M. Kovács Melinda: Vonaton

A vasúti kocsi ajtaja kinyílik, hangos társaság száll fel: negyvenes férfi a feleségével és az apjával, ötvenes pár és kamasz, tizenhét év körüli fiuk. A fiú kezében kóla, a felnőttekében sörösdoboz, ami megmagyarázza felhőtlen jókedvüket. Rövid tétovázás után a legközelebb elhelyezkedő szabad üléseket veszik birtokba. A negyvenes férfi körbepillant. Elmúlt tíz, alig néhány ember tartózkodik a nyitott kocsiban, kevesen utaznak a vasárnap esti utolsó járaton. Átellenben egy nő foglal helyet, menetiránynak háttal ül, látszólag félálomban. Farmert visel, fehér mezt, felgyűrt ujjú farmerdzsekit. Kinyújtott lábán márkás sportcipő. Mellette az ülésen kis hátizsák, térdénél kerekes bőrönd. A férfi gátlástalanul bámulja, talán mert úgy sejti, a nő nincs tudatában a tekintetének. Vállig érő haja kócos, a szemöldök szépen ívelt, az ajkak teltek, az orr kicsit nagyobb, mint amit vonzónak talál. Alkata törékeny, bár az arcon már nyomokat hagyott az idő, nehéz megtippelni a korát, talán negyvenes lehet.

Barbara megérzi a rászegeződő szempárt, megmoccan. Elnyom egy ásítást, kinyitja a szemét, kimérten méregeti a hangoskodókat. Ha egyedül utazik, igyekszik ébren maradni, tart tőle, hogy meglopják, de a barátnőjével töltött hosszú hétvége teljesen kimerítette, jólesett volna egy kis pihenés a másfél órás út alatt.
Most, hogy végre a nő szemébe nézhet, a férfi megragadja az alkalmat, hogy megszólítsa: látom, ugyanaz volt a program, mutat a csuklóját keretező sárga karszalagra. Barbara bólint, egy pillanatra elmosolyodik, de még nincs teljesen jelen. A negyvenes férfi nem az esete. A nőt pedig, aki mellette ül, kifejezetten unszimpatikusnak találja: erősen spicces, modortalan és zavaróan harsány.

A férjet látszólag nem zavarja a felesége viselkedése, így mikor az feláll és szónoklatba kezd, az apósa csitítja. Többször s eredménytelenül. Hadd mondjam már végig, mi volt az Ágival! – háborog a fiatalasszony, a férje vállába kapaszkodik. Majd én elmesélem, közli a férj. De a hamutartót meg a tüzet se hagyd ki, figyelmezteti a neje. Végre leül, az ablaknak támasztja a fejét. A férfi ejt néhány szót Ágiról meg a szóban forgó esetről, aztán más irányba tereli a beszélgetést.

Átellenben a nő vizet kortyol, érdeklődve figyeli az eseményeket. A negyvenes férfi saját történeteivel szórakoztatja hallgatóságát, és megállás nélkül egyedül magáról beszél. Barbara időnként elmosolyodik a csattanón, s csak néha siklik el egy-egy mondat felett: ha felvillan egy emlék a hétvégéből, s elkalandoznak a gondolatai. A férfit továbbra sem tartja vonzónak, de ellenszenvet sem érez iránta. Olykor-olykor felmerül benne, hogy a férfi egyenesen hozzá intézi a szavait, szándékosan közöl egyre több információt magáról. Alig félóra alatt feltárta a fél életét: a jogon végzett, egyetemi tanár és rajong a sportért. A röplabdához van némi személyes kötődése, de a kézilabda is közel áll hozzá. A foci és a vízilabda nem jön szóba, ahogy az sem derül ki, a motorsport iránt érez-e vonzódást. Barbara úgy érzi, neki igyekszik imponálni, bár semmi értelmét nem látja ennek a próbálkozásnak. Ismerkedésre alkalmatlan körülmények között találkoztak, és egyébként sem biztos benne, hogy ismerni szeretné ezt a férfit. Intelligensnek, műveltnek, de egyben erősen nárcisztikus személyiségnek tűnik.

A férfi váratlanul a kamaszfiút szólítja meg: mesélj már te is, ne csak az én szám járjon, mi újság a tenisszel, kérdezi. Egész testével a fiú felé fordult, a hátát mutatva ezzel a feleségnek, aki mellette bóbiskol. Bár a gyereket felvillanyozza a nem várt figyelem, mégis zavarba jön: hát, elég jól megy, második hely az országos bajnokságon, rebegi. Az edző szerint tehetséges, szól közbe az apja. Sok az edzés, de szeretem, mosolyog a kamasz.

A néhány percnyi kitérőt követően – aminek a férfi feltétlen szükségét látta –, visszaveszi a szót. Manipulál, gondolja a nő, de teljesen hidegen hagyja a felismerés.
Hangos robajjal nyílik az ajtó, harmincas férfi érkezik egy kis méretű kutyával. Az állaton póráz, a férfinál hátizsák. Az eb zavarba ejtően kíváncsi és mohó, Barbarát szaglássza, a lábára kapaszkodik.

A nő kedvesen reagál, beszél hozzá, megvakargatja a füle tövét. A kutya gazdája megkérdezi, leülhet-e, persze, mondja a nő, és arrébb rakja a bőröndöt. A kutyás az ülésre teszi a hordozót, az állat belemászik, gazdája lábára támasztja a fejét, elszenderül. Milyen fegyelmezett, jegyzi meg a nő, megsimogatja a kutya hátát. Sokat utazunk, hozzászokott, mondja a másik. Mintha ezer éve ismerném, gondolja a nő, de mint kiderül, a pasas olyan városból való, ahova csak néha tesz látogatást, nem érzi valószínűnek, hogy akár egyszer is találkoztak volna. Egész biztosan nem celeb, talán valamelyik közösségi oldalon futhatott bele a profiljába. Erős benne a késztetés, de fáradt, hogy társalgást kezdeményezzen. Míg a kutyás telefonál, lopva méregeti, a szavaiból igyekszik valamiféle információhoz jutni, de az halkan beszél, szinte csak suttogva közöl, és rövidre fogja a beszélgetést: reggel óta utazom, még meg kell várnom a következő járatot, talán egy óra múlva indul, a kalauz szerint késik, valamikor kettő körül talán, jól vagyunk, vele sincs gond, inkább ne várj meg ébren.

A kalauz lép a kocsiba, Barbara jegyet vásárol. A jegyellenőr jó kedélyű, nagydarab, fekete hajú figura, milyen volt a meccs, érdeklődik a mezt látva. Én is kimentem volna, ha nem dolgozom éppen, ügyesek a lányok, megérdemlik a szurkolást, meg hát ugye ez mégiscsak BL-döntő, abban a hatalmas csarnokban a hangulat sem mindennapi. Látom, maga is messziről, jegyzi meg, a bőrönd felé biccent. Felvidék, húzza ki magát a nő. Három napra érkeztem, összekötöttem egy kis városnézéssel. Itt van is mit nézni, Budapest gyönyörű, bólogat a kalauz.

A negyvenes férfi társasága a kalauz jelenléte ellenére továbbra is túlzottan zajos. A jegyellenőr nem tesz megjegyzést, ragyogó arccal lép melléjük. Könnyed stílusban kommunikál, nyilvánvaló a sokéves rutin. A társaság kacag, az ereikben keringő alkohol szinten tartja a jókedvet és a lelkesedést. Akár egy partijárat, jegyzi meg vigyorogva a kutyás, nem nagyon lehet itt unatkozni, helyesel a nő. Az állat fészkelődik, a hangzavarban nem találja a helyét. Néha elszenderül, de minden hangos szóra felkapja a fejét.

A következő megálló előtt mozgolódni kezd a negyvenes férfi társaságához tartozó család. Mindjárt megérkezünk, mondja a kamasz, a negyvenes férfi felpattan, hosszasan búcsúzkodnak. Köszönjük a hétvégét, a vendéglátást, így az apa, minden tökéletes volt, teszi hozzá a felesége, a gyerek feszélyezve fogadja a kézfogást, meg a hátveregetést. Örültünk nektek, akkor három hét múlva jelentkezünk a grillpartival, kiált utánuk a negyvenes, aztán visszaül a felesége mellé, aki az ablakra tapadva, hevesen integet. Nézd, István, ott az Ági, látod az Ágit? Tényleg ezzel a járattal utazik, megmondtam, én megmondtam, hadonászik a dobozzal, a sárga ital az ölébe löttyen. Igazad volt, szívem, hagyja rá a párja, az após elkéri tőle a sört, szemrehányóan csóválja a fejét.

Barbara zavartan kapja el róluk a tekintetét. Bár az első perctől fogva kényelmetlenül érzi magát a feleség viselkedése miatt, igyekezett elnyomni a felfelé törekvő ítélkezést. A nővére évekig alkoholproblémával küzdött, a szüleiket folyamatos rettegésben tartotta az alkoholizmusa. Barbara nem bírja a részegek látványát, émelyegni kezd, felfordul a gyomra. Képtelen gátat szabni az érzéseinek, percek alatt hatalmába keríti a felháborodás és a megvetés. A nő viselkedését a férj gyengeségeként könyveli el. Miféle férfi tűri el, hogy a párja ilyen megalázó helyzetbe hozza?

A férfin semmi jele a zavarnak, tekintete Barbara nyakán pihen, azon gondolkodik, milyen lenne hazavinni a felesége helyett, mellé bújni be az ágyba, neki főzni reggel a feketét.

A nő lehunyja a szemét, számba veszi a másnapi teendőket: hatkor kel, nyolctól munka, délután be kell pótolni az elmaradt takarítást, főzni is jó volna valamit. A bevásárlást a férjére bízza, mert délután a fiát két különórára is el kell fuvaroznia.
Tíz perc múlva végállomás, mutatja a kijelző, amikor ismét kinyitja a szemét.