Tapasztalatok a tejelő fajta borjak takarmányozásában

Az adott feltételek között legkedvezőbb borjúnevelési rendszer kiválasztását elsősorban az ökonómiai tényezők, mégpedig főként a takarmányköltségek és a munkaerő-felhasználás kell hogy eldöntsék. A fiatal borjak takarmányozásának számos módszere van, amelyek általában véve elsősorban az etetett tej mennyiségében különböznek egymástól.

Régebben az a felfogás uralkodott, hogy a borjaknak életük első három hónapjában nagy mennyiségű tejet kell adni, a cél az volt, hogy ebben az időszakban nagy napi súlygyarapodást érjenek el. Amikor azután az ily módon felnevelt borjak tömegtakarmányokat kaptak, a súlygyarapodásuk csökkent. Vizsgálatok kimutatták, hogy a borjak erőteljes takarmányozása az első életszakaszban semmiféle előnnyel nem jár, csupán a felnevelési költségek emelkednek jelentősen. Ezért különös figyelmet kezdtek fordítani, főleg a továbbtenyésztésre jelölt borjakra és korlátozni kezdték a megitatott tej napi mennyiségét, miközben a tejitatás időtartamát is lerövidítették 6–10 hétre. A tejitatás mellett már a fejlődés korai szakaszában kb. 10 napos kortól a borjak takarmányozását magas beltartalmi értékű táp etetésével egészítették ki, majd kb. 30 napos kortól elkezdték a széna adagolását. Természetesen, (főleg nyáron) megfelelő mennyiségű, temperált, jó minőségű ivóvizet is biztosítani kell ennél a módszernél a borjaknak. A borjakat ez időszak alatt általában 10-12 hetes korukig individuális ketrecekben tartják, ezután a neveldékbe helyezik, ahol csoportosan (6-15 db) nevelik őket tovább, és áttérnek a szilázstakarmányok etetésére. Ez a rendszer ma is nagyon elterjedt a gyakorlatban. Az a hátránya, hogy a borjak a választást követően nehezen alkalmazkodnak a szilázstakarmányok fogyasztásához, ezért fejlődésükben visszaesnek.

Hogyan lehet ezt a fejlődési törést megelőzni?

Az utóbbi évtizedben a szarvasmarhák takarmányozásában óriási technikai fejlődés ment végbe. A tömeg- és erőtakarmányok mozgatására, mérésére, keverésére és adagolására egyaránt alkalmas modern etetőkocsik csaknem minden telepen jelen vannak. Ezek a gépek nem csak munkaerő-megtakarítást eredményeztek, hanem gazdaságosak és egyben megbízhatóak is. A tehenészetekben jelentősen megkönnyítették a takarmányozás szervezését és javították annak hatékonyságát, mivel az egyes takarmányokat tökéletesen összekeverik (széna, szilázs, répaszelet, melasz, táp, minerális anyagok és más kiegészítők), ezáltal ú.n. TMR (total mix ration) teljes értékű kevert takarmányadag jön létre.

Az etetőkocsival előállított TMR takarmányozást a fejőstehenek és növendékállatok táplálására talán mindenütt kihasználják, de a borjak etetésére nem. Az USA-ban, ahol több-ezres tehenészetek vannak, próbálkoztak először a borjak TMR takarmányozásával, melynek lényege, hogy a borjakat kb. 21 napos koruktól fokozatosan a tejpótló itatása mellett erőtakarmány, széna és szilázstakarmányok optimalizált homogén keverékével kezdik etetni. Megállapították, hogy a borjak gyorsabban, egészségesebben fejlődnek, és nem jelentkezik törés a fejlődésben a tejről való leválasztás után. Később a borjúneveldében hat hónapos korig ugyanazt a TMR takarmányadagot etetik mint előzőleg.

Magyarországi tehenészetek átvették az USA-ból ezt a rendszert és sikeresen kipróbálták. Szlovákiában elsőként 2002-ben a Csilizköz Rt. nyáradi telepén alkalmazták eredményesen, majd a dunaszer-dahelyi járásban fokozatosan több tehenészet is bevezette. Ez a borjútakarmányozási rendszer nagyszerű eredményeket produkál, mert egyszerű és szakszerű. Szinte hihetetlen, hogy ezt eddig a gyakorlatban nálunk nem így csinálták. Én is kipróbáltam ezt a rendszert, és merem ajánlani bevezetését minden tehenészetbe.

A szerző agrármérnök