<p>Hadat üzen az egyszer használatos műanyag eszközöknek az Alaska Airlines. Az amerikai légiforgalmi céget máris többen követik. Egy amerikai légitársaság kezdte el a környezetszennyező eszközök elleni harcot. </p>
Eltűnhet a műanyag a repülőgépek fedélzetéről
Hadat üzen az egyszer használatos műanyag eszközöknek az Alaska Airlines. Az amerikai légiforgalmi céget máris többen követik. Egy amerikai légitársaság kezdte el a környezetszennyező eszközök elleni harcot. Az Alaska Airlines bejelentette, hogy hamarosan bambuszból készült keverőpálcikákkal helyettesítik a jelenleg használt műanyagot.
A kávé- és teakeverésre használt eszközből évente 22 milliót használnak fel, ezeket helyettesítik majd komposztálható anyagból készült pálcikákkal. Ezt követően a műanyag szívószálakat tűntetik el a fedélzeti kiszolgálásból. A légitársaság tervei szerint 2020-ig megszabadulnak a környezetszennyező anyagok 70 százalékától.
Egy nappal az Alaska Airlines bejelentését követően már egy igazán “nagyhal”, a Mc Donald’s is lépett. Közleményben tudatták, hogy az étteremlánc következő közgyűlésén javaslatot tesznek a részvényeseknek arra, hogy a világban üzemelő 36 ezer gyorsétteremből eltüntessék a műanyag szívószálakat. A népszerű gyorséttermi lánc ezen felül arra is kötelezettséget akar vállalni, hogy 2025-re 50 százalékkal növeli az újrafelhasználható anyagot használatát világszerte.
Ezek a bejelentések az egyre növekvő műanyag felhasználás fényében tűnnek különösen fontosnak. Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint ugyanis az ország évente 258 millió tonna műanyaghulladékot “termel” - ugyanez 1960-ban még csak 88 millió tonna volt. (Turizmus.com)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.