Szaporodásbiológiai célok

Állítható, hogy a húsmarhatenyésztésben a reprodukció szintje révén értékelhető leginkább a gazdaság irányítási szint-je. A reprodukció irányításában kulcsszerep jut az állattenyésztőnek. A termelési környezetnek a szaporodóképességet kell szolgálnia. Ahogy romlanak a tartási- takarmányozási- technológiai mutatók a húsmarha tenyészetben, a szaporodásbiológiai mechanizmusok azonnal érzékenyen reagálnak ezekre a változásokra. A húsmarha ágazatra jellemző, hogy gazdaságossága alapvetően a borjúszaporulattól függ, ezért a lehetőségek határain belül minden tényezőt ki kell használni, ami kedvezően hat a reprodukcióra.

A reprodukció szempontjából a takarmányozás speciális hozzáértést követel. Mivel a húsmarhát legelőn és főleg tömegtakarmányon tartjuk, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy amennyiben bizonyos bioaktív elemek nem találhatók az adott területen, azok nem épülhetnek be a növények szervezetébe sem, így hiányozni fognak marháink szervezetéből is, ezért a hiányukat a takarmányozásban mesterségesen kell pótolni. Ilyen hiányelemek lehetnek bizonyos régióban pl.: a jód, szelén, zink, kobalt, réz stb., melyek a szaporodásbiológiában nem nélkülözhetők.

Régi bölcs mondás szerint az a jó tehén, amelyik rendszeresen évente egy életképes borjat ad, és ez a hústehénre méginkább vonatkozik. Ha figyelembe vesszük, hogy a vemhesség ideje átlagosan 283 nap, akkor az újravemhesülésre mindössze 82 nap marad. Mint ismeretes, a tehén normális körülmények között 38-42 nappal az ellés után kezd újra ivarzani (üzekedni). Az ivarzási ciklus, ha az állat nem termékenyül meg, átlagosan 21 naponként ismétlődik. Ebből következik, hogy legkésőbb a harmadik ivarzáskor sikeresen vemhesíteni kell a tehenet.

A vemhesítést nagyban nehezíti, hogy nagyon erős érzelmi kötődés van anya és borja között. A gyakori szoptatás következtében erős lehet az oxitocin hatása, mely kihat a nemi hormonokra, és ez gyakran befolyásolja (csökkenti) a tehenek sexuális aktivitását, ezért gyakori az ún. csendes üzekedés. A tenyészbika jelenléte a húsmarha tenyészetekben az állomány-termékenység szempontjából döntő tényező. Addig, míg a tejhasznú tehenészetekben a borjak csaknem 100%-a mesterséges termékenyítés után születik, addig a húsmarha állományokban csupán a borjak 20%-a születik mesterséges termékenyítés útján. A tenyészbikák alkalmazását gyakorlati szempontok is befolyásolják, pl.: a farmok alacsony átlagos tehénlétszáma (kb. 35 db), nagy távolságok, éjjen-nappali legeltetés, csordaösztön jelenléte a legelőn stb. A mesterséges termékenyítes nagy szerepet kaphat viszont az üszők termékenyítésében. A teheneket gyakorlatilag csak a legeltetési szezon kezdetéig érdemes inszeminálni, utána a legegyszerűbb a bikára bízni a dolgot.

A tenyészbikák külön figyelmet érdemelnek. Sajnos, az a tapasztalat, hogy az inszemináció elterjedésével a fiatal állattenyésztők nem kerültek kapcsolatba a farmokon tenyészbikákkal. Ez lehet az oka annak, hogy a tenyészbikák ápolásában, takarmányozásában és kezelésében a gyakorlatban nagyon sok a hiányosság. Sok a sánta, sérült, elvadult, elhízott, vagy éppen lefogyott állat. Későbbiekben ezek a hiányosságok a reprodukciós eredményekben jelentkeznek. Szem előtt kell tartani, hogy a bika gyakorlatilag az állomány fele. A borjak genetikai információjuk felét pont az apaállatoktól kapják. A tenyészbika az állomány dísze kell hogy legyen.

Az állomány termékenyítése szezonális jellegű. Ahhoz, hogy a legeltetés kezdetéig a borjak legalább háromhetesek legyenek, a vemhesítést attól függően, hogy mikorra várható a legeltetés kezdete, június 15 – július 15. között be kell fejezni.

Az üszők vemhesítését már január végén, február elején elkezdhetjük. Előnyös, ha az üszők még a termékenyítés évében megellenek, így az újravemhesítésükre több idő marad.