Hova „menekültünk” az év végén a lezárások elől?

Prágában is sokan szilvesztereztek

Bár a Facebook-bejegyzések alapján már jól látható volt, hogy az év végén sokan külföldre utaz­tak, hogy ott töltsék a szilvesztert és az új év első napjait, most azonban azt is megtudtuk, mely országok voltak a legnépszerűbbek.

Sokan csak a közeli or­szágokba utaztak, de nagyon sokan egzotikus országokban, pálmafák alatt, napsütésben töl­tötték az év végi ünnepeket.

Szlovákiában január 3-án nyitot­tak meg csak az éttermek, kávé­zók, szállodák, az oltottak számá­ra, ez pedig sokakat arra sarkalt, hogy egy, a hazainál lényegesen nyitottabb országba utazzanak szilveszterezni. Hogy megtudjuk, mely országok voltak a legnépsze­rűbb célállomások, ezúttal nem a Facebook-posztokat böngésztük át, hanem egy sokkal pontosabb adat­ból, a roamingforgalomra voltunk kíváncsiak. Ez alapján ugyanis sok­kal megbízhatóbban válaszolhatjuk meg a kérdést, hogy hova „mene­kültek”, hol szilvesztereztek a szlo­vákiaiak.

A három szolgáltató – Telekom, O2 és 4ka – adatai alapján kije­lenthető, hogy sokan a szomszédos országokba utaztak, a legnépsze­rűbbek között volt Ausztria, Ma­gyarország (ahova bárki, oltott, oltatlan utazhat, korlátozások nél­kül), Csehország, Németország, Lengyelország és Nagy-Britannia. Ezekben az országokban használták a legtöbbet a mobiltelefonjukat a szlovákiai szolgáltatók ügyfelei, je­lentős volt mind a hívások száma, mind pedig az adatforgalom. Ha a két legnépszerűbbet kell kiemelni, akkor az egyértelműen Ausztria és Magyarország.

Sokan döntöttek úgy, hogy nem egy közeli országban, hanem egy távoli, egzotikus paradicsomban töltik az óév utolsó és az új év első napjait. Elsősorban az olyan cél­állomások voltak a nyerők, ahova vagy csak tesztet, vagy oltást és tesztet kérnek, további korlátozá­sok nélkül. A légitársaságok gépei telt házzal üzemeltek ezen a célál­lomások felé, nagyon sok szlováki­ai is ott volt az utasok között. Az adatok alapján látható, hogy a sok egzotikus célállomás közül rend­kívül népszerű volt a szlovákiaiak körében Dubaj, vagyis az Egyesült Arab Emirátusok, az újranyitó Amerikai Egyesült Államok (itt télben, nyárban is lehet részük az ideutazóknak), és a turisták kö­rében jelenleg egyik legmenőbb ország, Mexikó (oltás nélkül is látogatható). De a listára felkerül­tek még az olyan országok is, mint Kanada, Srí Lanka, Omán (sok utazási iroda szervez ide csoportos tengerparti nyaralást), Vietnám és India is.

 

Forrás: A Telekom, az O2 és a 4ka romaingforgalma alapján. A lista nem sorrend, csupán a legnépszerűbb országok felsorolása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?