Bali: a vadregényes sziget

De vegyük csak sorba. Már maga az utazás is szokatlan volt, hiszen nem repültem még 18 órát időzónákon át. Qatari átszállással, Szingapúr érintésével, helyi idő szerint az esti órákban érkeztünk meg a denpasari nemzetközi reptérre. Amint kiszálltam a Boeing 777-esből, melyen csaknem 400-an utaztunk, éreztem, ilyen klímában még nem volt részem. Mintha szaunába léptem volna, ráadásul a néhány fokkal az Egyenlítő alatt elterülő szigeten az éjszaka sem hoz felüdülést, sőt, még a száraz évszakban is gyakori zápor sem hűti le a levegőt.

Csaknem kétórányi buszozás után érkeztünk meg Amedbe, a sziget északkeleti csücskében található településre. Itt nincsenek fényűző szállodák, modern épületek, turistahadak. Ez a hely színtiszta Bali, mindennel, ami hozzá tartozik: rendetlenséggel, szabadon futkosó tyúkokkal, száraz pálmalevélből font kasokban tartott kakasokkal, nyakörvet viselő rózsaszín malacokkal, kockás szoknyába öltöztetett oltárokkal, szentélyekkel, szobrokkal, melyek előtt az isteneknek kijáró apró étel- és virágáldozatok csak növelik a kuszaságot. Mindenütt érezhető, hogy Balin a vallás központi szerepet játszik az emberek életében, teljesen áthatja a hétköznapokat. A mintegy hárommilliós szigeten a lakosság a hinduizmus egy sajátos, a helyi hiedelem- és szellemvilággal átszőtt ágát követi. Szerintük minden élőlényben és élettelen tárgyban lélek vagy szellem lakozhat. Ez a magyarázat arra, miért botlunk mindenütt – az út mentén, a rizsteraszokon, a tengerparton, a hidakon, a piacon, az étteremben – szentélyekbe.

Búvárszempontból Bali legnagyobb vonzerejét az olyan nagytestűek jelentik, mint a manták és mola-molák. Ezek felbukkanásának helyei Amedből kis buszozás, illetve motorcsónakos száguldás után érhetők el. Előbb a mantákról elnevezett Manta pointnál ugrottunk vízbe, de csak miután elmormoltunk egy manta mantrát és a vízbe dobtunk egy virágáldozatot, az istenek jóindulatát kérve. Márvagy15perce rostokoltunk 10 méteres mélységben, és épp azon morfondíroztam, hogy az nem lehet, hogy egy se járjon errefelé, mikor végre megérkezett az első, majd sorban a többi négy. Hihetetlenül kecsesen, minden kapkodás nélkül, mint a repülő csészealjak, suhantak. Egyik nagyobb volt, mint a másik. Hosszú percekig tartott az ámulat és most végre meg is örökíthettem a látványt. Bevallom, azóta már számtalanszor végignéztem a videót.

Ugyanaznap volt napirenden a mola-molás hely is. A holdhal semmilyen más tengeri élőlényhez sem hasonló. Teste teljesen lapos és tojásdad, farokúszója és farka sincs, ezért nevezték el „úszó fej”-nek is. Bizarr látványt nyújthat. Sajnos, nem bizonyosodhattunk meg róla, mert a mantra és az áldozat ellenére, 70 percnyi tétlen várakozás után sem jött. Helyi vezetőnk a víz magas hőmérsékletét hibáztatta, mivel a mola a hidegebb vizeket kedveli, aznap pedig28 fokos volt. Ez tehát egy ok, amiért Balira feltétlenül vissza szeretnék térni.

Tulamben az a hely, mely ugyancsak kihagyhatatlan. Egy 2. világháborúban elsüllyesztett hajóroncs, a Liberty nyugszik itt, mindenki számára elérhető mélységben. Több mint száz méter hosszú, és oldalára dőlve fekszik a tengerfenéken. Mára rengeteg víz alatti élőlény vette birtokába. Lenyűgöző hely, a látványt csak fokozzák az óriási halrajok.

Balin a merülések különlegessége nehézségi fokukban rejlett, gyakran kellett erős áramlattal és hullámzással küzdenünk, szerencsés esetben viszont csak sodródtunk az árral és ölbe tett kézzel néztük a száguldó víz alatti világot. Amely hihetetlenül változatos, számomra eddig ismeretlen formájú szivacsokkal, legyezőkorallokkal, liliomokkal, csigákkal és persze a nagyítóval is alig észrevehető rákocskákkal és csikóhalakkal. Nagy élményt jelentett, amikor az amedi halászok tipikus hajójáról, a vitorlával és motorral egyaránt felszerelt jukungról merültünk. Ami már az első napon feltűnt és nagyon furcsa volt, hogy Balin a nők végzik a fizikai munkát. A búvárok körül elég sok a tenni- és cipekednivaló, a pici, törékeny és kortalan nők úgy elkapták a búvárcuccal megrakott ládákat és rakták fel a fejükre, hogy azt bárki megirigyelhette volna. Némelyikük egyszerre három palackot cipelt a fején, és nem vették jó néven, ha az ember segíteni akart nekik, mert féltették a munkájukat. A férfiak eközben fonogatták a pálmaleveleket és a ceremóniáknál nélkülözhetetlen dekorációkkal bíbelődtek.

Természetesen Balin nem csak víz alatti látnivalók vannak. Állítólag százezer templom található itt, melyek közül néhányat feltétlenül látni kell. Ezek lényegében nyitott szentélyek, jellegzetességük a kettéhasított kapu, mely előtt szörnyek kőszobrai próbálják távol tartani a gonosz szellemeket. Ha ezen az akadályon mégis átjutnának, a kapu összecsapódik. Minden templomok temploma az Agung vulkán oldalában épült Besakihanya-templom. Óriási tisztelet övezi, mivel 1963-ban, amikor a tűzhányó kitört, a három fő- és 19 melléktemplomból álló rendszer csaknem sértetlen maradt. Megszámlálhatatlan balinéz stílusú torony, oltár található itt, melyeket a párás levegő még sejtelmesebbé tett.

Egy hét után szállást váltottunk, Ubud felé vettük az irányt, de közben megnéztük a Tirta Ganga nevű vízi templomot és ebédünket az 1700 méter magas, még aktív Batur vulkánban és a krátertóban gyönyörködve költöttük el. Útközben meggyőződhettünk arról, hogy a sziget belsejében élők még szegényebbek, mint a parton lakók. Nagy volt a nyüzsgés a rizsteraszokon, aratás lehetett, mert mindenütt rizs száradt. Az utakon is állandó a nyüzsgés, autó helyett Balin robogón utaznak az emberek, családok, sőt néha egy egész osztály. Alsó korhatár feltehetően nincs, egy fontos követelmény van, leérjen a gyerek lába a motorról.

Udud Bali kulturális és művészeti központja, a balinéz kézművesipar fellegvára: színházak és képtárak váltják egymást, a piacon pedig megtalálható minden, ami tipikusan balinéz. Aki erre jár, ne hagyja ki a Majomerdőt sem, a lábatlankodó makákók garantáltan rabul ejtik. Rendkívüli érzékkel állnak modellt a fotózáshoz. De nem árt vigyázni velük, mert szemtelenségük és kíváncsiságuk határtalan, lopási technikájukat pedig tökélyre fejlesztették.

Túránk utolsó napjait Kutában, az Indiai-óceán partján töltöttük. Innen két káprázatos tengeri templomot, az Uluwatut és a Tanah Lotot látogattuk meg. Érdekességük, hogy amíg a Tanah Lot a tengerben egy sziklapadon áll és csak apálykor közelíthető meg, addig a Bukit-félsziget délnyugati részén levő Uluwatu egy majdnem 100 méter magas sziklafal tetejére épült. Abalinézek mindkettőt a tenger szellemének kiengesztelésére emelték. Ami igazán bámulatos a két helyen, az az Indiai-óceán, amely elemi erővel, hatalmas hullámokkal ostorozza a parti sziklákat. Ez az oka annak is, hogy az óceánban úszni szinte lehetetlen, a szörfözéshez viszont minden feltétel adott.

Bali mindössze 140 km hosszú és 80 km széles, de két hét alatt rengeteg élményben volt részünk: raftingoltunk az Ayung folyón, meredek sziklafalak és vízesések között, vacsoráztunk Jimbaranban, az óceán partján, naplemente idején, megnéztük Tenganant, az egyik legősibb animista falut, mely skanzenként mutatja be a helyiek életét, a Bali Madárparkban eredeti környezetükben csodálhattuk meg az Indoausztrál szigetvilágban honos madarakat, a hüllőparkban farkasszemet néztünk a félelmetes komodói sárkánnyal, a Tirta Empul forrásnál végignéztünk egy érdekes ceremóniát, és megkóstoltuk a helyi étel- és italspecialitásokat, na meg a sose látott gyümölcsöket.

Több mint két hónap távlatából Baliról nekem még mindig a káosz jut eszembe, a szemet gyönyörködtető, buja trópusi növényzetbe csomagolt, viszonylag működő káosz, melyet a mindig mosolygó, boldog emberek tesznek igazán szerethetővé. Csak ajánlani tudom mindenkinek.