A szex, a szamba és Krisztus városa

Sokat, úgy tizenkét órát kell kibírni az Európából induló repülőben, míg a légiutas-kísérő bejelenti: „Hölgyeim és uraim, üdvözöljük önöket Rio de Janeiro nemzetközi repülőterén!”

Nem tudom, mit várjak. Izgulok, de olyan érzésem van, amit minden utazó ismer. Nemsokára teljesen más világba szállok ki a repülőből. Olyan világba, amelyet eddig csak a tévében láttam.

Villámgyorsan megkaptuk a pecsétet az útlevélbe, az Európai Unió lakosainak nincs szükségük vízumra, ha harminc napnál rövidebb ideig tartózkodnak Brazíliában. Beültünk a taxiba s elindultunk. Az út nyomornegyedek mellett vezet be a központba, a sztrádán 7–8 éves gyermekek árulnak ropit, édességet vagy innivalót. Mezítláb, tépett trikóban sétálnak a leállósávban, vállukon áruval teli zsákot cipelnek.

Este van, kilenc óra, mire beérünk a szállodába. A csomagot csak ledobjuk a szobában, s irány a világhírű Copacabana strand. A víz meglepően meleg, a hullámok nagyok. Megmártózok kicsit, s leülök a homokba. Ez az a pillanat, amit imádok. Pár óra, s az ember a világ másik végén van, ül a strandon és arra gondol, milyen jó világot látni.

Turistaőrület

Minden európai turista első útja Rióban a strandra vezet, a második pedig minden bizonnyal a Corcovado-hegyre, Krisztus szobrához. Ide háromféleképpen lehet feljutni. Taxival – nagyon drága és nem éri meg; gyalog – mivel az út nyomornegyedeken, a hírhedt favellákon át vezet, ez az opció az életveszélyes kategóriába tartozik; vagy vonattal – kikerüli a nyomornegyedet, tehát ez a legbiztonságosabb.

Krisztus szobra hatalmas, de mivel egy sűrű dzsungellel borított domb tetején áll, nagyon gyakran párába borul, így aztán annyi a kilátásnak. A szobor egyébként pontosan olyan, mint a világ leghíresebb turistaattrakciói. Millió ember, visongás, fényképezőgépek, ehhez párosul a minden órában megismétlődő mise, amit három kamerára rögzítenek, s a látogatók pár perccel a befejezése után DVD-n is megvehetik. Sokkal, de sokkal szebb kilátás nyílik a Cukorsüveg-hegyről. Innen nemcsak a város panorámáját látni be, hanem az óceánt is. Látni az Ipanema és a Copacabana strandot, a nyomornegyedeket, a vízre épített repteret, de a híres Maracana Stadiont is.

Váratlan találkozások

De Rio nemcsak a természeti szépségei miatt ismert. Lakosaiban több nemzetiség, több kultúra keveredik. Az igazi brazilok ereiben a dél-amerikai indiánok, az afrikai négerek, majd a portugál, francia és spanyol hódítók vére csordogál. S ez a keveredés olyan hihetetlen női és férfitesteket formált, melyek mintha kizárólag szambázásra vagy a strandokon való sütkérezésre teremtették volna. Nem véletlenül tartják Rióban minden évben a világ leghíresebb, legerotikusabb karneválját. Nemegyszer láttam, ahogy gyéren felöltözött, bő keblű és vastag combú brazil nők az utcán sétálva szamba ritmusait hallották meg egy bárból, s ott helyben elkezdtek táncolni. Csak mert jókedvük volt.

Lehetséges, hogy épp ebben az erotikával és bűnözéssel átitatott városban lenne olyan mély gyökere a kereszténységnek? Lehetséges, hogy az itt élők hite erősebb, mint bárki másé a világon? Pedig így van. A helybeliek nyakláncokon szinte kivétel nélkül keresztet hordanak, a templomok a misék idején az utolsó helyig megtelnek.

Rió forró hangulata

Néhány nap elteltével rájön az ember, hogy a szikrázó hangulatban könnyen megégetheti magát, ha nem vigyáz. Én is kaptam egy kis ízelítőt.

Egy este a haverjaim dolgaira ügyeltem, míg ők úsztak egyet. Egy quadon járőröző rendőr állt meg mellettem, s megkérdezte, szeretem-e a marihuánát. Nem – válaszoltam, mire ő, hogy van-e nálam fű. Nem – mondtam, mire ő, mutassam meg a kezem. Megszagolta a tenyerem, majd kellemes estét kívánt, bocsánatot kért a zavarásért és továbbhajtott.

Öt percre rá megállt mellettem egy másik figura, most az egyszer nem rendőr. „Fű, kokain, heroin? Jó áron adom” – mondta. Nem kérek, de kösz az ajánlatot – válaszoltam, mire mosolyogva elment. Alig telt el pár perc, s megállt egy fiatal brazil fiú, aki a változatosság kedvéért saját magát ajánlotta fel, ahogy mondta: nekem, barátnőmnek vagy mindkettőnknek örömet szerez, ha fizetünk. Ebből sem kértünk. Egy másik este a strandon száz méterre tőlünk ücsörgő fiatalokra csaptak le a quados rendőrök. Egy részük elszaladt, egy részüket letartóztatták s elvezették. Ez is Rio, ezt is meg kell szokni.

Rio viszont elsősorban a strandokról szól, s a városban közel 80 kilométer van belőlük. Távolabb a parttól csak a tapasztaltabb úszók merészkedhetnek a vízbe, az Atlanti-óceán ezen a részen, s ez főleg az Ipanema strandjára érvényes, nagyon veszélyes tud lenni, elsodorja az embert. Így aztán nem ritkaság, hogy a napon sütkérezve végignézhetjük a vízi mentők bevetését.

A Copacabana leglátványosabb épp hétvégén, amikor a strandot övező sugárút egy részén leállítják a forgalmat. Több száz ember görkorcsolyázik a sétányon fürdőnadrágban, a homokos strandon fociznak vagy röplabdáznak, az idillikus hangulatot csak a zsebtolvajokat kergető vagy letartóztató rendőrök zavarják meg.

Krisztus háta mögött

Krisztus széttárt karjai mintha kettészelnék a várost. Egy világ van Krisztus előtt, s más világ a háta mögött. Ott húzódnak a legnagyobb nyomornegyedek. Pléhből összetákolt házikók, amerre a szem ellát. Nincs ott rendőrség, hivatalok, a postások sem járnak ki oda. Az ott élők mindig a központban intézik ügyeiket. Ha a rendőrségnek dolga akad valamelyik favellában, kizárólag páncélozott autókkal merészkednek ki, harci helikopterekkel fedezve. Arra is volt már példa, hogy egy ilyen helikoptert egy favella felett gránátvetővel lelőttek.

A városban állítólag több mint tízmillió ember él, de pontos számokat senki sem tud, a nyomornegyedek lakosságát ugyanis lehetetlen megszámolni. Állítólag hónapról hónapra bővül lakosainak száma. Az ország többi részéről utaznak ide egyrészt abban bízva, hogy jobb soruk lesz, másrészt az egyszerű, szabályoktól mentes élet vonzza őket.

Sokan óvtak az éjszakai Riótól, de nem olyan vészes a helyzet. Tény, hogy a tehetősebbek házát fegyveres rendőrök őrzik, de aki nem téved veszélyesebb negyedekbe, annak csak akkor eshet baja, ha pechje van. Nekünk szerencsére nem volt.

A közelgő olimpiai játékok miatt a hatóságok mindent elkövetnek, hogy a város mindennél biztonságosabb legyen. Rendszeresen razziáznak a favellákban, állítólag nemegyszer tankot is bevetnek, de arra már régen volt példa, hogy rendőrségi helikoptert lőttek volna le. Ez is jó hír lehet az idelátogatóknak.

A hivatalos szervek nem ajánlják, hogy a nap bármely szakaszában a nyomornegyedekbe lépjenek a turisták, a tehetősebb helybeliek is eszerint élnek. Nem ajánlott a városban drága ékszerekkel, fényképezőgépekkel sétálni, az útleveleket is jobb a szállodában hagyni, s inkább csak az iratok fénymásolatával indulni útnak.

A legjobb taktika, elvégre mint minden más városban, úgy viselkedni, hogy ne legyen három kilométerről nyilvánvaló, hogy az ember turista.

Biztos lesz mit enni

Rióban nem kell attól tartani, hogy éhesek maradnánk, a brazilok ételei ugyanis fantasztikusak, tehát az éttermekből garantáltan teli hassal távozunk. Az ételek kilencven százaléka húsból készül, főként dél-amerikai marhahúsból, de az étlapról anakonda vagy nálunk csak a pozsonyi állatkertből való gyakori szökéseiről ismert kapibara sem hiányzik.

A helyiek leggyakrabban a feijoada ételt eszik, ami szintén többféle húsból és babos szószból áll. Nem szabad megfeledkezni a fantasztikus brazil kávéról, sem a különböző gyümölcslevekről, amelyeket minden gyümölcsből és minden sarkon frissen facsarnak. Ne feledjék megkóstolni az ananászt. Fantasztikus íze van, s biztos vagyok benne, hogy az Európában kapható „ananász-utánzatot” többé nem veszik meg.

Időbe telik, míg megszokjuk

Rióra több időt kell szánni, minimum egy hetet. A várossal, a hangulattal meg kell barátkozni, s pár nap kell ahhoz, míg az ember nem fél az utcákon sétálni. Miután összemelegedtünk, már bemerészkedünk az óvárosba is, hogy lássunk mindent, amit érdemes. Például a Niteroi városba vezető hidat, a világ egyik legnagyobb városi botanikus kertjét, a csodálatos Tijucát, a számtalan csodálatos parkot vagy a csábító régimódi házakkal teli Santa Tereza városrészt.

A város egyébként a trópusi övezetben fekszik, tehát egész évben elég meleg van a fürdésre. A nyári szezonban viszont jóval több esőre kell felkészülni. A legmelegebb a világhírű karnevál idején van, 40 nappal húsvét előtt a hőmérő higanyszála rendszeresen az 50 fokot is eléri a napon.

Tény, hogy Rio nem a legbiztonságosabb város, de a hangulatát nagyon gyorsan megszokjuk. S ami az emberben megmarad, az a hihetetlen jó hangulat, a fantasztikus ételek, a szamba, az esti bárok és a csodálatos környezet.