SOROZATDARÁLÓ: A bántalmazás sokszínűsége

A szegénység általában addig érdekli a sorozatok készítőit, amíg bűnözéssel párosul. Önmagában egy napi megélhetésért küzdő ember vagy család sorsát és történetét nem találják elég érdekesnek ahhoz, hogy filmre vigyék. Ezzel ellentétben mindent elárasztanak a tévében a gazdag emberek és famíliák. Ahhoz ez a cikk túl rövid, hogy ennek okait bővebben kifejtsem, de az biztos, közrejátszik benne, hogy a filmesek többsége is a módosabb rétegből származik, de ami talán ennél is fontosabb, hogy sok néző nem annak az életét nézi szívesen, akié közel áll az övéhez, pláne nem egy olyanét, aki látványosan rosszabbul él, mint ő. Vonzóbb opciónak tűnik fényűző villákat nézni jacuzzival és medencével, mint egy lepukkant lakást valahol egy rossz környéken. Ugyan az Egy szobalány vallomásában is akad egy-két gyönyörű villa, de ezek nem a hősünk, Alex vagy a családja lakhelyei, a lány csak takarítja őket. A huszonéves, egygyerekes anyukát először akkor látjuk, amikor egy éjszaka közepén felkapja a kislányát, beül vele a kocsiba és elhajt, hogy elhagyja az odahaza részegen tomboló pasiját. Alex döntése azért is különösen bátor, mert nincs hová mennie: az apjával elhidegültek egymástól, az anyja pedig mentális problémákkal, rendkívüli hangulatingadozásokkal küzd és teljességgel megbízhatatlan. A lány jobb híján egy bántalmazott anyákat védő szervezettől kér segítséget, hogy ne váljon hajléktalanná, élelmiszersegélyért folyamodik, és egy furcsa cégnél kezd el takarítómunkákat vállalni, amibe beletartozik a gazdag családok házának fényesre pucolása ugyanúgy, mint a lepukkant, rohadó patkánytetemekkel és emberi ürülékkel teli drogtanyák újra lakhatóvá tétele.

A Stephanie Land memoárján alapuló Egy szobalány vallomásán érződik, hogy egy valóban megélt élet áll mögötte annak minden nehézségével. Ahhoz, hogy a sorozat hiteles legyen, kellett ez a biztos háttér, ugyanakkor arra is szükség volt, hogy profi szórakoztatóipari szakemberek vegyék kezelésbe az alapanyagot: bár minden esély megvolt rá, az Egy szobalány vallomása sosem válik nyomorpornóvá, mindig kínál annyi életörömöt vagy épp valamilyen emberi, megható pillanatot, amitől nem érezzük azt, hogy nem bírjuk tovább nézni. Eközben izgalmas formanyelvi megoldásokkal is kísérletezik: amikor Alex vásárol valamit, rendszeresen látjuk, mennyi pénze maradt, vagy amikor a bíróságon áll, az általa nem értett ügyvédi és bírói szövegből csak azt halljuk, hogy „jogi, jogi, jogi, jogi…”. A sorozat szíve-lelke azonban a szuper tehetséges Margaret Qualley, aki ezúttal az anyjával, az Idétlen időkigből ismert Andie MacDowellel játszhat együtt, aki Alex édesanyját alakítja. Az Egy szobalány vallomása egy érzékeny, érzelmes, szomorú, mégis reményteli sorozat a dolgozói szegénységről és arról, mennyire sokszínű tud lenni a bántalmazás és a családon belüli erőszak.