre nem veszélyesek, ettől nem kell itt tartani. Az első merülés véget ért, lassan elindulunk a víz felszíne felé, ahol már vár ránk a hajó, hogy még egy felszíni búvárkodást is közbeiktatva folytassuk programunkat.

Ebben a pillanatban egyik volt kolléganőm mondata cseng a fülemben: búvárkodás nélkül lehet élni, de nem érdemes. Most már értem, mit akart ezzel mondani, és tudom, hogy nem ez volt az utolsó, amikor a vízbe csobbanok, hogy tovább gyönyörködhessek a színek kavalkádjában pompázó élővilágában.