Málta – lovagok nagyszerű kis szigete

Mindössze 316 négyzetkilométeren lélegzetelállító természet, megszámlálhatatlan történelmi, építészeti és kulturális emlék, partvonala mentén pedig nagyszerű merülőhelyek várják az idelátogatót. Európa legdélebbi országa a Földközi-tenger közepén terül el, alig 90 kilométerre Szicíliától, stratégiai jelentősége tehát vitathatatlan. Épp emiatt, a történelem folyamán több nagyhatalom is magáénak akarta tudni. Első lakói Szicíliáról érkeztek Kr. e. 5300 körül. Később a föníciaiak alapítottak itt kolóniát, majd helyüket átvették a karthágóiak, a Római Birodalom felbomlása után jöttek a bizánciak, az arabok, a 16. században megérkezetek a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend tagjai. A napóleoni háborúkban Málta a franciák uralma alá került, akik ellen később az angolok segítségét kérték. Az 1814-es béke megkötésével a sziget brit gyarmat lett. Végül 1964-ben Málta önálló állammá vált, 2004-ben pedig Szlovákiával egyidőben lett ez EU tagja.

Málta arculata

Málta mai arculata, hangulata ennek a kulturális kavalkádnak az eredménye. Középkori erődök, őrtornyok, paloták, óriás kupolájú katedrálisok, rengeteg templom, katakombák, kolostorok. Mindezt pedig egy kis arabos rendetlenség, káosz veszi körbe.

A repülőgépből kitekintve is látszik, milyen kopár, sziklás is Málta, a legnagyobb sziget. Erdők, parkok nem nagyon vannak, hiszen a szigetnek nincs folyója, talajvízkészlete elenyésző, szinte állandó vízhiánnyal küzd, amit a tengervíz sótalanításából nyert ivóvízzel próbálnak enyhíteni. Településhálózata viszont sűrű. Ezt igazán csak akkor tudatosítja az ember, amikor autóba ül, egymást érik a falvak, városkák, igazi sebességre kapcsolni szinte lehetetlen. A magunkfajta közép-európainak a legszembetűnőbb és talán elsőre ijesztő is, az a brit gyarmati örökség, a bal oldali közlekedés, ami ennek hatására csak még fejetlenebbnek tűnik.

Máltán egy dolgot át kell értékelni, mégpedig a távolságokat. Gyakorlatilag nincsenek, minden mindenhez közel van. Ami nem csoda, hisz a sziget két legtávolabbi pontja közti távolság 27 kilométer, ami gyalogszerrel is félnapi járás. Ezért is célszerű autót bérelni, bár a tömegközlekedés is jól működik viszont időigényes.

Málta annyi látnivalót kínál...

Elsőként a fővárost, Vallettát vettük célba. Órákig lehet bolyongani a szűk, dimbes-dombos, hangulatos utcákon, gyönyörködve a színes kapukban és a házak homlokzatát díszítő beépített fa erkélyekben. Amit mindenképp látni kell a Világörökség részét képező városban, az a Szent János társkatedrális, ez rejti ugyanis Málta legértékesebb kincsét, Caravaggio Keresztelő Szent János lefejezése című festményét. Vallettát egyébként érdemes a tenger felől, sétahajóról is szemügyre venni. Innen látszik csak igazán, milyen erődrendszer veszi körül. Kikötője pedig azt is lenyűgözi, akit egyébként hidegen hagynak az óriási tengerjáró hajók. Valletta látképét egy monumentális, 207 méter magas vasbeton kupola határozza meg, amely a Karmelita templomot díszíti.

Ebédelni minden körülmények között Marsaxlokkban szerettünk volna. Ez egy kis halászfalu a sziget keleti végében, melynek kikötőjét ellepik a színpompás luzzuk, vagyis a helyi halászok csónakjai. Legnagyobb vonzereje állítólag a halpiac, amit én annyira nem szerettem, mivel a sok-sok halat, tengeri herkentyűt jobban szeretem a vízben, élőben szemügyre venni, a bébicápákról nem is beszélve. Szívfájdalom volt őket kiterítve a pulton látni.

A lassú, lusta ebéd után következtek az ősi megalitikus templomkomplexumok, Hagar Qim és Mnajdra a sziget déli partján. Szinte hihetetlen, de Kr. e. 3600 körül kezdték őket építeni, vagyis régebbiek mint Stonehenge. Korallmészkőből épültek, hogy hogyan, azt egy 3D-s film mutatja be a látogatóknak.  Hogy minél tovább fennmaradjanak a romok, ponyvával óvják az építményeket az időjárás pusztító hatásától. A történelmi kitekintés után következett a helyiek egyik kedvenc strandja, a Ghar Lapsi. Ez egy sziklás, barlangokkal és üregekkel szabdalt partszakasz, a kis védett öbölben kellemes hőmérsékletű a tengervíz. Innen ismét észak felé vettük az irányt, útba ejtve a „csendes várost, az egykori fővárost, Mdinát és Rabatot. Mindkét hely kiemelkedik kulturális és vallási kincseivel, időtlen atmoszférájával.

Comino a legkisebb a lakott szigetek közül, csak 4 állandó lakója van. Ide azoknak érdemes ellátogatni, akik igazi strandolásra vágynak. Habár hosszan elnyúló, homokos tengerpart itt sincs. Helyette van kék lagúna sziklás, életveszélyes parttal, rengeteg emberrel, kristálytiszta vízzel, barlangocskákkal. Legnagyobb látványossága a Santa Maria őrtorony, amelyet a Trója című filmből mindenki felismer.

Víz alatti világ

Búvárként viszont engem mégiscsak a vízalatti látnivalók vonzottak. Be kell vallanom, Málta e téren is olyat mutatott, amihez foghatót eddig még nem láttam. Elismerem, hajóroncsokat, barlangokat láttam szép számmal eddig is, de repülőgéproncsot még nem. Na jó, a feketenyéki tóban láttam egy vitorlázórepülőt, de a bombázó mégiscsak más. A Bleinheim egy II. világháborús kétmotoros bombázó volt az angol légierőnél. A motorja és a szárnyai viszonylag épek, a farok része azonban szétroncsolódott és távolabb pihen a géptől 42 méter mélyen. Mivel a látótávolság elég rossz volt, a roncsot szinte csak akkor pillantja meg az ember, amikor beleütközik. Így volt ez a hajóroncsokkal is. Dícséretes, hogy a hatóságok mennyire a búvárok kedvében akarnak járni. Számos roncsot csak azért süllyesztettek el, hogy mesterséges zátonyként vonzzák a merülés szerelmeseit. Így került a Rozi nevű vontatóhajó, illetve a partiőrség két – P29 és P31 elnevezésű – kiselejtezett hajója is víz alá. De van itt egy tanker, egy II. világháborús csatahajó, a HMS Maori, sőt, egy tengeralattjáró is, de ez csak technikai felszereléssel merülhető a nagy mélység miatt.

Azonban a legnagyobb élményt nem a roncsok jelentették, hanem a tonhalfarm. Kihajóztunk a nyílt tengerre, ahol több, kb. 30 méter átmérőjű karika lebegett a felszínen. Ezekhez erősítik a hálót, amely 25 méter mélységbe nyúlik. Egy-egy hálóban több száz, vagy több ezer kék úszójú tonhalat hizlalnak tavasztól őszig, hogy aztán Japánba exportálják őket. Már a csónakban érezhető volt az iszonyatos halszag, a vízen halolaj és mindenféle gusztustalanság lebegett. Az eligazításon figyelmeztettek minket, hogy szédítő lesz a látvány és legyünk észnél, mert könnyű elveszíteni a tájékozódást. Átbukdácsolva a háló tetején és elmerülve azonnal megértettem, mire célzott a merülésvezető. Először még görcsösen kapaszkodtam a hálóba és merültem egyre mélyebbre, a 2 méteres, 150-200 kilós halak meg csak jöttek, jöttek százával, az óramutató járásával ellenkező irányba úsztak szakadatlanul. Egy idő után összeszedtem a bátorságomat, elengedtem a hálót és beúsztam közéjük, gondoltam lesz, ami lesz. Félelmetes volt, ahogy a nálam nagyobb óriások, tátott szájjal, frontálisan közeledtek, hogy aztán az utolsó pillanatban térjenek ki. Még véletlenül sem értek hozzám, és ha én nyújtottam ki a kezem, egy hirtelen mozdulattal elillantak. Megszoktam a szédítő sebességet és már élveztem, hogy jobbról, balról, alulról, felülről, mindenütt tonhalak nyüzsögtek. Bekerülve az örvény közepébe, lehetett szusszanni egyet, de a látvánnyal nem lehetett betelni. Negyven percig tartott az eseménytelen merülés, unalmasnak mégsem mondható. Persze lehet azon filozofálni, mennyire állatbarát a tonhalak hizlalása, állatvédők tiltakoznak is rendületlenül, de élménynek elsőrendű a velük való merülés, az biztos.

Essen szó még Gozoról is, a második legnagyobb szigetről, mely sokkal zöldebb Máltánál és mintha rendezettebb benyomást is keltene. Legnépszerűbb természeti látványossága az Azúr Ablak. A természetes kőhíd majdnem 100 méter magasan ível egy tengerben álló kőoszlopig. Érdekes a víz alól nézve is. Csakúgy, mint a Beltenger, amely akár egy 400 méter átmérőjű tó is lehetne, ha egy alagúton át nem állna összeköttetésben a tengerrel. Búvárok és csónakok egyaránt ezen az átjárón jutnak ki a nyílt vízre. A felszín alatt érdekes sziklaképződmények vannak, a víz kékje pedig szinte fekete, a fény-árnyék játék pedig fantasztikus. Ami a víz alatti elővilágot illeti, van itt minden, csak észre kell venni: aprócska rákok, kicsi murénák, barrakudarajok, polipok, csillagok és sünök.

Sokan azt írják, Máltát egyszer látni kell. Én azt mondom, egyszer nem elég.