M. Kovács Melinda: Töréspont

A zálogház útba esik reggelente. Félúton fekszik az iskola és a lakás között, ahova néhány hónapja költöztek. Új építésű társasház, betonozott beállóval, fogorvosi rendelőre néző kilátással. A bérleti díj irreálisan magas, de közel van az iskolához és az anyja munkahelyéhez. Még fél éve sem laknak itt, de az anyja már másodszor szedi elemeire a két szobát. Tiszta lakás, tiszta fej, hangoztatja, amikor szóvá teszi, hogy zavarja a tanulásban a porszívó zaja.

Lekapcsolja a gépet, kinyitja az üveges szekrény ajtaját. Úgy áll előtte, mintha életveszélyes kül­detésre készülne. Utálja azt a vázát, mégis óvatosan veszi kézbe, a nehéz, csiszolt üveg alatt a térde is megroggyan kicsit. Alattomos teher: a munkahelyén kapta nászajándékba a kétezres évek elején. A kristály addigra már rég kiment a divatból. Fogalma nem volt, mit is kezdjen vele. Lepasszolhatta volna Klári néninek, hogy bővítse a gyűjteményét, de babonából félt túladni rajta.
Elgondolkodva nézegeti, hosszú percekig kutatja az aprólékosan csiszolt mintát, válaszokat keres. Óvatosan teszi a dohányzóasztalra, lassan húzza végig a rongyot a polcon. Az anyag, akár az arca, minden mozdulattal egyre szürkébb. Viki átsomfordál a szoba másik végébe, lemosom a radiátort, közli. Úgy tesz, mintha nem látná a fáradt arcon átvonuló árnyékokat, a megalázott nő tehetetlen haragját, keserűségét. Az apád elhagyott bennünket, nyúl utána az anyja hangja. Sokadszorra, mindig ugyanazzal az éles hangsúllyal közli, mintha azt remélné, ha gyakran ismételgeti, egy napon végre jelentőségét veszti.
A munkahelye tíz éve megszűnt, öt évvel az esküvője után. A kollégákkal már rég nincs kapcsolatban. A házassága tizenhét évig tartott, a férje negyvenkét évesen kívánta meg a változást: lelkifurdalás nélkül dobta ki a házból. Megtehette, az apja pénzéből épült. Laura nem sok mindent hozott magával, de a váza az elsők közt volt, amit bepakolt. Felemeli, az arca elé tartja. Megpihen rajta a délutáni napfény. Letörli róla a port, mély levegőt vesz, s ezúttal nem teszi vissza a helyére. Jólesne a falhoz vágni, hogy ugyanolyan apró, szikrázó darabokra hulljon, mint az élete. Vászonszatyrot keres, beleteszi és a fal mellé állítja, holnap, munka után beviszi a zálogházba. A válás óta sok mindent tett pénzzé, hogy fizetni tudja az albérletet. Felszabadító érzés volt elválni megkopott, terhessé vált emlékeitől.
A kirakat sárguló faleveleket tükröz, kíváncsi gyerekujjak nyomaitól foltos. Viki a giccses csecsebecséket nézegeti, a régimódi porcelánfigurákat, rézből készült dísztárgyakat. A nagyanyja vidéki házában hasonlókkal van tele a nappali. Az eladó a pult mögött matat, elfoglaltnak tűnik. Mindössze egyszer találkoztak, Viki az első alkalommal kísérte el az anyját, amikor az eljegyzési gyűrűjét akarta pénzzé tenni. Jóval kevesebbet kapott érte, mint amennyit ért, mégis közönyt színlelve, flegmán tolta el magától. A férfi nyájasan mosolygott, Viki gyomra felfordult tőle. Gyanakodva méregette a rókaképű, sunyi alakot. Megvárlak a parkban, közölte, és kivonult az üzletből. Az anyja gyorsan belement az alkuba. Sokszor döntött elhamarkodottan. Amikor mellé ült a padra, nem látszott rajta elégedetlenség. Kevesebbért is szívesen megszabadultam volna tőle, dacolt.
Laura rendszeresen visszajárt a zálogházba. A tárgyak, melyektől megvált, minden alkalommal kiemelt helyet kaptak a kirakatban, de csak elvétve akadt rájuk vevő. Az eladó figyelmes és érdeklődő volt, gyorsan megkedvelték egymást.
Viki nem akar pótapát. Ellenszenvet vált ki belőle az anyja iránt tanúsított érdeklődés. Félti átalakulóban lévő életüket, amelyben lassan minden részlet a helyére kerül. Undorodik a gondolattól, hogy a férfinak is juthat benne hely, hogy az egyszerű, letisztult díszletek közé furakodhat. Nem akar egy fedél alatt élni vele. Ne aggódj, kicsim, nem az esetem, állítja az anyja. Viki tapasztalatból tudja, hogy a magány alattomos. Mi van, ha mégis ráfanyalodik?
A tál, amit a legutóbbi alkalommal adtak ki a kezükből, már három hónapja várakozik a kirakatban. Apró, kék virágokkal díszített, kézzel festett porcelán. Az anyja kedvence. Ha egyenesbe jövünk, visszamegyek érte, nyugtatta magát, miközben gondosan becsomagolta: selyempapír híján egy multicég szórólapját simította köré. Kifényesítve ragyog az üveg mögött, csoda, hogy még senkinek sem akadt meg rajta a szeme. Viki hetek óta mindennap megállt, hogy megbizonyosodjon róla, ott van-e még. A születésnapjára akarta meglepni vele az anyját, de nehezére esett szóba állni a rókaképűvel.
A keze mintha ólomból volna, alig bírja mozdítani. Bizonytalanul csúsztatja a kilincsre. A férfi felnéz. Int, hogy lépjen beljebb. Csak bátran, Viktória, kiáltja, az utálatos vigyor most is ott ül az arcán. Vikit váratlanul éri a lelepleződés. Nem sejtette, hogy tudja a nevét, hogy azonnal felismeri. Biztosan az anyja árulta el neki. Pánikba esik, a keze mint az olvadt fagylalt, lecsúszik a kilincsről. Hátat fordít, elszalad. Hajtja a kétségbeesés, úgy viharzik át az úton, hogy körül se néz. Egy sofőr dudál, meg akarsz halni, te agyatlan? – üvölt. A hátizsák átlendül a lány vállán, utánakap, kis híján orra esik. Felkapja, rémülten szorítja magához, hazáig rohan.
Feldúltan, kivörösödött arccal lép a lakásba, kapkodva veti le a cipőjét. Szokatlan csend fogadja. A konyhában csapvizet enged egy üvegpohárba, egy szuszra kiissza. Hiányzik a készülő étel illata, az anyját péntek délutánonként általában a tűzhely mellett találja. Elmúlt négy, már régen itthon kellene lennie. Éhes. A pulton az üvegtálban friss gyümölcs, elvesz egy almát, meg sem mossa, mohón beleharap. Roppanós és édes, ismerős az íz, a nagyi kertjéből való.
Váratlanul vágódik ki az ajtó, Viki összerezzen a zajra. Az anyja szalad ki a másik szobából, na, ezt figyeld, kiáltja, a lány riadtan fordul hátra. Elborzadva bámul a nőre, aki pink, Barbie feliratú pólóban és rózsaszín tüllszoknyában pózol előtte. Szerinted? – kérdezi termeszétellenes lelkesedéssel. Mindenből kettőt vettem. Tartsunk ma csajos estét, és nézzük meg a Barbie-filmet. Összeszűkül a gyomra, benne reked a szó. Vikinek soha nem volt Barbie babája. Babája sem sok. A sírós, amit a hetedik születésnapjára kapott, alig egy hónapon belül már a szekrény aljában hevert. Utálta, mert legót szeretett volna. Egy hatalmas, fehér utasszállító repülőgépet. Az anyja nem volt hajlandó megvenni neki. Kilencéves fiúknak való, tolta az orra alá a dobozon feltüntetett ajánlást.
Vikit a komoly filmek érdeklik. A drámák mély mondanivalóval, amelyekről beszélgetni lehet, amelyeken gondolkodni tud. Az Oppenheimert szerette volna látni, de Laura irtózik a háborútól. Tizennégy vagy, be sem engednek még arra a filmre, érvelt. Hiába próbálta meggyőzni, hogy az atombomba történetének ismerete csak a javára lehet. Végül az apjával ment moziba. Laura persze megsértődött, az arcára volt írva, hogy árulásként éli meg. Most pedig kárpótlást akar.
Pontosan tudod, hogy az életben nem volt rajtam rózsaszín, fakad ki a lány. Berohan a szobába, olyan erővel vágja be maga mögött az ajtót, hogy megremeg benne az üveg. Ha kitörik, a zsebpénzedből csináltatom meg, kiabálja az anyja. Viki asztalhoz ül, de tanulás helyett egy számítógépes játékba kezd. Egy kitalált, sötét világba menekül az anyja pinkre mázolt valósága helyett.
Az apja egészen más. Határozott, tudatos és magabiztos. Viki felnézett rá, rajongott érte. A szétválás óta már csak a márkás cipőkhöz, a külföldi utakhoz ragaszkodik, amivel engesztelni próbálja. Az anyjával jó, ha eljutnak idén a Balatonra, már így is heti háromszor túlórázik, hogy elég pénz jusson mindenre. Ha nyaralni akarnak, házi koszt helyett péntekenként is mirelit pizzán és zacskós tésztán tengődhet.
Laura átöltözik, Viki kedvenc étterméből thai menüt hozat. Mézes-gyömbéres narancsteát készít, kukoricát pattogtat a mikróban. Halkan kopog az ajtón, nem kap választ, benyit. A lány fején hatalmas fülhallgató, keze a kontrolleren matat. Nem fordul hátra. A képernyőn páncélban feszítő katonák küzdenek, vér fröccsen, karok és fejek hullanak. Laurát elborzasztja a látvány. Nem érti a befelé forduló, antiszociális gyereket, aki valódi barátok helyett virtuális harcosok klubjában keresi a lelki társát. Megkocogtatja a vállát, félrehúzza a fülest. Itt a vacsora, sütit is hoztam a cukrászdából, mondja halkan. Hogy biztosra menjen, kicsit hangosabban hozzáteszi: előfizettem a Netflixre, ma te választasz filmet.