A csőd üzenete: mindig kártyával foglaljunk!

<p>Bár a hivatalos kommunikáció egyelőre csak arról szól, hogy a Skygreece légitársaság ideiglenesen felfüggesztette az üzemeltetést, a gyakorlatban ez szinte már biztos csődöt jelent. Az utasok pedig futhatnak a pénzük után&hellip; Pedig lenne megoldás az ilyen helyzetekre.</p>

Európában az utóbbi években számos légitársaság szűnt meg, emlékezzünk csak a Skyeurope vagy a Malév csődjére. Ezek az események már óvatosabbá tettek bennünket, ma már számolnunk kell azzal, hogy a légitársaság, amelyre a jegyet váltottuk, addig megszűnik.

Hiába kötjük meg előtte a legjobb utasbiztosítást, a cégek az ilyen helyzetekre nem vállalnak felelőséget. Azaz aki nem volt elég körültekintő, az futhat a pénze után, ahogy azok az utasok is, akik csütörtökön Kanadában ragadtak – a görög alapítású légitársaság ugyanis már nem hozta őket haza. Így ők duplán megszívták a Skygreece döntését, hogy „ideiglenesen megszűnik az üzemetetés”. Hiszen bukták a jegyet a visszaútra, és új jegyet kellett vásároljanak Kanadából Budapestre. Ez pedig legalább ezer euró, vagy még ennél is több.

Az ilyen helyzetekre a legjobb megoldás, ha bankkártyával vásároljuk a repülőjegyet, lehetőleg a légitársaság oldalán. Ha ugyanis a fuvarozó csődbe megy, akkor a banknál kérhetjük vissza a kifizetett összeget, hiszen ez „nem megvalósult szolgáltatásnak” minősül, azaz a bankkártya tulajdonosa jogosult visszaigényelni a repülőjegy árát. Igaz, ha ennek ellenére is el kell utazzunk, és új jegyet kell vásárolnunk, annak az ára már bennünket terhel, azt visszaigényelhetjük a légitársaságtól, de szinte biztos, hogy nem kapjuk meg.

A fenti csődöknél is bebizonyosodott, hogy a rendszer működik, azok az utasok ugyanis, akik így vettek repülőjegyet, a teljes jegyárat visszakapták – igaz, néha hosszadalmas az ügyintézés, de legalább visszakapták a pénzünket.

A mai napig elég zavaros a jogi háttere annak, hogy mi történik akkor, ha utazási irodánál vesszük a jegyet, igaz, kártyával fizetünk. Éppen ezért csak az utazási iroda jóindulatán múlik, hogy visszatéríti-e ilyenkor a jegy árát, de erre semmi sem kötelezi. A Malév csődjénél több iroda – különös megállapodás eredményeként – visszatérítette a jegyek árát.

Összegezve tehát elmondható, hogy a lehető legnagyobb biztonságban akkor vagyunk, ha bankkártyával foglaljuk a repülőjegyet. Csőd esetén ugyanis szinte biztos, hogy visszakapjuk a teljes jegyárat.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?