Végnapok gyerekszemmel

A Nagy Háború elmúlt kerek – és lassan újra közelgő – évfordulója (sőt, helyesebben: évfordulói) általában megélénkült olvasói kíváncsiságot eredményeztek és eredményeznek. Ludvig Daniella legújabb könyve viszont e hagyományos „kronológiai aktualitás” nélkül is érdekes: egyfelől, mert az időutazás helyszíne Kolozsvár, másfelől, mert szerzője egy, egészen a tízes évei elején járó arisztokrata kiskamasz. Az erdélyi arisztokrácia egyik legpatinásabb főúri családjába, a széki Teleki nemzetségbe született Andor papírra vetett mondataiból egyszerre rajzolódik ki egy családtörténet, de az írás olvasható társadalomtörténetként és egy társadalmi osztály mentalitástörténeteként is. A kötetnek hála pedig bepillantást nyerhetünk nemcsak egy grófnak született kisfiú életének történéseibe, de társadalmi osztálya és a huszadik századi Erdély történetébe is.

Ludvig Daniella 1994-ig a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségének volt munkatársa. Az eredetileg televíziós újságíró több mint egy évtizede foglalkozik a „Teleki-ikrek” (az 1902-ben született Andor és Ernő) széttartó történetével. 2010-ben bemutatott Démonok tánca – széki gróf Teleki Ernő emlékére című egyórás dokumentumfilmjében előbb feldolgozta a család paszmosi birtokára hazatért Ernő fordulatos történetét – benne torz, absztrakt rajzaiból összeállt „vizuális naplóját” –, 2018-ban pedig a Korunk–Komp Press könyvkiadó jelentette meg a két Teleki-iker történetéről készített munkáját (Erdélyi odisszea – A Teleki ikrek története. Kolozsvár, 2018.). Az alig tízéves korában naplóírásba fogott Teleki Andor 1913 és 1916 között írt szövegei, esetleges töredékességük és rövidségük ellenére is komoly forrásértékűek.

A múlt századfordulóra Kolozsvár a Monarchia magyar felének gazdasági és társadalmi szempontból is az egyik legdinamikusabban fejlődő városa volt. A 19. század végére kiépült és megindult a Nagyvárad és Kolozsvár közti személy- és áruforgalom, ennek köszönhetően a város „Európa vérkeringésébe is bekapcsolódott”. Kolozsvárt 1854-től távíró működött, a városi infrastruktúra a múlt századfordulóra pedig igazán jelentőssé vált – még úgy is, hogy a nagyvárosok közül a villanyvilágítást a legkésőbb itt építették ki. A város fokozatos, a köztereken is nyomot hagyó gyarapodását tükrözte, hogy a Teleki-ikrek születésekor javában készültek már Fadrusz János impozáns Mátyás-szobrának leleplezésére. Az egykori Kolozs vármegyei székhelyen töltötte teleit az özvegy széki gróf Teleki Ferenc, aki a gyermekeivel apósa Egyetem utca 8. szám alatti Esterházy-palotájába költözött. Ez a palota az egyik legfőbb helyszíne a naplónak is.

Utolsó békeév

Amikor Andor a naplót elkezdte írni a család a palota, erkélyes barokk épületének emeleti részeit lakta, az alsó lakosztályban zömmel az apa, Teleki Ferenc (aki Teleki Pál unokatestvére volt) rendezkedett be. Andor 1912 karácsonyán a Bánffy nagyszülőktől kaphatta azt a kis zsebnaptárt, amibe azután majdnem napi rendszerességgel jegyzetelt. Az események napi rögzítése csakhamar szokássá vált, ezért is különösen kár, hogy a szövegek 1916-ig maradtak fenn és csak 1922-től folytatódtak. Andor 1939-ben Budapestre költözött (a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek igazgatója lett), utolsó határidőnaplója (az 1944-es) feltehetőleg a háború forgatagában veszett el. A kezdeti, időnként meghökkentő, máskor inkább gyerekesnek ható feljegyzésekhez maga is annyira ragaszkodott, hogy ezeket argentínai emigrációjába is magával vitte, sőt, bőrkötéses köntösbe köttette. Halála után kerültek a díszes kötetek egy Münchenben élő unokaöccséhez, aki ezeket a marosvásárhelyi Teleki Tékának adományozta. A Teleki Andor történetének kutatása során fedezte itt fel „őket” a kötet szerzője.

Andor első iskolai hónapjairól csak keveset tudunk meg, a naplóíró még itt a legszűkszavúbb. Az első bejegyzések is csak 1913 januárjában születnek, a napló ugyanis a naptári és nem az iskolai évet követte. Ahol a beírások szerfelett hézagosak, vagy ezek közt sok az üres lap, ott Ludvig csupán tartalmi összefoglalót ad a feljegyzésekről. Az 1913-as évről tudhatjuk, hogy ezek a bejegyzések – már ha vannak – akkor leginkább az áhított és „ünnepelt” iskolai szünetekről tudósítanak, esetleg a félévi vizsgákról és versenyekről, valamint egyházi és hitéleti tevékenységről (gyónás, „szent gyakorlatok”, áldozás, balázsolás) való lakonikus beszámolókra (inkább csak említésekre) szorítkoznak. Olvashatjuk, hogy „szombatonként a gyónás, vasárnaponként az áldozás soha nem maradt el”, ami a mélyen hívő családot tekintve nem meglepő, az viszont már újdonság, hogy húsvétkor a grófgyerekek is jártak öntözni. Értesülhetünk arról is, milyen érdemjegyeket szereztek év végén (Andor színjeles volt, Ernő viszont három tárgyból is csak kettest kapott) és milyen jutalomkönyveket kaptak. Az önfeledt nyár a Kolozsvárhoz közeli Kolozsborsán telt, ahova Paszmosról utaztak. A nyár igazán jóra sikeredhetett. Ennek ékes bizonyítékaként Andor alig jegyzett fel belőle valamit.

1914 a „mozi évének indult”, és valóban: Andor naplójának tanúsága szerint januárban gyakran jártak a képes mozgó különböző vetítéseire, de színházi előadásokról is megemlékezett. Februárban pedig már arról számolt be, hogy hétvégi programjaik a főúri Bánffy-palotában szervezett tánctanfolyamokon való részvétellel bővültek. Májustól megszaporodott a beszámolók terjedelme: azok valójában ekkortól válnak néhány sorossá. Andor az életkori sajátosságainak megfelelően a gyermeki lélek számára fontos „kulcseseményeket” rögzíti: a testvér torokgyulladását, az apa fejfájását, kilovaglást, egész napos esőt, kocsikázást, vagy az ebédre érkező rokonok és vizitáló hozzátartozók látogatásának szimpla megemlítését.

„Az idén itt fogunk lakni a jó levegő miatt”

A többiekhez képest a Teleki gyerekek hamarabb kaptak bizonyítványt, a család ugyanis több mint egy hónapos olaszországi nyaralásra utazott, amelynek helyszíne (1914-ben) a 20. század elejétől az arisztokrácia körében divatos, közigazgatásilag Velencéhez tartozó közeli sziget, a ma is csak vízibuszon (vaporettón) és kompon megközelíthető „Lidó” (azaz Lido di Venezia) volt. „Az idén itt fogunk lakni a jó levegő miatt” – rögzítette Andor, és ugyan „[a]z idő nem a legszebb, de remélem holnap jobb lesz” – amiből sugárzik a társadalmi és egzisztenciális helyzetből fakató természetesség. Nagyon jó, hogy a kurta annotációk ellenére valamelyest „bele lehet látni”, hogyan is telt egy külföldi nyaralás egy arisztokrata csemete számára, mivel szórakoztak (szórakoztatták őket a felnőttek) és a gyermek a napi történésekből mit tartott saját maga számára megőrzésre érdemesnek. A teljességgel gondtalan nyári idillből mindenekelőtt persze magát a gyakori fürdőzést (a víz hőmérsékletét) és az ezt befolyásoló időjárási és környezeti tényezőket („Ma [a]mikor fürödtünk egy kicsit esett az eső, de azért a víz kellemes volt”; „A víz nagyon kellemes és hullámtalan volt, úgyhogy szandolinozhattunk” (egyszemélyes, könnyű, keskeny kisméretű csónakon utazhattak), a romantikus árnyas teraszokon elköltött busás villásreggeliket, ozsonnákat és ebédeket, a Velencébe, Ravennába vagy Páduába tett közös családi kiruccanásokat, a kapott zsebpénz terhére tett különböző ajándékvásárlásokat, valamint a moziba és bábszínházba járást. Már politikai események és a „rendes kerékvágástól” – ahogy egy helyütt fogalmazott – eltérő történések is elérik Andor ingerküszöbét, így röviden szót ejt a munkások egy készülődő velencei tüntetéséről is. Különösen érdekes viszont az, ahogy az első világháború kitörésének kulcseseményei, a trónörökös házaspár elleni merénylet, majd a Monarchia hadüzenete a feljegyzések sorában megjelenik. „[A]z ambárkadeur (sic!) előtt sok újságárust találtunk, kiktől nagyapa egy újságot vett, melyben olvasta, hogy Ferenc Ferdinándot és feleségét meggyilkolták Szárájévóban (sic!). Reméljük, hogy holnap már német újságban is olvashatjuk e szomorú hírt” – olvashatjuk. Másnap, hétfőn, viszont pusztán arról számolt csak be, hogy „[d]élelőtt nem történt semmi különös. Délután megnéztük a királyi palotát.” Amögött, hogy a sokként ható merénylet, ezáltal pedig a közelgő háború fenyegető előszele, csak ily szelíden szüremkedik be a szövegbe, feltehetőleg az állhatott, hogy a gyermek korából adódóan nem fogta fel a történtek tényleges súlyát, vagy a felnőtt családtagok óvták meg a gyerekeket az felesleges izgalomtól. A naplóból úgy tűnhet, a családi nyaralást különösebben nem zökkentette ki a trónörököspár elleni merénylet, hazautazásig hátralévő bő egy hetet is a moziba járás, a városba tett látogatások és délutáni uzsonnázások töltötték ki. „Ma reggel ütött ki a háború” – olvashatjuk viszont a kis naplóba írt bejegyzést 1914. július 26-án (holott erre csak két nappal később került sor), a háború pedig az addigi gyerekből a világra nyitott, fogékony, intelligens kamaszt faragott, aki „naprakészen követte a háborús híreket”.

Háborús sorok

Miután elkezdődtek a harcok, Andor akkurátusan számol be a „nagy világesemény” első heteinek történéseiről: a hadüzenetekről, a semlegességét feladó „álnok Anglia” felbujtó-szerepéről, nagyszabású hadműveletekről, vagy arról, hogy „derék katonáink vitézül harcolnak a szerbek ellen”. Gyakran a felnőttek hangján szólal meg, szinte biztosan az idősebb felmenők interpretációit és kommentárjait lejegyezve. 1916-ban már a háború a harmadik éve zajlott, az elhúzódó küzdelmekkel járó változások pedig a családot is érintették, noha az arisztokrácia életviszonyaira a nélkülözés továbbra sem volt jellemző. A kis notesz beszámolóiból kitetszik, hogy Andor fókusza továbbra is a családi élet történéseire és az iskolai eseményekre irányult. Ilyen volt a nagyapa elharapózódó betegsége, a leckeírás kényszere, a rendszeres templomba menetel és a kikapcsolódás. A háború a szövegekben gyakran csak közvetetten jelenik meg, úgy, mint iskolája egy harctéren elesett egykori diákjáért tartott halottas mise, vagy egy sebesülés következtében rokon haláláról érkezett sürgöny. Az 1916-os szünidő már nem jár külföldi nyaralással, helyette előbb Kolozsborsára, majd Alsóbalázsfalvára, innen pedig Paszmosra utaztak, de több időt töltöttek el Kolozsváron is. Ezekből a rendszeresen rögzített napi beszámolókból kiderül a vidéken, vagy a városban töltött napok gyermeki rutinja: a városban játék, vendégfogadás és séták, vidéken pedig többnyire vadászat (!). A román hadüzenet és az ezzel egyidőben indított támadás nem kap túl nagy jelentőséget: augusztus 28-án erről mindössze a következőt tartja érdemesnek megörökíteni: „Predeálon az oláhok”. A következő napokban viszont a román előrenyomulás nemcsak a térképen, hanem a napi bejegyzésekben is teret nyert: a román csapatok elfoglalták Nagyszebent, a család befalazta a pincében az ezüstöt, beszegezte a ládákat, szeptember 6-án pedig vasúton Kecskemétre menekült, ahonnan csak október elején – a hadihelyzet változásával – tért vissza.

A fekete és kék tintával írt bejegyzésekhez Andor egyszerű kis rajzokat is mellékelt, ezekről ugyanakkor csak a szerzőtől tudunk, nem tették közzét. A kötetben ugyanakkor számos kiváló minőségű fényképfelvételt helyeztek el, melyek a szövegben szereplő helyszínekről, közeli és távoli családtagokról, a család birtokában lévő ingatlanokról és Kolozsvár emblematikus épületeiről és helyszíneiről készültek. A gyermeki napló utolsó bejegyzése 1916. október 31-iki. A nagy késéssel, csak novemberben elindult iskolaévet követően Andor nem írt többé, gyerekkoráról több információnk nem maradt fent. A napló is csak Argentínában – a családi dokumentumok rendezése közben – került újra Teleki kezébe. Irataiból és fényképeiből ekkortájt többet elégetett, de a „naplóknak megkegyelmezett”. Sőt, még hozzájuk is írt valamit: „Pár évvel később. Buenos Aires, ’954. júl. 31. Teleki Andor.”

Bödők Gergely

Ludvig Daniella: Reggel a lovakat elvitték a háborúba. Széki gróf Teleki Andor naplója – Kolozsvár 1913–1916. (Előszó: Kovács András). H. n., Erdélyi Szalon Kiadó, 2021.