Elkerülhetetlen lesz a vakcinaútlevél az utazáshoz?

Ha több országban is bevezetik azt a szabályt, hogy a belépéshez szükség lesz vakcinaútlevélre, akkor az oltási sor végén lévők közül sokan azt érezhetik, hogy diszkrimináció áldozatai, mert önhibájukon kívül nem utazhatnak

 Egyre több az olyan ország, amely azt tervezi, hogy a korlá­tozások után a beuta­záshoz szükség lesz a vakcinaútlevélre, vagy olyan igazo­lásra, amely azt bizonyítja, hogy az illető már átesett a fertőzésen. De már van olyan is, hogy egyes orszá­gok között „buborékokat” alakíta­nak ki. Az oltási igazolás a nyári hónapokra generációs konfliktust is eredményezhet.

Közben Görögország és Izrael megállapodott, hogy egymás ál­lampolgárai szabadon utazhatnak a két ország között, egyfajta „bu­borékban”, a szabadság feltétele, hogy az utas már megkapta a má­sodik adag oltást. Az egyezséghez most Ciprus is csatlakozott, így már három ország állampolgárai érezhetik és élvezhetik a korona­vírus-járvány utáni szabadságot. Igaz, egyelőre még csak papíron létezik a megállapodás, a gyakor­lati megvalósításhoz azonban még néhány intézkedést meg kell hoz­ni (a jelenlegi szabályok ugyanis egyelőre nem teszik lehetővé a nemzetközi utazást a megálla­podást aláíró államokban), ám a három ország kormányfője sze­rint március végén már valósággá válhat az utazási buborék. A gö­rög kormányfő szerint hamarosan hasonló megállapodások szület­hetnek majd más államokkal is.

Közben az Európai Bizottság el­nöke, Ursula von der Leyen is úgy nyilatkozott, hogy nyitott egy egységes, európai oltási iga­zolványra, és az ezzel járó szabad utazásra. Ám szerinte európai szintű szabályozásról majd akkor lesz érdemes vitát nyitni, ha már a lakosság nagy része megkapta a vakcinát.

Mivel jelenleg még lassan halad az oltás, így, ha az ütem nem gyorsul fel jelentősen, akkor könnyen el­képzelhető, hogy a nyári hónapok­ra – oltás hiányában – sokak szá­mára még nem lesz lehetséges az utazás. Járványügyi megfontolások alapján ugyanis szinte mindenhol az első fázisban az idősebbeket, a krónikus betegeket és a kockáza­tos területen dolgozókat oltják be, a 65 évnél fiatalabbak, akiknek nincs súlyos betegségük, csak az oltási folyamat végén kerül(het)nek sorra. Jelenleg még nincs e miatt generációs feszültség, ám ha több országban is bevezetik azt a szabályt, hogy a belépéshez szük­ség lesz vakcinaútlevélre, akkor az oltási sor végén lévők közül sokan azt érezhetik, hogy diszkrimináció áldozatai, mert önhibájukon kívül nem utazhatnak. Ahogy haladunk a nyár és a turisztikai főszezon felé, ahogy egyre több lazítást vezetnek be a kormányok, mind többet fo­gunk hallani erről a vitáról. De ha felpörög az oltás, akkor az sem ki­zárt, hogy már júniusban minden­ki számára elérhető lesz a vakcina, így újra beindulhat Európa és a világ turizmusa, ismét miénk lehet a(z utazás) szabadság(a).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?