Veres Erika: Betulaceae

Az Unkapanı köprüsü Beyoğlu felőli hídfője kissé rátámaszkodik a Pera negyed emelkedőjére. Ahogy a busz odakanyarog a Şiş­hane II megállóba, úgy borulnak fel a savanyúsággal teli üvegek a bevásárlószatyorban, és ugyanígy dőlnek egymásnak az utasok – zömök, fürge férfiak posztókabátban [válltömés válltömést érint], zömök, fürge asszonyok posztókabátban [kabátujj simul kabátujjhoz]. A busz gyorsan fékez [spojka, brzda, pomaly!] – aki nem kapaszkodik, még nagyobb lendülettel esik neki utastársának. Elnézést. Khm – jön a válasz. Senki sem szereti, ha idegenek hozzáérnek a buszon.

A Şişhane II megálló még nem az emelkedő csúcsa, a Tepebaşı néhány kanyarral odébb található, Pera és Tarlabaşı között. Şişhane az első csomópont az Unkapanı híd után, s ennek megfelelően nagy népszerűségnek örvend az isztambuli tömegközleködők körében. Ez a terület ugyanis a Taksim térről nyíló híres-neves İstiklal caddesi végpontja, ahonnan Európa második legrégibb földalattija szállítja az utasokat (az F2 Beyoğlu–Karaköy kötélpályán csak egy megállónyi távot halad a sikló). Vagy ugyaninnen lehet átsétálni Perába, leereszkedni a Galata negyed utcáiba, esetleg véletlenül odatévelyedni a mágikus Büyük Kasımpaşa Camii tőszomszédságában évszázadok óta működő börekçi szalonjába. (Hogy, hogy nem, szinte minden több száz éves mecset és dzsámi mellett kinő az idők folyamán egy-egy ilyen börekçi, s hű parazitagombaként szintén több száz évig éldegél az adott hely édeskés-nedves kipárolgásában.)

Amikor Ümmühan ezen a környéken hajt át kocsijával, gyakorta gondol a nyelvórákra és az egyetemre. Az ő idejében sem a T5-ös Eminönü–Alibeyköy villa­mosvonal, sem a Şişhane–Yenikapı, sem pedig a Taksim–IV. Levent metróvonal nem létezett még. Min­dig busszal, hajóval vagy gyalog kellett eljutni az órákra – és igen, online oktatás sem létezett még az ő diákéveiben.

A Şişhane II megállóban várakozva több tavaszon megfigyelte, ahogyan a fecskék afölött a barna épület fölött szedik a legyeket. (Már ha odáig egy légy felröpül…  Mindenesetre ő akkor így képzelte.) A busz érkezéséig egyre több és több fecske jelent meg a levegőben, szinte teljesen elborították az eget. [Procne, Phylli, tibi fuit expectanda, vel omnes / Odisti iam post Demophoonta moras.] S amikor – évekkel később – Agibu történetét megismerte, ez a barna épület jelentette számára a hazájukból elmenekült emberek egységesítő jelképét. Mert úgy, ahogy sajnos napjainkban is zajlik az orosz–ukrán háború, és 2024-ben ilyesmi még lehetséges,  úgy Agibu is emigrált Afrikából, hogy valahol jobb életet rendezhessen be magának, mint amilyenje az óceán partján volt. Ha ennek az üres, lebontásra váró épületnek egy-egy helyiségébe rászoruló emberek költözhetnének, már sokat segítenénk, gondolta Ümmühan. És Isztambulban ezerszám találni hasonló, üresen tengő-lengő épületet, amelyet madarak röpködnek zavartalanul körül, hiszen senki nem nyit rajta ablakot, ajtaját senki nem csapja be, és senki nem szerel antennát a tetejére.

Agibu először egy helyi keba­bosnál, majd pedig egy étteremlánc konyhájában talált munkát. Valahogy mindig megkereste a kenyerét. Egy időben még vállalkozott is – lisztrakományt küldött hazájába, az óceánparti országba, hajókkal, mert a liszt náluk hiánycikknek számít. Nyugat-Afrika és Şişhane II között a táv, … között a fecskék – hajtott át újra Ümmühan egy alkalommal saját emlékein. Jó lett volna, ha anya itt marad velünk, és nem szökik vissza a hazájába! De sebaj… Olyan volt ő a mi életünkben, akár pionírfa egy tölgyerdőben – mélázott tovább magában –, messziről érkező magból sarjad, gyorsan szárba szökken, s alig öt év alatt termést köt. Azt hiszem, anya nem szerette az isztambuli tömegközlekedést. Nem szeretett ide-oda dőlni a buszon, s nem szerette, hogy engem e dőlések közben a karján kellett tartania. [É]s a leromlott területeket a hanga és a csarab összefüggő állománya, ill. a gyorsan növő nyír lepte el. Csalódottan tért haza, nélkülem, és én soha nem tanulhattam meg (több más fontos részlet mellett) azt, hogy mit jelent az anyanyelv fogalma. Ezért ülök most itt. Ezért érdekel az összes szótő és minden hang ezen a rokonszenves idegen nyelven. Ezért vállalom a különbségtétel keresztjét határozott és határozatlan igeragozás között, ezért csillan föl a szemem bármely jelentésárnyalat megfejtésekor, ha elém kerül egy igekötős szóalak. Most pedig épp a múlt idő ingoványos tájai felé tartok, hogy felfedezzem és uralmam alá hajtsam ezt a nyelvtani kategóriát, ezt a tudást is. Az ő emlékére. Természetesen még sok fafaj találja meg és foglalja el életterét, de közülük csak néhány valóban erdőalkotó. Agibu nevetett, és kijelentette, hogy másnap nem hajlandó visszamenni a gyárba. Két év elmúltával pedig egy fotót küldött Ümmühannak, amelyen édesanyjával mosolyognak valamely távoli óceán partján, valamely türkiz égbolt alatt.

Az „egzóta” fafajok őshazája Európától távolabb, esetleg [egy] másik kontinensen van.