Mellár Dávid: Valóságszomj (Duna-parton VIII.)

patkány

Tárca a Szalonban.

„Szemirámisz függőkertjeit a világ hét csodája közé sorolják, nemkülönben fürdőit. Nyártól a visegrádi Lepence-patakot is a világ nagy csodái közé sorolhatjuk, ugyanis megépül az ország első többszintes strandja. Termálmedencék, pihenők, fák, virágok, fény; a szakemberek azt mondják, a lepencei Semiramis fürdő lesz a Duna-kanyar vadregényének legimpozánsabb látnivalója” – lelkendezett a Magyar Ifjúság tudósítója rövid beszámolójában 1981 nyarán. De még ma is a Dunakanyar vadregényes világát idézi a lepencei strandfürdő, hiszen teljes a lepusztultság, és az enyészet az úr, no meg a területet szépen lassan visszahódító természet.

Aki evezett valaha a Duna észak-magyarországi szakaszán és kikötött Dunabogdányban, az ismeri Brazilt, a szabadstrand lovagját, aki úszómester, gondnok és rendész egy személyben. Vagyis házigazda. Ő a part Buddhája, csak neki nem virággal, hanem csapolt Dreherrel áldoznak a hívei. Nevelőintézetben nőtt fel, de amint betöltötte a tizenkilencet, egy szezonra elszegődött a lepencei strandra úszómesternek. Később – pár alkalmi munka után – váltott, és úgy döntött, hogy a Szent György Lovagrend tagja lesz: „Onnan indult, hogy három barátommal kitaláltuk, a visegrádi várban lovagi tornával szórakoztatjuk a turistákat. Beöltöztünk középkori ruhákba, és megvívtunk egymással. Én voltam a mór: bőrmellény, bőrnadrág, rostélyos sisak, páncéling rugós alátétből, kard rugólapból, kétkezes pallos, kerek pajzs, láncos buzogány, íj, dárda, csatacsillag, de olyan, hogy a páncélt is átszakította. Betanultuk a koreográfiát, de nem bohóckodtunk, hanem keményen odasuhintottunk, szikrázott a vas, naponta folyt a vér, egyik társunk ujját a kesztyűvel együtt vágtuk le.”

Mai főszereplőnk akár Brazil is lehetne, de egy friss tanulmány szerint a patkányok is képesek álmodozni. Korábban úgy tudtuk, álmodozásra csak az ember képes, miközben ezt tartják az egyik legösszetettebb agyi funkciónak. Egy patkányokkal végzett kutatás viszont igazolja, hogy a rágcsálók is képesek gondolatban bejárni olyan terepeket, ahol azelőtt még soha nem jártak igazából. Ráadásul még arra is sikerült rávenni őket, hogy gondolatban tárgyakat mozgassanak és helyezzenek át a térben. Vagy ott van például az a dugós csapóajtós, pókokra vadászó, újonnan felfedezett parazita gombafaj, amelyre a brazíliai Atlanti-parti Esőerdő Rezervátumban bukkantak. A ritka, lila színű organizmus a gerincteleneket fertőző, a gazdaszervezet felett az irányítást átvevő gombafajok csoportjába tartozik. Tiszta Last of Us, gondolhatnánk. De mégse, hiszen:

Elon Musk szerint a gyógymód veszélyesebb volt, mint maga a Covid. Szerinte tudja, miről beszél, mivel űrkutató cégénél, a SpaceX-nél olyan megoldásokon dolgoznak, amelyek segítenek makkegészséges, jól edzett embereknek életben maradni az elképzelhetetlenül hideg világűr vákuumában. Musk kitért arra is, hogy a légkör jelentős része nitrogén, csak 21 százaléka oxigén. Szakértelmét azzal magyarázta, hogy a covidosok azért kerültek lélegeztetőgépre, mert a betegség miatt önállóan már képtelenek voltak levegőt venni. Hiába, ha normális nyomás alatt, hosszú ideig tiszta oxigént lélegzik az ember, az nem tesz jót neki, Ahogy az is igaz, hogy:

Az emberi test megközelítőleg 99 százaléka mindössze hat elemből áll, melyek tömegarányos sorrendben a következők: oxigén, szén, hidrogén, nitrogén, kalcium és foszfor. Tömegünk mintegy 65 százaléka oxigén, 18,5 százaléka pedig szén. Emellett a hidrogén az emberi testben az egyetlen olyan elem, amely nem csillagászati folyamatokból vagy eseményekből származik. De ahhoz, hogy mi létrejöjjünk, szükség van fehér törpékre is. A csontjainkban lévő kalcium és a vérünkben lévő vas egy része ezeknek a messzi-messzi csillagoknak a halálából származhat. De azt már nem a kutatóktól tudjuk, hogy:

Öngyilkos lett egy alabamai lelkész, miután megírták róla, hogy titokban transznemű nőként él a neten. Pedig csak egy jóléti ellenőrzés során szúrták ki őt a helyi járőrök. De miután leintették a kocsiját, a lelkész kiszállt a járműből, elővett egy pisztolyt, és fejbe lőtte magát. Még szerencse, hogy:

„Magyarország védi a házasság intézményét, mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.” De talán még nagyobb szerencse, hogy:

Egy új felmérés szerint nem éri meg milliárdokat költeni a konzervatív családkép erősítésére, hiszen a kormányzati homofóbia ellenére a magyarok többsége a meleg párokat is családnak tekinti. Vagyis a többség számára a család többféle életközösséget jelent, mint amennyit a jogszöveg megfogalmazása megenged. Valahogy úgy és annyit, ahogy Hannah Reyes Morales fotóművész is fogalmazott a minap – akinek a Golden Gays filippínó közösségről kiállított képeit már csak felnőttek nézhetik meg a Nemzeti Múzeumban: „A remény jelképei, hogy a nehézségek közepette is van család, közösség és otthon.” De térjünk vissza a valóságba, hogy:

A világon összesen több mint 6 milliárdszor kattintottak a YouTube-on a Despacitóra, ami egy kutató becslései szerint körülbelül annyi áramot igényelt, mint amennyit Csád, Bissau-Guinea, Szomália, Sierra Leone és a Közép-afrikai Köztársaság együtt fogyaszt el egy év alatt összesen. Közben Dél-Madagaszkáron riasztó a vízhiány, a helyiek egy kiszáradt folyó medrében ásnak gödröket, hogy valamennyi vízhez juthassanak. Vannak, akik tartályaikkal több kilométeres távolságból érkeznek. Többségük gyerek, akik az iskolából kimaradva egész nap étlen-szomjan robotolnak, mert fizetséget csak a nap végén kapnak. Gázában a szülők sós vizet adnak a gyerekeiknek, mivel nincs más választásuk, hogy életben tartsák őket. De a legújabb kutatások szerint:

A tengeri csillag nagyrészt csak egy fej, és nincs törzse vagy farka, ezeket az evolúció során elvesztette: „Leginkább úgy lehet leírni, mintha csak egy fej mászna a tengerfenéken.” De aggodalomra semmi ok, mivel a világ legfejlettebb humanoid robotja egy interjúban elárulta nekünk, mikor kap lábakat, hogy önállóan tudjon járni. A hétköznapi témák körbejárása után arra is válaszolt, hogy adott esetben egy ketchupból vagy majonézből álló tóba ugrana-e inkább bele. Ameca hezitálás nélkül, nevetve reagált:

A népesség csökkenése a emberiség kihalásához vezet, kivéve, ha a családokat sikerül megerősíteni a hagyományos családi értékek népszerűsítésével. De vajon tényleg dínók maradványait tankoljuk a kocsinkba?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?