Termesztési hibáink

Az uborka kényes növény. A termesztők általában a palántanevelés során és a tenyészidő kezdetén követnek el olyan termesztési hibákat, amelyeket már később nagyon nehéz helyrehozni. Az idei különösen hideg, fényszegény télen, a szellőztetés és a fény hiánya sok helyütt megfigyelhető a növényeken.

A területtel és a fűtéssel való takarékosság jellegzetes hibája, amikor a palántákat összezsúfolják, ezért azok egymást leárnyékolják, megnyúlnak. Ez önmagában is nagy baj, de az még nagyobb, hogy a virágrügyek nem vagy csak részben képződnek, ezért lassabban virágzik a növény, torz, fejletlen virágokat hoz. A növényeket úgy rakjuk szét, hogy a levelek soha össze ne érjenek, a kiültetés előtt egy négyzetméterre tehát legfeljebb 18-20 növény kerüljön.

Különösen a téli, késő őszi és kora tavaszi hónapokban figyelhető meg a hajtatot uborkán a túlterhelés jele, azaz a főszáron és a szárcsomókon csokrosan képződnek az uborkák, majd görbülnek, rendkívül vontatottan növekszenek, és idővel a lombozat fejlődése is nagyon lelassul.

A ritkítást célszerű minél korábban elkezdeni, hogy a termések ne görbüljenek. Az első terméseket a fajtától és a kiültetés időpontjától függően csak 10-14 levél után hagyjuk meg (télen több, tavasszal kevesebb levélmeghagyásával). ĺzközönként legföljebb egy-egy termés maradjon, a többit törjük ki, az eltávolításukhoz azonban ne használjunk kést. A főszáron 8-10 termésnél többet semmi esetre se hagyjunk – bár ez sokban függ a növény erőnlététől és a fajta növekedési hajlamától. Az erőteljesebb növésű fajtán növelhetjük a főszárterhelést, de vannak olyan kifejezetten gyenge növésű fajták is, amelyeknél esetenként a 8-10 termés is sok. Ha a főszár elérte a felső huzalt, akkor metsszük viszsza, és a felső két-három oldalhajtást meghagyva, a növényt a vezetéken vezessük át, és hagyjuk lefelé növekedni. Erre az időre rendszerint már kialakult akkora lombtömeg, hogy a termésgörbüléssel nem kell számolni.

Igen gyakori jelenség a fölső levelek kanalasodása, fonáki irányba. Ez többnyire a rossz szellőztetésből adódik, és hivatalosan mészhiánynak nevezzük. Az esetek 95%-ában nem a talaj alacsony mésztartalma, hanem a 95-98% feletti páratartalom miatti párologtatási zavarok váltják ki. A magas páratartalomban a növény nem tud párologtatni, párolgás hiányában nem vesz fel vizet, a levélzet nagyon nehezen jut a tápláló elemekhez, és különösen nehezen a legrosszabbul szállítódó kalciumhoz, amelynek hiánytünetei hamar megjelennek a leveleken. Az ilyen betegségben szenvedő növény erőnléte rohamosan romlik, és a már említett termésszámot sem képes a főszáron kinevelni. Ilyenkor a növényt meg kell „kopasztani”, még erősebben kell kiritkítani a termést, gondoskodni kell a gyakori szellőztetésről, még akkor is, ha az átmenetileg többletfűtéssel jár. A mészhiányban szenvedő növényen sokkal erősebben görbülnek a termések.

Az uborka akkor tudja a talajból jól felvenni a tápanyagot, ha annak hőmérséklete 20–21 Celsius-fok. Ezt az értéket kizárólag légfűtéssel nagyon nehéz elérni, ezért a kertészek az úgynevezett talpfűtést alkalmazzák. Az uborka alá éretlen istállótrágyát raknak, amely „begyullad”, bomlásnak indul és hőt termel. Gond azonban, hogy a hő mellett nagy mennyiségű ammónia is képződik, és ez a vékony, tápanyagfelvétel szempontjából meghatározó hajszálgyökereket is leperzseli, elpusztítja. Az ilyen növény a tápanyaghiány jellegzetes tüneteit mutatja, a rajta képződő termések aprók, görbék és lassan fejlődnek. Súlyos esetben a képződő ammóniagáz – a rossz szellőztetés következtében – felgyülemlik a légtérben, és a leveleket is leperzseli.