SOROZATDARÁLÓ: Áldásból átok – egy szenzációs horror

A Netflix már egyenesen Fla­naverse-nek hívja azt az öt sorozatát, amely Mike Flanagan író/rendező/producer műhelyéből került ki. Nem csoda: Az éjféli klub kivételével csupa értékes, érzelmes, formabontó, mégis a hagyományokat továbbvivő alkotás készült, melyek mindegyike magán viseli az alkotó kézjegyét. Mike Flanagan maximálisan tiszteletben tartja az irodalmi alapanyagot – vagy legalábbis annak lényegét és szellemiségét –, közben mégis bátran változtatja meg úgy, hogy egyrészt a klasszikus nála modernnek érződjön, másrészt alkalmazkodjon a minisorozatok követelményeihez, és a lehető legjobban kihasználja a formátum nyújtotta lehetőségeket. Az Usher-ház bukása címmel futó nyolcrészes széria már csak azért is érdekes, mert az alkotó nem Edgar Allan Poe valamelyik művét adaptálta, hanem gyakorlatilag a teljes életműből szemezgetett, és gyúrta össze egy nagy egésszé, miközben képes volt rendkívül aktuálissá tenni. Poe nyelvezete és versei is vissza-visszaköszönnek, karakterek, nevek, gondolatok, cselekményszálak jelennek meg tőle, miközben a főszereplő Usher családhoz itt és most egyértelműen az Amerika leggonoszabb családjának kikiáltott Sackler família szolgáltatta a mintát.  (Emlékeztetőül: ők azok, akik az opioidválságon sok-sok milliárdot kerestek; tömegek gyógyszerfüggőségén, szenvedésén és halálán élősködtek.)
A sorozat történetéhez a keretet egy beszélgetés adja. A családfő, Roderick Usher egy romos házba hívja magához régi ellenfelét, C. Auguste Dupin ügyészt, hogy utolsó tetteként elmesélje azt a sok gonoszságot, amit az élete során tett, valamint azt a történetet, ami ahhoz vezetett, hogy nagyjából két hét leforgása alatt az összes gyermeke szörnyű halált haljon. A központi szálat az elmúlt két hét eseményeinek összefoglalása jelenti, de időről időre visszatérünk jó néhány évtizeddel korábbra, Roderick fiatalkorába, mivel a mostani történések egyértelműen annak következményei, amit a testvérével még akkoriban követtek el. Az Usher-ház bukása más hatásmechanizmussal működik, mint az átlagos horrorok. A műfajban általában szorítunk az áldozatokért, csakhogy itt az áldozatok szinte mindegyike borzalmas ember, aki megérdemli a csapást, amit a sors kimér rá. Emiatt egyáltalán nem izgulunk értük, viszont perverz kíváncsisággal várjuk, milyen szenvedésekkel lesz teli az útjuk a szörnyűséges halálig.
A családi átkot Mike Flanagan rendkívüli rendezői eleganciával és stílusosan bontja ki, ráadásul jó adag éjfekete humorral fűszerezve. Emiatt az olykor rendkívül kegyetlen és véres jelenetek ellenére a sorozat időnként kimondottan vicces, miközben az alkotók nem bagatellizálják el a történet drámai oldalát sem. A közösségi oldalakon Az Usher-ház bukását a gótikus Utódlásként emlegetik. Nehéz lenne ennél találóbban leírni a sorozatot.

Tóth Csaba