A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vezetője úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul.
Távozik posztjáról a NAKA igazgatója, Ľubomír Daňko
Ľubomír Daňko a korábbi országos rendőrfőkapitány, Hamran István közeli munkatársa volt. A NAKA igazgatója december 18-án személyi utasítást kapott az új rendőrfőnöktől, Ľubomír Soláktól, hogy december 31-i hatállyal távozzon – számolt be a Denník N.
A lap szerint Solák még azt sem engedte meg Daňkónak, hogy nyomozóként folytassa pályafutását, ezért a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség vezetője elhatározta, 25 év szolgálat után inkább nyugdíjba vonul.
Solák Daňkón kívül további NAKA-tisztviselőket is leváltott, főként a különböző osztályok igazgatóiról van szó. Daňko helyettesei szintén távoznak a posztjaikról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.