Újracsomagolt nacionalizmus? A gombaszögi kettős beszédről

Az utóbbi időben érezhetően fellendült az érdeklődés a Gombaszögi Nyári Tábor helyszínén formálódó szoborpark iránt.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. október 4. 18:00

gombaszög
(Fotók: Facebook)

Bár egy évek óta épülő, újabb és újabb, egyre kuszább rétegekkel gazdagodó emlékezetpolitikai térről van szó, a Trianon századik évfordulója alkalmából felállított ereklyés zászlótartó kellett ahhoz, hogy sorra jelenjenek meg értelmező szövegek a szoborállítások lehetséges jelentéseiről. Először a Pozsonyi Podcast készített műsort Csanda Máté művészettörténésszel a köztéri szobrok politikai, ideológiai beágyazottságairól, ami után mindkét műsorvezető publikált hosszabb, helyszíni riportokra támaszkodó írásokat: Krekovič Beck Tímea a Kapitálban, Szalay Zoltán a DenníkN portálon. A következő írás tudatosan szeretne csatlakozni ezen előzményekhez, tanulságaikat felhasználva kicsit tovább szőni a Gombaszög kapcsán alakuló diskurzust. Ez azért lehet fontos, mivel a szoborállítások kezdeményezői eddig szinte uralták a magukról szóló közbeszédet, eseményeikről, úgynevezett „értékmentő” akcióikról saját beszámolóik jelentek meg. Magukról készítettek videókat, a sajtóban megjelent híradások pedig jellemzően kritika nélkül elismételték a helyszínen és/vagy sajtóanyagban hallottakat, olvasottakat, mindenféle kontextus vagy kérdések felvetése nélkül.

A gyors értelmezői kritikák létrejöttét sem segítette, hogy a szoborállítások mögött nem egy könnyen behatárolható ideológiai háttérrel rendelkező politikai párt vagy politikai mozgalom áll.

Csak egy dolog tűnik biztosnak: valamiképp semmi sem az, aminek látszik, ugyanis a megvalósuló cselekedetek legtöbbször nincsenek összhangban a velük társuló kijelentésekkel.

Nem világos, hogy egy tudatos emlékezetpolitikai stratégia zajlik a szemünk előtt, vagy kissé túlmotivált lokálpatrióták ötletszerű akcióit látjuk egybegyűjtve. Ha nemcsak a szobrokra koncentrálunk, hanem a Gombaszögi Táborra, szintén nem egyértelmű, hogy mindössze ügyes fiatalok lavíroznak a politikai mezőn, biztosítva a kulturális tevékenységük anyagi hátterét, vagy több ennél, esetleg egy kulturális munkába rejtett, egyre inkább tudatosodó politikai mozgalom.

Az események helyszíne a Gombaszögi Nyári Tábor, amely – a szentimentalista minősítéseket most mellőzve – egy nyári fesztivál, amelynek korábban nagy erénye volt a közéleti párbeszédek iniciálása, például az MKP és a Híd politikusainak közös szerepeltetése, ami a közönség számára azt kommunikálta, a szervezők nem tartanak a kényes témáktól, a politikusok szembesítésétől. Ez a már sokat emlegetett konfliktusig tartott, amikor a tábor részére jelentős támogatás érkezett Magyarországról. Bár a szervezők számtalanszor elismételték, hogy a pénzbeli juttatás nem jelent ideológiai függést, valahogy mégis megesett, hogy a Pátria rádiónak nem engedték meg, hogy a magyarországi tudományos élet politikai célú átszervezéséről szervezzen beszélgetést, mivel a szervezők elfogultnak ítélték már a puszta témafelvetést is. A Pátria végül kivonult a fesztiválról (pontosabban abban az évben be sem vonult), ellenben a magyarországi honvédelemről előadást tartott a nyilvánosságban nem kifinomult és elfogulatlan megszólalásairól ismert Fidesz-alelnök, Németh Szilárd, a rendszerváltásról szóló kerekasztal-beszélgetés résztvevői pedig mindössze Deutsch Tamás, Duray Miklós és Berényi József voltak. E puszta tényeket szemlélve álnaivitásnak és kettős beszéd alkalmazásának tűnik az ideológiai függés teljes körű elutasítása. Még akkor is, ha a táborból nem lett azonnal Fidesz-szabadegyetem, a korábbi közéleti pozíciója biztosan átalakulóban van.

A tábort szervező Sine Metu (Félelem Nélkül) Polgári Társulás a fesztiválszervezés mellett jelentős emlékezetpolitikai aktivitást fejt ki, ennek – legalábbis az ereklyés zászlóig – a legjelentősebb megnyilvánulása a gombaszögi kopjafapark létrehozása és folyamatos bővítése volt. A kopjafák szimbólumok, jelentések hordozói, történetiségükbe ágyazott objektumok, amely jelentések kibontását nem segíti, hogy egy nyári fesztivál terén és keretein belül állítják fel őket, miközben füstgépek működnek vadul és hangfalakból szól az Eye of the Tiger című giccsdal. Hiába nyilatkozza Orosz Örs (a Sine Metu elnöke, a tábor főszervezője) a Kapitál cikkében, hogy a kopjafák mögött nem kell szimbolikus tartalmakat keresni, ez nem lehetséges. Aki magyar kulturális közegben szocializálódik, az pontosan tudja, hogy a kopjafa erőteljes szimbólum, a homályba vesző ősidőkkel való folytonosság jelképe. És végül is mi a probléma azzal, ha Gombaszögön, a (cseh)szlovákiai magyar nyelvű kultúra ikonikus helyén megjelennek olyan szobrok, amelyek a fentieket szimbolizálják? Az első probléma e szimbolizmus eltagadása, amely újabb példa a kettős beszéd alkalmazására, így eleve bújtatott szándékokra utal. Úgy tűnik, mintha a szervezők popkulturális csomagolásban, egy nyári fesztivál apolitikusnak tűnő kereteit kihasználva a fiatalabb, politikailag még nem tudatos generációknak fogyasztható, újhullámos nacionalizmust készítenének elő. Ugyanez igaz a szakralitás folyamatos szerepeltetésére, például a szútori templomrom harangjának kiemelésére és a táborban való újraállítására (ez utóbbival kapcsolatban még nagyobb probléma, hogy a templom kifosztását, a padok és a lépcsők eltűnését nem a mélyszegénységgel, hanem vandalizmussal azonosították, magukat pedig az erkölcsileg felsőbbrendű harangmentő szerepében tüntették fel). A másik probléma, hogy kopjafákat nem volt szokás állítani ebben a régióban, sem sok másik régióban, ahol szintén gombamód jelennek meg. A jelenség nem most kezdődött, azonban a kistelepülések ritkás zöldövezetein megtalálható kopjafák minden bizonnyal nincsenek akkora hatással a közönségükre, mint a Gombaszögön rituális keretek között felállított darabok.
A kopjafák szimbolizmusa visszakövethető történet: a néprajz tudománytörténetének azon korszakára utal, amikor az elit számára korábban érdektelen paraszti kultúra elemeit a nemzeti ideológia és narratíva részévé kívánták tenni, kevésbé a tudományos megismerésre, sokkal inkább a szentimentalizmusra támaszkodva. E gyakorlat során etnikus/nemzeti jelentéssel ruháztak fel olyan tárgyakat, amelyek hétköznapi használata nem nemzetiséghez, hanem más kategóriákhoz, például osztályhelyzethez vagy régiókhoz kötődött. A kultúra ilyenfajta nemzetiesítésének fontos műve Malonyay Dezső 1907-ben megjelent, A magyar nép művészete című kötete, amelyről a Magyar Iparművészet című folyóiratban a következő kritika jelent meg: „Nincs e munkában sem történelmi, sem ethnographiai vagy más fejtegetés. E munka létrejöttéhez rajongás kellett és az akadémiai tagok teljes abszenciája. Ez a rajongás nem kereste, hogy mit szól mindezekhez a tudomány. Jól tette... nekünk melegre, napfényre van szükségünk, s ezt illúziók adják, álmok, a képzelet játéka és szeretet”. E sajátos néprajzos szemlélet a paraszti kultúrát egy autentikusan magyar, ősi hagyomány hordozójának tekintette, kontinuitást feltételezve e kultúra megnyilvánulásai és a távoli, mitikus idők között. Az idézetben is jelzett „illúziók, álmok, képzelet és szeretet” pedig olyan termékenyen működtek, hogy a Székelyföldön nagyjából 200 éves múltra visszatekintő, sírok megjelölésére használt kopjafákat már a honfoglaló magyarok és Attila hunjainak sírjaira is odaképzelték. A kopjafák tehát egy homogenizációs nemzeti narratíva eszközei lettek, elnagyolt szimbolizmusuk olyan kulturális egységet és folytonosságot feltételez, ami sosem volt.

Szlovákia vegyes lakosságú, magyar és szlovák történelem részét is képező régiójában kopjafát állítani annyit jelent, mint nem a valós regionális, hanem egy vágyott nemzeti narratívához való csatlakozás. A regionális narratíva ugyanis a többnemzetiségű (és többvallású) lakosság együttélését, az etnikumok közötti határok átjárhatóságát, e határok bizonytalanságát, a konfliktusokkal terhelt, de sokszor összefonódó történelmet jelentené. Egy olyan narratívát, amelyet bonyolultabb lenne elmesélni, és a nemzeti érzelmek mobilizáló erejét sem lehetne bevetni általa.

Elena Mannová, a Szlovák Tudományos Akadémia történésze a dél-szlovákiai szoborállításokról szóló kutatása konklúziójában megállapította, hogy a térségben mindkét fél, a magyar és a szlovák is nemzeti identitást épít, nem regionálisat. A közösen birtokolt térben egyik sem érzi stabilnak nemzeti identitását, ezért képtelen kilépni a nemzetépítés szakaszából, amely mindkettő nacionalizmusát működteti. Ezzel egy sajátos konfliktuszónát tartanak fenn, mivel egy közösen birtokolt heterogén térben a homogenizáló nacionalizmusok mindig egymásra reagálnak, egymást erősítik. Ezért adódhat az az abszurd helyzet, hogy a kopjafák állítói civilként tiltakozó akciókat szerveznek a párkányi Štúr-szobor ellen, miközben valójában mindkét fél ugyanazt az aktust hajtja végre: a nagy nemzeti szimbólumrendszer egy bevált, a saját közösségét kellően mobilizáló elemét kiemeli, behelyezi egy heterogén tájba, kinyilvánítva ezzel a homogén etnikai tér vágyát, e tér feletti szimbolikus birtoklás vágyát.

Ahogy Štúrnak nincs köze a párkányi történelemhez, a kopjafáknak ugyanúgy nincs közük Gombaszöghöz.

Még akkor sem, ha a kettős beszédnek erre is kész válasza van. A gombaszögi szervezők a kopjafák állításának legitimitását a 70-es években működő művelődési táborok hagyományának folytatásával igazolják. Szerintük a hangsúly nem a kopjafák jelentésén, hanem a hagyomány kontinuitásán van. A kortárs kezdeményezés eleve úgy kezdődött, hogy ezeket az elfelejtett, elhanyagolt szobrokat összegyűjtötték, esetleg megvásárolták, restaurálták, majd újraállították a tábor területén. Orosz Örs szerint ez ártatlan hobbi volt, ahogy a jelenben sem kell szimbolikus tartalmakat keresni a restaurálás és az újabb kopjafák létrehozása mögött. Távolról nézve inkább úgy tűnik, mintha egy múltbéli gesztus kritika nélküli újrajátszása zajlana a szemünk előtt. Ebben az újrajátszásban pedig nincs helye a régi motivációk megkérdőjelezésének vagy felülírásának, kétkedésnek, a komplexitásnak, csak az elnagyolt szimbólumoknak, a vélt autentikusság reprodukálásának, restaurálásának. A kopjafaparkot ráadásul az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján, 2016. október 23-án adták át, ami azért sem volt szerencsés választás, mivel a forradalom emlékezete jelenleg a legalapvetőbb konszenzust is mellőzi a magyar emlékezetvitában. Hogy ehhez a vitához hozzászólni kívántak-e, vagy csak kínálta magát az évfordulós alkalom, nem tudni.

A restaurálás gyakorlata alapvető fontosságú a gombaszögi emlékezetpolitika számára. Az egyre szaporodó emlékhelyek között nincs egyetlen kortárs alkotás, kortárs értelmezés sem, minden elem valaminek az újrahasználatából jön létre. Elfelejtett múltmaradványok kiemelése, újraállítása zajlik, miközben az objektumok saját története az áthelyezésük gesztusával gazdagodik, vagy inkább terhelődik.

A végeredmény általában egy kaotikus emlékezési koncepció, amely szinte védőburokként működik a kritikák ellen.

Trianon után ledöntötték a selmecbányai Honvéd-szobrot, melynek talpazatát a tábor szervezői felfedezték a selmecbányai vár környékén. A megtalált objektumot elhozták a várból, a tábor területén pedig nem kisebb szerepet kapott, mint a Trianon századik évfordulója alkalmából létrehozott zászlós emlékhely talpazata. Az új, legóként összerakott emlékmű hemzseg az irredenta országzászlós emlékhelyek áthallásaitól, de épp csak annyira, hogy ne lehessen teljes mértékben azonosítani a Horthy-korszak hasonló emlékműveivel: a zászlórúdon nincs ott Horthy Miklós esküre emelt keze, a zászló nincs félárbócon. A talpazatba került fémkapszulába Szlovákia magyar lakosságú települései küldtek földet, a zászlórúdra a tudományos és nyilvános vitákat megkerülve frissen megalkotott „Felvidék-zászló” került. A szoboravatás szakrális körülmények között, egyházi képviselők jelenlétében és beszédei mellett folyt. A nemzeti identitás keresztény vallással való összemosása – pláne a horthysta szimbólumrendszer kereteiben – rossz emlékeket ébreszt, de ha ez esetleg paranoiás értelmezésnek tűnik, abban talán a legtöbben egyetértenek, hogy mindenképpen kizáró azok számára, akik a hitüket másképp élik meg, esetleg sehogy sem élik meg (és ettől még magyarnak érzik magukat). A modernitás ígérete, mely szerint a szent és a profán végleg elválik egymástól, teljes kudarcba fulladt a kisebbségi társadalomban. A szekularizáció pedig nem a vallás szerepét vonná kétségbe, pusztán arra hívja fel a figyelmet, hogy a politikának a racionalitás keretei között kell maradnia, ha érvekkel és nem érzelmekkel akarja meggyőzni a polgárokat.

Bár a fentiek egy vegytiszta (emlékezet)politikai mobilizációs gyakorlatra utalnak, a kulcsfogalom, amivel a szervezők operálnak, mégis az érték, az értékmentés, amely paradox módon a legideálisabb fogalom a politikai értékrendszer elfedésére.

Az érték általános érvényűnek hat, olyan univerzális minőségnek, amely áthidalja az ideológiai szakadékokat. Legalábbis ezt a látszatot kelti. Elfedi azt a gyakorlatot, melynek során az értéket kiválasztják és azt is, hogy a kiválasztott értéket végül milyen módon, milyen keretezésben prezentálják. Az érték és annak bemutatása azonban nem önmagában álló minőség, hanem választások sorának eredménye. A selmecbányai Honvéd-szobor talpazata akár maradhatott volna a helyén, kaphatott volna egy kis réztáblát, amely legalább három nyelven, tárgyilagosan elmesélte volna a szobor sorsát. Talán több tanulsággal szolgált volna a közös történelemről, mint egy Trianon-emlékmű részeként egy olyan területen, amely nem létező etnikai homogenitást vizionál.

Nagy Zsófia

 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Költségvetési Tanács

Ami a pénzszórást illeti, az előző kormányok jócskán túllőttek a célon

Richard Sulík

Megvitatják Sulík tervét a szakértők, de nem helyeslik az erők megosztását

Tallós

Összefogtak az önkéntesek a kastélyért

Viera Kováčiková
Frissítve

Kováčiková lemond ügyészi posztjáról és távozik a Főügyészségről

NAKA k
Frissítve

Őrizetbe vett öt személyt a NAKA, köztük a SIS kémelhárításának egykori főnökét

hajléktalan k

Európai Parlament: a lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.