Kiderült, melyik ország a szlovákiai nyaralók kedvence

825 ezer szlovákiai nyaralt külföldön utazási irodával 2023-ban, ebből csaknem 210 ezren Törökországban

Csaknem 66 százalékkal, 1,1 millióra nőtt a szlovákiai utazási irodák ügyfélszáma 2023-ban az előző évhez képest (igaz, 2022-ben még nagyban jelen volt a koronavírus-járvány miatti hatás, illetve a lezárások) – derült ki a Statisztikai Hivatal legújabb adatsorából, melyből azt is megtudhatjuk, hol nyaraltak a legtöbben, melyik a legnépszerűbb célország.

Ezzel a számmal megközelítette a 2018-as rekordév utasszámát a szektor (akkor 1,13 millió volt az utasok száma), ám az eltelt időszak alatt jelentősen megváltozott a struktúra. Többen utaztak külföldre, és kevesebb volt azok száma, akik hazánkba érkeztek kirándulni. Az adatok alapján elmondható, hogy az utazási irodák túlvannak a pandémia miatti visszaesésen (azokban az években 80-90 százalékkal csökkent az ügyfelek száma).

Még mielőtt a legnépszerűbb országok listájára térnénk, mindenképpen érdemes leírni, hogy néhány ország esetében a kép csalóka lehet. Ezek a számok ugyanis csak az olyan utasokat mutatják, akik utazási irodával indultak nyaralni, ám számos olyan célállomás van – például Horvátország, Olaszország, Spanyolország, Portugália stb. –, ahova az utasok már jellemzően egyéni szervezésben (repülőjegyet vesznek, szállást foglalnak) indulnak útra. Ezek a számok most csak annak a 825 ezer utasnak az adatait veszik figyelembe, akik utazási irodánál fizettek be.

A legnépszerűbb célállomás tavaly Törökország volt, csaknem 210 ezer szlovákiai turista utazott valamelyik helyi tengerparti szállodába (vagy körutazásra) – jellemzően all inclusive ellátással. A második helyen Görögország végzett, ide több mint 114 ezren utaztak, míg a harmadik Egyiptom, a vörös-tengeri üdülőparadicsomokban (és/vagy körutazásokkal kombinálva) csaknem 82 ezren nyaraltak. A negyedik Tunézia (csaknem 49 ezer utas), míg az ötödik Horvátország lett (48 709 fő), igaz, ez utóbbi esetében a reális szám ennél minden bizonnyal lényegesen nagyobb, az egyéni utazások miatt.

De nemcsak a hagyományos, nyári célállomások népszerűek, az adatok szerint egyre nagyobb az igény az olyan egzotikus, távolabbi desztinációk iránt, mint Vietnám, Kuba, Zöld-foki-szigetek, Egyesült Arab Emírségek és Omán (ide tartozik Thaiföld is – a mosoly országába is sokan utaznak irodával, és egyénileg is). Ezekbe az országokba megtöbbszöröződött az utasok száma. Vietnámba és Kubába például 14-szer többen utaztak tavaly, mint egy évvel korábban. Ennek oka valószínűleg az is, hogy a hazai utazási irodák, szélestörzsű gépekkel, heti rendszerességgel indítanak charterjáratot Pozsonyból – így volt ez 2023-ban, és így lesz idén is a téli szezonban (Vietnám, Kuba, Mexikó, Zanzibár, Dominikai Köztársaság, Thaiföld és Mauritius is elérhető lesz közvetlen járattal).

*
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?