Jelentősen, átlagosan 21 százalékkal nőttek az repülőjegyek a januári utazásokra, régen volt már ilyen nagy drágulás egy hónapon belül (sok célállomás a decemberi árakhoz képest is több mint 50 százalékkal nőtt, sőt, olyan is van, ahol az áremelés mértéke a 150 százalékot is meghaladja).
Drágulnak a repülőjegyek az új évben
![*](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2023-12/shutterstock_1512304487.jpg.jpg?itok=1RyH2LWp)
Igaz, még így is akad pár, amely kedvező ár-érték arányú. Ha azonban a járvány előtti árakhoz viszonyítunk, akkor sokkal elkeserítőbb a kép: csak két célállomás van, ahova most olcsóbb a retúrjegy, a többi drágább, sőt, olyan is van, ami több mint ötszörösére nőtt.
Bár a bevezető szomorú képet fest, azért még így is van 10 célállomás, amely 100 euró alatti áron érhető el (csupasz jeggyel, minden nélkül – a fapadosoknál az extrák azonban jelentősen megnövelik a jegyárat, erről majd a jövő heti számunkban részletesen írunk), ebből 6 desztináció 50 euró alatt van.
Ha kedvező árakra vadászunk a nagy drágulás közepette – az európai célállomásokon túl –, akkor kiemelnénk a mexikói Cancúnt (ideális egzotikus nyaralásra, az ár 575 euró), Miami (szintén jó téli nyaralásra, 532 euróért), New York (408 euró) és Tokió (487 euró). A népszerű Bangkok nagyon drága (823 euró, járvány előtt 460 euró volt), ahogy a kubai Havanna is (1439 euró a legolcsóbb jegy).
![* *](/sites/default/files/styles/image_scaled_w800/public/image_entities/2023-12/ujo0_1207_020.jpg.jpg?itok=952Q_AxN)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.