SOROZATDARÁLÓ: Magukon röhögnek, mi meg rajtuk

Sam Mendes, az Amerikai szépség Bond-filmeken (is) edzett rendezője, és a szatírákra specializálódott Armando Iannucci (Sztálin halála) már régóta szerettek volna együtt dolgozni, ám nem találtak olyan ötletet, amire mindketten örömmel rávetették volna magukat. Az egyik beszélgetésükkör Mendes arról mesélt, milyen hatalmas káosz uralkodott az általa rendezett két James Bond-mozi, a Skyfall és a Spectre forgatásán, és a sztorikat hallva Iannucci rögtön megjegyezte, hogy ezekből a történetekből kiindulva össze lehetne hozni egy ütős sorozatot. Bár a Franchise hősei nem a 007-esről forgatnak filmet, hanem egy meg nem nevezett szuperhősös multiverzumban próbálják összehozni a legújabb sikermozit, ez a lényegen nem változtat. 

Mendes és Iannucci Hollywood ipari mennyiségben gyártott, lélektelen látványmozijait pécézte ki magának, hogy röhögjön rajtuk egy jót, és közben arra is rácsodálkozzanak, hogy ennyi balf*szkodásból valahogy mégis meg tud születni egy legalább valamennyire nézhető végtermék.

A Max kínálatában látható The Franchise főhőse Daniel (Himesh Patel), a talpraesett és elhavazott rendezőasszisztens, akinek már kellően elege van abból, hogy minden felmerülő bajt neki kell megoldania egy készülő szuperhősös marhaság, a Tecto forgatásán. A produkció csúszásban van, a stúdió a nyakukra küld egy nagykutyát, kirúgják a producert és újat keresnek, az európai művészfilmes rendező pedig teljesen összeomlani látszik a vezetők olykor egymásnak is ellentmondó elvárásainak és kéréseinek, valamint a sok-sok kompromisszumnak a terhe alatt. 

Eközben rengeteg váratlan problémát is meg kell oldani, például azt, hogy 

a film főszereplői ki nem állhatják egymást, a címszereplőnek egoproblémái vannak, a sajtó pedig arra hegyezi a késeit, hogy megírják: a filmben nem igazán van fontos női szereplő, és ezen sürgősen változtatni kellene. 

És amikor felmentőseregként várják a szuperhősös univerzum másik filmjének csillagát vendégsztárnak, az utolsó pillanatban a franchise egy B kategóriás mellékalakját küldik át helyette. 

Az alkotók láthatóan jól ismerik mindazt, amiről mesélnek. Jókat nevetnek azon, hogy míg egyik oldalon megy az ordító pénzpazarlás, máshol filléres tételeken próbálnak spórolni a produkción, vagy hogy milyen is az, amikor beszélni akarnak a sztárjukkal, de az inkább rájuk uszítja az ügynökét, a menedzserét és az ügyvédjét. 

A Franchise egy kaotikus sorozat, de nem véletlenül az: pont azt a (félig-meddig) szervezett káoszt próbálja visszaadni, ami egy ilyen hatalmas filmes gépezettel együtt jár. 

Ebben kétségtelenül sikereket ér el, és megvannak a maga pillanatai, ugyanakkor sokszor kissé belterjes marad, ráadásul bizonyos szereplői talán valamivel idiótábbak a kelleténél, pont annyira, hogy már karikatúraként se higgyük el őket.
A Franchise nem annyira vicces és nem annyira okos, mint amilyen lenni szeretne, de ettől még tud okozni kellemes pillanatokat a nézőjének.

Tóth Csaba