Egy napra bezár a Nyugati pályaudvar

<p>Március 24-én, szombaton egész nap felsővezeték-karbantartást végeznek a Budapest-Nyugati pályaudvarra vezető vágányok felett. Emiatt minden, a pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul.</p>

Március 24-én, szombaton egész nap felsővezeték-karbantartást végeznek a Budapest-Nyugati pályaudvarra vezető vágányok felett. Emiatt minden, a pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul.

Ez érinti a váci, a veresegyházi, az esztergomi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalakat. A pályaudvart szombaton teljesen lezárják, de néhány vonatot már 23-án este és 25-én délelőtt is érintenek a menetrendi változások. A vonatok ideiglenes végállomásai és a Nyugati pályaudvar, illetve a belváros között a BKK és a MÁV-HÉV járataival érdemes utazni – olvasható a MÁV közleményében.

 

A forgalomkorlátozás egy korábban ideiglenesen megjavított felsővezeték, amely a Vágány utca melletti pályaszakaszon, a pályaudvarra vezető vágányok felett keresztben húzódó tartószerkezeten található, ezért minden ki- és bevezető vágányt érint. A végleges és biztonságos helyreállítás érdekében a teljes felsővezeték-hálózatot feszültségmentesíteni kell. Egy újabb meghibásodás több napra megakadályozná a vonatközlekedést, ezért a lehető legkorábbi időpontot választották a karbantartásra, amikor már az időjárás is lehetővé teszi a sérült szakasz cseréjét.

 

A vonatok ideiglenes végállomásai és a Nyugati pályaudvar, illetve a belváros között a BKK és a MÁV-HÉV járataival érdemes utazni

A vonatforgalom szünetelése lehetőséget ad olyan karbantartásokra is, amelyek csökkentik az esetleges meghibásodások számát. Egyszerre csaknem 400 szakember dolgozik az idénre ütemezett pálya-, biztosítóberendezési- és ingatlan karbantartási feladatok gazdaságos és megfelelő minőségű kivitelezésén, mivel ezek a tevékenységek üzemszünet alatt gyorsabban és hatékonyabban végezhetőek. Alapvető cél az üzemzavarok minimálisra csökkentése, a meglévő sebességkorlátozások felszámolása, melynek köszönhetően javulhat a menetrendszerűség és megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés.

Nyugati pályaudvar lezárásának idejére a MÁV-START és a BKK az alábbi járatokat és útvonalakat javasolja:

A BKK szombaton közlekedteti a 12M jelzésű villamost is, így Rákospalota–Újpest vasútállomásról a Lehel térig közlekedő 12M és 14M metrópótló villamosokat lehet igénybe venni.

Rákospalota–Újpest vasútállomásról a belváros felé közlekedők a villamosokról Újpest-Központnál, vagy Lehel térnél szállhatnak át az M3-as metrópótló autóbuszra.

Újpest vasúti megállóhelyről és Kőbánya-Kispest vasútállomásról a belváros felé az M3-as metrópótló autóbuszokkal lehet utazni.

Aquincum megállóhelyről a H5-ös HÉV-vel is el lehet jutni a belváros felé.

Zugló vasútállomásról az 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 110-es, 112-es, 133E autóbuszokkal a belváros felé, az 1-es villamossal pedig a Hungária körúton lehet továbbutazni.

Az érintett vasútvonalakon és a csatlakozó vonalakon, március 23-tól március 25-ig érvényes módosított menetrendek már megtekinthetőek a vasúttársaság honlapján. (Turizmus)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?