Utazz

A Google elárulta, hova utaznánk 2021-ben

A Kuoni utazási iroda egy érdekes listát állított össze: a Google-keresések alapján azt vizsgálta, mely országokból hova utaznának az emberek 2021-ben. A legnépszerűbb úti célokat 131 ország adatai alapján állították össze. Kiderül az is, melyik ország lett a szlovákiaiak kedvence.
Szabó Laci

2020. július 28. 11:44

Miami tengerpartja. A Google-keresések alapján a szlovákiaiak az Amerikai Egyesült Államokba utaznának.
Miami tengerpartja. A Google-keresések alapján a szlovákiaiak az Amerikai Egyesült Államokba utaznának. - Shutterstock-felvétel

Az adatokból az is kiderül, hogy nyári időszakban az emberek a „nyaralás 2021” kulcsszóra 124 százalékkal többször kerestek, mint a járvány kitörésének számított márciusi hónapban – írja a lonelyplanet.com. Ha a legnépszerűbb úti célokat nézzük, akkor világszinten az első helyen az Egyesült Arab Emírségek végzett, a második helyen holtverseny alakult ki három ország között, ez pedig Katar, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok, az ötödik helyezett pedig Egyiptom lett.

Ha kontinensek alapján vizsgáljuk a legmenőbb célállomásokat, akkor kiderül, hogy az európaiak a Maldív-szigetekre utaznának, az ázsiaiak az Egyesült Arab Emírségekbe és Kanadába utaznának, az észak-amerikaiak pedig Japánba mennének 2021-ben.

A térképből az is kiderül, hogy a szlovákiaiak az Amerikai Egyesült Államokba utaznának, a magyarországiak kedvence Mauritius, a csehek is egy szigetre, Zanzibárba utaznának a legszívesebben. A szlovének kedvence Egyiptom lett, az osztrákok Horvátországot preferálják, a horvátok Balira utaznának, az olaszok, a románok és a lengyelek pedig a Maldív-szigeteken nyaralnának 2021-ben. Olaszország a törökök és a spanyolok kedvence lesz jövő nyáron. A teljes világtérkép itt tekinthető meg.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pas

Magyar pártok: legyen újra szabad az állampolgárság!

Világi Oszkár

Világi is a Színmű kurátora lett

tankolás

Benzint Magyarországon tankoljunk

koronavírus

Tizenkét fertőzött egy báni cégnél

ddd

A tréfamester apró gyöngyszemei

fagyasztott zöldség

Gyümölcsöt, zöldséget a mélyhűtőbe!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.