Bécs lett az Eurowings európai központja

<p>Bécs lett az Eurowings légitársaság európai központja, a schwechati repülőtérről novemberben indulnak a cég első járatai, a jegyek szerdától kaphatók. Az osztrák főváros az első, Németországon kívüli központja a Lufthansa diszkont légitársaságának.</p>

 A Lufthansa közlése szerint a mostani döntés a cég terjeszkedésének és további bázisok nyitásának kiindulópontja. Pilótákat első körben a Lufthansa-csoporton belül toboroznak, a korábbi tervek szerint a szintén Lufthansa érdekeltségű Austrian Airlines (AUA) osztrák légitársasághoz felvett pilóták ősztől az Eurowings-gépeket fogják vezetni. Augusztus második felében külső pályázók számára is elérhetők lesznek az álláshirdetések, szeptember második felétől pedig a légi személyzet helyeit is kiírják.
   

Az Eurowings-gépek a Bécs-Schwechat repülőtérről szállnak fel, az európai útvonalakon Airbus A320-as típusú gépeket használnak.
   

Az első járatok novemberben indulnak többek között Londonba, Palma de Mallorca városba és Hamburgba. A jegyek ára csomagdíjjal együtt 33 eurónál kezdődik, és már szerdától foglalhatók. A foglalás az eurowings.com internetes oldalon történhet, ahonnan a felület rögtön továbbirányít a Germanwings, a Lufthansa másik diszkont légitársaságának oldalára. A korábban közölt koncepció szerint a Germanwings beolvad az Eurowingsbe, amelynek bővül a flottája és a tevékenységi köre.
   

A Eurowings első hosszú távú járataira már márciusban megkezdődött a jegyértékesítés, a járatok októberben indulnak Kölnből Dubajba, a Karib-térségbe és Thaiföldre.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?