A színek tengerében jártunk

<p>„Mennyiért vinne be a régi piacra?” – kérdezem a taxist a belvárosban, aki azonnal rávágja, hogy 40 egyiptomi líra. 20! – mondom, mire a taxis egy oké szóval jelzi, rendben, indulhatunk. Egyiptomban járunk és már tudjuk, itt alkudni kötelező.</p>

SZABÓ LÁSZLÓ

A Sínai-félszigeten fekvő Sharm El Sheikh nem csak az első számú búvárparadicsom, hanem a turisták körében is nagyon népszerű nyaralóhely. Aki már járt ott, az tudja, miért.

A tengerpart

Felszíni búvárkodáshoz használt szemüveg nélkül bűn elindulni, a tengerpart ugyanis nemcsak kellemes felüdülést kínál, hanem az ott lévő korallzátonyoknak köszönhetően csodás látványt is nyújt. Már a szinte langyos vízbe (a nyári hónapokban 25-28 fokos) lépve feltűnik, hogy rengeteg színes hal van a part közelében is. Mintha egy óriási akváriumban lennénk. És ahogy közelítünk a korallzátony felé, annál több és annál színesebb halak várják a kíváncsiskodó turistákat. Az egyik legnépszerűbb a bohóchal, mely a Némó nyomában című rajzfilmből lehet ismerős. De ezen kívül legalább 100-150 különböző színű és nagyságú hal kápráztatja el a felszíni búvárkodó fürdőzőket. „Ott egy rája! – hívom fel útitársam figyelmét az alattunk úszó legalább egy méter hosszú rájára. Kicsit követjük, egy másik korallzátonyig, ahol újabb halak, színek nyűgöznek le bennünket. A fekete-narancssárga csíkos, gyönyörű türkizkék, piros, rózsaszín és egyéb színkombinációjú halak szinte elfeledtetik az idő múlását, észre sem vesszük, hogy már vagy másfél órája figyeljük a tenger élővilágát. De az újabb és újabb halak látványa tovább marasztal, most éppen egy óriási Napóleon-hal érkezik a korallzátonyhoz. A legalább másfél méteres színes uszonyos méltóságteljesen érkezik, lassan, körbeússza a zátonyt, megnézi a többi halat, majd elindul vissza a nyílt tenger felé. Mi pedig ezt követően elindulunk a partra, ahol a napágyak és a törölközők szinte minden esetben ingyenesek.

Éjszakai élet

Sharm El Sheikh belvárosában, az úgynevezett Naama Bay-en gazdag az éjszakai élet. Mintha nem is Egyiptomban lennénk, szinte az összes világmárka, gyorsétterem megtalálható itt, diszkók, kávézók várják este a turistákat. „Shisha is for free!” – mondja az első kávézó előtt álló pincér. Persze, nem hittünk a fülünknek, hiszen ugyan miért adnák ingyen az egyik legnagyobb attrakciónak számító vízipipát a turistáknak. De azért kipróbáljuk. Egyiptomban járva szinte bűn kihagyni az egyik legfőbb helyi sajátosságot, az almás vízipipát, mely mellé egy finom török kávét rendelünk. Érkezik a pipa, a pincér beizzítja és már – a földön lévő párnákon ülve – indulhat is a kellemes pihenés. Végül a számlából kiderül, valóban ingyen adták a pipát. A kávézók éjszaka is nyitva vannak, csakúgy, mint a diszkók, a vendéglők. Így a szállodai vacsora után szinte biztosan nem fognak unatkozni. Persze, a szűk mellékutcákban bazár is található, itt különböző ajándéktárgyakat próbálnak meg rásózni a kíváncsi turistákra, azonban mielőtt bármit is megvásárol, nem árt előtte körülnézni, és figyelni kell az árakra is. Melyet természetesen le kell alkudni.

Szállodák

Az utazási irodák elsősorban négy- és ötcsillagos szállodákban kínálják a Sharm El Sheikh-i nyaralásokat, az esetek nagy részében all inclusive ellátással, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a napi háromszori – gazdag svédasztalos – étkezésen kívül az üdítők, az italok, a koktélok és a napközbeni tízórai, uzsonna már benne van az árban. A szállodák vagy a már említett Naama bay-en, azaz a belváros közelében vannak, vagy pedig ettől távolabb, a külső városrészekben. Aki a nyugodt nyaralást részesíti előnyben, annak éppen ez utóbbi helyre érdemes mennie, aki pedig szeretné belevetni magát az éjszakai életbe, annak a belváros az ideális választás. A szállodák minősége nagyszerű, a szobákban a klimatizáció magátĺ értetődő.

Kirándulási lehetőségek

Mint minden nyaralásnál, itt is érdemes kipróbálni valamely szabadon választott kirándulást. Mi a Ras Muhamed nemzeti parkba hajóztunk ki, ahol mesés korallzátonyok és a parton már ismert halak látványa várt bennünket. A hajó három alkalommal állt meg a nyílt tengeren, a vezetőt követve pedig a felszínen búvárkodva tekinthettük meg a Vörös-tenger csodás élővilágát.

A másik helyszín az úgynevezett színes kanyon (Color Canyon) bebarangolása volt, ide terepjáró autóval lehet eljutni. A hegyek látványa csodás, néhol annyira szűk a turistaút, hogy csak a lábakat egymás elé rakva férünk el. Egy helyen pedig egy szűk lyukon átmászva lehet csak folytatni az utat. Természetesen ezeken kívül egyéb lehetőségek is vannak, így mindenki megtalálja azt, ami érdekli. A kínálatban megtalálható a piramisok meglátogatása, luxori utazás, búvárkodás, a Szent-Katalin kolostor megtekintése vagy egy éjszakai túra a Mózes-hegyre.

Árak, és amit még tudni kell

Egyiptomban a helyi pénznem a líra, egy euróért megközelítőleg 7,70 helyi lírát kapunk. Az árak barátságosak, ám figyelni kell, mivel óriási különbségek lehetnek egy-egy kávézó, bolt árai között. Például a már említett vízipipa egyik helyen 15 egyiptomi líra, a másik helyen 5, de van, ahol ingyen adják. Egy csészényi török kávé szintén 5-10 líra körül van. Fix áras boltból is találunk néhányat, így aki nem szeret alkudozni, az itt tudja megvásárolni azt, ami megtetszik neki. Az országba csak érvényes vízummal lehet belépni, ezt a repülőtéren ragasztják be az utasok útlevelébe. Érdemes figyelni arra, hogy csak palackozott vizet fogyasszunk, az üdítőket pedig jég nélkül kérjük, mivel ellenkező esetben a hasmenés sem kizárt. Sharm el Sheikh tehát ideális hely annak, aki gyönyörű környezetben, csodás parton nagyszerű szolgáltatások és kedves vendéglátók között szeretné kipihenni a fáradalmait.

Az út a Best Reisen utazási iroda jóvoltából jött létre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?