Putyin és Trump rabruhában?

Mindkét esemény úttörő jelentőségű a maga nemében. Donald Trump az Egyesült Államok történetében az első olyan elnök (az adott pillanatban hivatalban levőket és a korábbiakat is beleértve), aki ellen vádat emeltek. Hasonlóképpen, a nemzetközi bíróságok csak néhány esetben adtak ki elfogatóparancsot államfők ellen, nagyhatalom vezetői ellen pedig sosem. Ezek a jogi lépések fontos precedenseket teremtenek, és beláthatatlan következményekkel járhatnak, még akkor is, ha egyik eljárás sem jut el a jogerős elmarasztaló ítéletig. A kérdés az, hogy szerencsés precedensek születnek-e, és a végén összességében milyen következményekkel számolhatunk.

A második világháborút követő nürnbergi per óta a nemzetközi büntetőjog célja a háborús tevékenységek jogi felelősségének intézményesítése. A legtöbb nemzetközi büntetőbíróság az ENSZ Biztonsági Tanácsának ellenőrzése alatt működött, ami azt jelenti, hogy nem volt bevethető a testület öt állandó vétójoggal rendelkező tagja (Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és az Egyesült Államok) ellen. De a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság nem tartozik az ENSZ-hez. Bár Oroszország soha nem fogadta el az ICC joghatóságát, Ukrajna igen, és az ICC most ez alapján jár el.

Az ICC ügyésze, Karim A. A. Khan szerint az elfogatóparancs reményt ad arra, hogy Putyint „felelősségre vonják” az ukrán gyerekek elleni bűncselekményeiért, és talán sok más, Ukrajnában elkövetett bűncselekményért is. Sőt, még ha Putyin soha nem kerül is a vádlottak padjára Hágában, az elfogatóparancs – véli az ICC – „hozzájárulhat a további bűncselekmények megelőzéséhez” Ukrajnában. Harold Koh, a Yale Egyetem Jogi Karának professzora és az USA külügyminisztériumának korábbi jogi tanácsadója azt állítja, hogy ez a lépés delegitimizálhatja, elszigetelheti Putyint, ezáltal gyengítve az alkupozícióját.

Mégis, ahogyan Koh korábbi külügyminisztériumi kollégája, Stephen Pomper érvel, az elfogatóparancsnak súlyos „negatív hatásai” lehetnek. Pomper szerint a lépés még veszélyesebbé és destruktívabbá teheti Putyint, akadályozhat minden jövőbeni békefolyamatot, és ellehetetlenítheti a többoldalú együttműködést olyan kérdésekben, mint a humanitárius segítségnyújtás Szíriában és Afganisztánban. Emellett magának a Nemzetközi Büntetőbíróságnak a legitimitását is veszélyeztetheti, különösen, ha az elfogatóparancs megosztja az ICC nemzetközi támogatását, vagy ha az országok nem hajlandók eleget tenni a jogi kötelezettségüknek, hogy Putyint letartóztassák és Hágába szállítsák, ha lehetőségük nyílik rá.

Hasonló ellentmondások nehezednek a Trump-ügyre is. Ha megsértette New York állam törvényeit, Trump megérdemli, hogy börtönbe kerüljön. Az, hogy ő a korábbi elnök, lényegtelen. És ha beigazolódnak a vádak, egy ilyen befolyásos figura elítélése a jogállamiság különleges igazolása lenne. A vádirat – ahogyan Alexander Burns fogalmaz – politikailag is árthat Trumpnak, ha meggyőzi az ingadozó szavazókat Trump hivatali alkalmatlanságáról.

Ám mindennek ellenkező hatása is lehet. Alvin L. Bragg, New York megye demokrata párti kerületi ügyésze sokak szerint gyenge lábakon álló vádiratot nyújtott be, a kritikusok között olyan tekintélyes ügyvéd is akad, aki korábban maga is dolgozott az ügyön. E gyengeség miatt, valamint Bragg demokrata kapcsolatai fényében a republikánusok nagyrészt politikai indíttatásúnak tekintik a vádemelést, és máris felvették a politikai harcot Bragg-gel.

Nehéz megjósolni Bragg vádemelésének és Trump dühös válaszainak rövid távú politikai hatását. De úgy tűnik, ez az epizód negatívan befolyásolja Jack Smith szövetségi különleges ügyész lényegibb és hitelesebb nyomozásait. Smith-nek komoly ügye van, egyebek mellett azt vizsgálja, milyen szerepet játszott Trump a Capitolium ostromában, és milyen körülmények között kerültek kormányzati dokumentumok – köztük szigorúan titkos iratok – a korábbi elnök Mar-a-Lago-i otthonában.

A szövetségi ügyben várható vádemelés minden körülmények között megosztó lesz, hiszen a Biden-adminisztráció igazságügyi minisztériuma irányából érkezik, miután Trump már bejelentette, hogy 2024-ben újra beszáll az elnökségért folytatott harcba. A New York-i vádemelés után Jack Smith erőfeszítései további kihívások elé néznek: az eljárást az ellenlábasok könnyebben minősíthetik az ügyészi hatalommal való visszaélésnek.

Azt gondolhatnánk, hogy a Putyin és Trump büntetőeljárás alá vonásának gyakorlati következményeivel kapcsolatos aggodalmak irrelevánsak. Hiszen mindkét nevezett személy nagyon súlyos tetteket követett el, és a jogállamiság megköveteli a megbüntetésüket. Fiat justitia, ruat caelum – Még ha leszakad az ég is, tétessék igazság.

De ez irreális elvárás a büntetőjog működésével szemben a nagy tétekkel játszó bel- és nemzetközi politikában. Ha az ICC elfogatóparancsa még több halálhoz és szenvedéshez vezet, a bíróság és a nemzetközi büntetőjog tágabban értelmezett projektje válik hiteltelenné. Hasonlóképpen, ha a New York-i vádemelés megerősíti Trumpot – és különösen, ha utólag majd azt látjuk, hogy ez az ügy események láncolatát indította el, amely a korábbi elnök újraválasztásához vezetett, vagy destabilizáló visszavágóknak nyitott utat –, akkor nem fogunk csodálkozni, ha sok amerikai szerint tragikus hiba történt.

Természetesen ma nem tudhatjuk, hogy ezek a dolgok megtörténnek-e valaha, illetve hogy ilyen módon látjuk-e majd az összefüggéseket. Ám ha igen, akkor nyilvánvalóan nem tétetik igazság.

Jack Goldsmith
A szerző a Harvard Egyetem Jogi Karának professzora és a Hoover Intézet vezető munkatársa

©Project Syndicate