Szalon

SOROZATDARÁLÓ: Kedves örökbefogadó párnak gyerek kerestetik!

A brit Próbálkozások már az első évad elején azzal indít, hogy a főszereplő párról kiderül, nem lehet gyerekük. És ahogy a cím is mutatja, ők ettől még tovább próbálkoznak.
Tóth Csaba

2021. augusztus 8. 18:30

a
- Képarchívum

Az Apple TV+ romantikus vígjátéksorozata, a Próbálkozások képes csupán azáltal is kitűnni a műfaj egyéb darabjai közül, hogy meglepően realista megközelítésű. Hősei nem valamilyen filmekben divatos foglalkozást űznek: egyikük egy autókölcsönző cég telefonszolgálatán dolgozik, a másik pedig angol nyelvet tanít a Londonba szakadt külföldiek csóróbbik felének (mondván, a gazdagabbak ennél úgyis jobb nyelviskolát választanak). Furcsa módon a sorozat ismeri az anyagi problémák fogalmát, és foglalkozik is vele: az egyik legszórakoztatóbb epizódban hőseink elvisznek London belvárosába turistáskodni két gyereket, és kétpercenként csodálkoznak rá arra, mi mennyibe kerül. Csupa olyan helyszínt járunk be, ahol két teljesen hétköznapi, nem túl jó, de azért nem is szegény családból érkező londoni fiatal amúgy is megfordulhatna. Itt senkinek a lakása sem olyan pöpec, hogy akár díszlet is lehetne a Jóbarátokban. Ez a földhözragadtság adja a Próbálkozások legfőbb báját, hiszen már az első epizódtól úgy érezzük, hogy a hősei, Jason és Nikki (Rafe Spall és Esther Smith) olyanok, mint egy jó fej, aranyos baráti pár a szomszédból, akiket áthívunk időnként grillezni. A helyszín London egyik filmesek által kevésbé kihasznált része, Camden Town, amitől a sorozat rendezője, Jim O’Hanlon alig ötpercnyi távolságra lakik, így nem csoda, hogy hitelesen tudja visszaadni a bájos városrész energiáit és vibrálását. O’Hanlon szerint a Próbálkozások azért jó, mert egyszerre vicces, valódi, melegszívű és bárki érezheti úgy, hogy ezek a történetek akár vele is megtörténhetnének. Nem nagyon szoktam egy kritikában idézni az alkotó véleményét a saját munkájáról, csakhogy ezúttal pont telibe találta azt, amit amúgy is írtam volna.

A földhözragadt megközelítésre itt azért is szükség van, mert a meddő párok problémája így, ebben a kisrealista megközelítésben hat igazán. Jason és Nikki az örökbefogadásban találja meg azt az utat, amit folytatni szeretnének, a sorozat pedig végigkíséri őket ezen a hosszan tartó és egyáltalán nem könnyű folyamaton. Bár a főhősök gyerekvállalása áll a középpontban, a Próbálkozások szerencsére nem kizárólag erre fókuszál. Nagy energiákat fordítanak Jasonék családjának, baráti körének, sőt még munkatársainak bemutatására is, így pedig egy idő után tényleg úgy érezzük, mi is egyike vagyunk ennek a helyes, bár kissé diszfunkcionális társaságnak. Az alkotók ügyesen keverik a helyzet- és jellemkomikumot, a dialógusok pedig egyenesen briliánsak, így az, hogy a sorozat formailag csak az alapokat nyújtja, nem lesz zavaró: a komédiák úgysem a formai kísérletezésekről híresek. A Próbálkozásokat nézve részről részre jobban megszeretjük a szereplőket, és nem szívesen szakadunk el tőlük. Szerencsére nem is kell, mert mostanában rendelték be belőle a harmadik évadot.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Ipolyság0101

A magyar kormány titokban vásárolt szlovákiai ingatlanokat

VIDEÓ: Gyászos a járványtérkép, elszabadult energiaárak – Heti tallózó

VIDEÓ: Gyászos a járványtérkép, elszabadult energiaárak – Heti tallózó

Gyimesi György

Elnapolják a Csemadokról szóló törvényt?

megemlékezés

Az 1956-os forradalomra emlékeztek Dunaszerdahelyen

Eduard Heger

Heger: Szlovákia segíteni fog Litvániának a határvédelemben

Új Szó

Miről ír a szombati Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.