Minden kiadóváltással kapott valamilyen pluszt az Új Szó

Az Új Szó a rendszerváltozás után már legalább fél tucat tulajdonos kezében volt. Segítették a tulajdonosváltások a lap fejlődését?

Minden kiadó hozott valami újat a lap életébe. A rendszerváltást követően a szerkesztőség felmérte, nem teheti meg azt, hogy vadprivatizációval magánosítsa a lapot, miként az a napilapok piacán előfordult. A szerkesztőség ugyan létrehozott egy részvénytársaságot, ez volt a Vox Nova, de ez kezdetben csak egy üres cég volt, nem birtokolta az Új Szó kiadási jogait. Mi valódi befektetőt kerestünk, és már csaknem megegyeztünk egy nizzai kiadóval, amelynek Magyarországon is volt érdekeltsége a regionális lappiacon, amikor feltűnt egy másik francia kiadó, a Le Figaro kiadója. Inkább emellett döntöttünk, mivel úgy véltük, egy ilyen nagy múltú lap kiadója nagyobb biztonságot jelent a lap számára.

Mi újat hozott a lap életébe a francia tulajdonos?

Az új tulajdonos hozta be a lapba az első elektronikus szerkesztőségi rendszert, vagyis ekkor állt át az Új Szó az elektronikus lapkészítésre. Addig még minden hagyományos módon készült, vonalzóval mérték ki a hasábok hosszát, a képek helyét. Az új szerkesztőségi rendszerben már erre nem volt szükség. De akkor érkeztek  meg a szerkesztőségbe az első faxgépek is, ami akkor hatalmas műszaki vívmánynak számított.

A francia kiadónál azonban csak néhány évet maradt a lap.

Igen, egyik igazgatótanácsi ülésünk előtt a francia tulajdonos képviselője, Morny úr meghívott vacsorára, és közölte, hogy eladták a lapot, pontosabban a Vox Nova részvénycsomagját birtokló leányvállalatukat egy német cégnek, a Rheinische Post kiadójának. Ez 1995-ben történt. Az addigi előnyök mellett azért azt is el kell mondanom, hogy a francia tulajdonosnak is voltak hibái. Jó volt velük vacsorázni, de nem minden fejlesztési ígéretüket tartották be. Az is előfordult, hogy az Új Szón kérték számon azt, amit a Národná obrodának kellett volna teljesítenie – ugyanis ez a szlovák lap is az ő tulajdonukban volt.

A tulajdonosváltás tehát úgy zajlott, hogy erről a szerkesztőség egyáltalán nem tudott?

Igen, de Morny úr megnyugtatott, hogy szakmai befektető kezébe kerül a lap, biztosítottnak tartja a jövőjét. Ez a tulajdonos is hozott azonban pozitív változást a lap életébe: ebben az időszakban jelentek meg az első színes oldalak a lapban. Akkor még nem minden oldalt nyomtattunk színesben, csak néhányat, de a reklámpiacon ez is előnynek számított, legalábbis egy ideig. Új külalakot is kapott az Új Szó és a Vasárnap is – akkor még ez utóbbi is A3-as méretben jelent meg –, amit egy elismert német sajtógrafikus, Norbert Küpper tervezett. Ennek volt azonban hátulütője is, mivel a tulajdonos német precizitással ragaszkodott az új arculat pontos betartásához, vagyis megkövetelte az úgynevezett design manual pontos betartását. A cím nem lehetett sem hosszabb, sem rövidebb az előírtnál, meghatározta a képek elhelyezését stb., amit több szerkesztő is úgy ítélt meg, hogy a tartalmat alárendeltük a formának… 

Ennek a tulajdonosnak is csak viszonylag rövid ideig volt birtokában a lap, 1999 végén egy másik német tulajdonoshoz került, a Verlagsgruppe Passau GmbH-hoz.

Nem egyedüli szlovákiai lapként került hozzá az Új Szó. Röviddel ezután, 2000 júliusában a Sme kiadójával közösen létrehozták a Petit Press kiadót, amely aztán több mint 17 éven át az Új Szó és a Vasárnap kiadója maradt.

Az 1989 óta eltelt időszakban az Új Szó sohasem volt olyan tulajdonos kezében, amely – a Vasárnapon kívül – más magyar, akár magyarországi lapot adott volna ki. Ezt nem tartja hátránynak?

Az Új Szó minden tulajdonosa szakmai befektető volt, ami valamilyen pluszt, új know-how-t hozott a lapba. Nem tudjuk, mi lett volna, ha más tulajdonosai lettek volna a lapnak, én azonban úgy vélem, hogy a mindenkori tulajdonosoknak is köszönhető, hogy az Új Szó ma is létezik.

A legutóbbi tulajdonosváltás egy évvel ezelőtt történt. Hogyan értékeli a jelenlegi helyzetet? Ezúttal nem beszélhetünk kifejezetten szakmai befektetőről, habár a kiadónk, a News and Media Holding kezében is egy komoly médiaportfólió van. A végső tulajdonos azonban a Penta befektetői csoport.

Ez a folyamat nem csak Szlovákiára és nem csak az Új Szóra jellemző. Egész térségünkben megfigyelhető, hogy a korábbi szakmai befektetők, a jobbára német kiadóvállalatok kivonulnak a térségből, saját országukra koncentrálnak. Úgy látom azonban, hogy ebben a kiadóban is megvan az a plusz, az a hasznosítható tudás és jó értelemben vett tőke, amit az Új Szó ki tud használni.

Melyik volt az Új Szó számára a legnehezebb időszak?

Pénzügyi szempontból mindenképpen az 1990-es évek elejét kell megemlítenem. Akkor a cégek körbetartozása miatt viszonylag hosszú ideig gyakorlatilag nem volt pénzforgalom, senki nem tudott fizetni, mert neki sem fizettek. Én mindig azt tartottam a legfontosabbnak, hogy az alkalmazottak megkapják a fizetésüket, valamint az adót és a járulékokat befizessük, ha ugyanis ezzel késünk, akkor az a lap megszűnését is okozhatta volna. Sokszor volt olyan, hogy azt kellett mondanom az üzleti partnereinknek, hogy ők lesznek az elsők a sorban, akinek fizetünk, de persze csak egy lehetett az első. De nekünk is ugyanúgy tartoztak cégek. Sőt, egy lapterjesztő vállalat gyakorlatilag az Új Szó négyhavi bevételét lopta el – ebben az ügyben természetesen több más lap is károsodott, a teljes kár mintegy 800 millió korona volt, vagyis hatalmas összeg.

Ön a szerkesztőségben, újságíróként kezdte pályáját az Új Szónál, a gazdasági rovat munkatársa volt, onnan váltott kiadói pozícióba. Melyik volt az egyszerűbb feladat?

Ugyan tényleg újságíróként kezdtem, de úgy vélem, nem vagyok ízig-vérig újságíró típus. Sohasem volt olyan érzésem, hogy valamit azonnal meg kell írnom. Írtam, mert ez volt a feladatom. Az első vezető pozícióm a főszerkesztő-helyettesi volt. A kiadói munkát, a szerződéskötést, a tárgyalásokat sokkal jobban kedveltem. Azonban amikor ezt elkezdtem, teljesen tapasztalatlan voltam, mai fejjel csodálkozom azon, hogyan mertem elvállalni.

A lap lelke a szerkesztőség, a kiadó a hátteret biztosítja. Hogyan élte meg a szerkesztőség változását, amióta a kiadó vezetését látja el?

A szerkesztőség is hatalmas változáson ment át, elég csak arra gondolni, hogy 1990-ben 8 oldalon jelent meg a lap, és mintegy 80 alkalmazott dolgozott a kiadóban, most a legvékonyabb lapszám is legalább 20 oldalas, és mintegy 30 újságíró írja. Természetesen a műszaki fejlődésnek is köszönhető – nem kellenek már gépírók, a szerkesztők tördelik a lapot stb. –, hogy ez lehetséges, de az újságíró-szemléletnek is át kellett alakulnia. Én azt a hasonlatot szoktam használni, hogy az újság nem fogkrém. Ha valaki fogkrémet akar gyártani, akkor elég megszerezni az összetevőket, megfelelően összekeverni, és az előírások betartása mellett minden esetben megkapja ugyanazt a terméket. Az újságkészítésre ez nem igaz. Rendkívül sok múlik az embereken, az újságírókon. Amit semmiképpen sem szabad elfelejteni, az az, hogy az Új Szó képes volt túlélni a rendszerváltást, megtalálta helyét az új rendszerben, meg tudott újulni, és még mindig tud megfelelő tartalmat biztosítani a szlovákiai magyarságnak.