SOROZATDARÁLÓ: Magyarul is szépen felépül a spanyol reality

Belis-tó

Cikksorozatunkban mind ez ideig egyetlen realityvel sem foglalkoztunk, de A híddal kivételt teszünk: nemcsak azért, mert magyar, hanem azért is, mert van olyan izgalmas, mint egy jó kalandsorozat.

Mióta a Netflix elképesztő sikert aratott a Vak szerelemmel és az Ellenállhatatlan kísértéssel, a streamingszolgáltatók valósággal rávetették magukat a realityműfajra. Rájöttek, hogy ezek a formátumok nem csak a hagyományos televíziózás terepén állják meg a helyüket, hanem kissé újracsomagolva a streaming­felületeken is hihetetlen népszerűségnek örvendhetnek. Persze a tévéből ismerős sok műsorelem – élő közvetítés, interaktivitás… – a streamingen kevésbé működik, de erre szerencsére gyorsan rájöttek. Ezeken a felületeken sokkal sztoriközpontúbban, fókuszáltabban mesélnek, és nem jellemzők a végtelenségig nyújtott műsorfolyamok, inkább elintézik az egészet évadonként 6–10 epizódban, ami szinte garancia arra, hogy ne legyen sok üresjárat. 2023-ig kellett várnunk arra, hogy a magyarok is megpróbálkozzanak valami hasonlóval: A híd egy spanyol formátum, amely könnyen alakítható úgy, hogy a világ bármely pontján megállja a helyét. A magyar játékosokat Erdélybe szállíttatta az HBO Max, ahol a Belis-tó partján szembesültek a feladattal: két és fél hetük van arra, hogy egy hidat építsenek a rendelkezésre álló faanyagból, középkori szintű szerszámokkal, hogy a végén valamelyikük elvihesse a tó közepén felállított „szigeten” levő pénznyereményt.

A híd alaposan kihasználja a festői forgatási helyszínt. Szokás mondani, hogy a táj is  szereplővé válik, és az adott esetben nincs ebben semmi túlzás. A hídépítés óriási feladat, ami már önmagában is ijesztő, az alkotók pedig ügyesen mozgatják a szálakat: mindig akkor adnak segítséget, amikor a helyzet már reménytelennek látszik, és mindig akkor nehezítik meg a szereplők dolgát, amikor épp elkezdenék nyeregben érezni magukat. Szerencsére a casting is jól sikerült: a magyar realitys átlagnál jóval intelligensebb játékosokat válogattak be, és ha van is néhány ismertebb arc a tévéből vagy a közösségi médiából, szer

ncsére nem celebekkel tömték meg a műsort. Bár a középpontban nyilván a nehéz fizikai munka áll, ettől még
A hídban is helye van az intrikának: a nagy csapaton belül folyik a klikkesedés, szövetségek köttetnek vagy esnek szét, vannak, akik sötét titkokat őriznek, sőt akár még árulásra is van lehetőségük a játékosoknak. Bár van műsorvezető (Magya­rósi Csaba), soha nem tolakodik az előtérbe, inkább csak amolyan távolról figyelő szemként vigyáz a játékosokra és tájékoztatja a nézőket. A hangsúly végig azon a tucatnyi emberen van, akik a tóparton gürizve próbálják teljesíteni az elsőre lehetetlennek tűnő feladatot.

A hídban érdekes karaktereket ismerhetünk meg, biztos vagyok abban, hogy mindenki találhat köztük magának kedvencet, ráadásul ez a reality arról is gondoskodik, hogy a szereplők időről időre új arcukat is megmutathassák.
Öröm látni, hogy a magyarok ezen a színvonalon is képesek realityt készíteni.

Tóth Csaba

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?