Több mint száz tonna szemetet szedtek össze önkéntesek segítségével Bali népszerű strandjain

szemet

Már több mint száz tonna szemetet, többnyire műanyagokat szedtek össze önkéntesek, köztük turisták segítségével szerda óta az indonéziai Bali szigetén, ahol évek óta súlyos gondot okoz a nyaralók körében népszerű strandokat is rendszeren elárasztó „szemétszőnyeg”.

A Bali Sun című helyi lap pénteki számában arról írt, hogy idén különösen a szörfösök által közkedvelt Kedonganan nevű tengeri partszakasz érintett a sziget déli részén lévő Kuta körzetben, ahol az erős nyugati szél miatt halmozódott fel ismét vastag szemétréteg a strandokon. Péntekre a híres Dreamland Beach nevű strandra hirdettek szemétszedő akciót Pecatu település közelében.

A Sungai Watch nevű környezetvédelmi szervezet minden évben rendez nagyszabású szemétgyűjtő akciót Balin. A szervezet szerint hiába áll fenn a súlyos probléma évek óta, a helyiek még mindig nem elég környezettudatosak, és sajnos gyakran egyszerűen lakóházak mögé, töltések mellé és folyókba dobják a hulladékot.

Az ENSZ adatai szerint Kína után Indonéziában állítják elő a legtöbb műanyagot, és évente mintegy 3,2 millió tonna olyan műanyaghulladék keletkezik, amelyet semmilyen módon nem kezelnek. Ebből nagyjából 1,3 millió tonna műanyag a tengerbe kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?