M. Kovács Melinda: Könyvrajongók

A nő arca festetlen, a szarkalábak ellenére is fiatalos és szép, bár közel járhat az ötvenhez. Tekintete szelíd, már-már bocsánatkérő. Természetes vörös haja göndör fürtökben hull a vállára. Alacsony, karcsú testén remekül mutat a zöld nyári ruha és a halványan aranyló szeplő. Csapongva, de nyíltan beszél magáról, szokatlan, zavarba ejtő az őszintesége. A férje miatta utálta meg a nőket, állítja. Mulattatja a dolog, pedig korabeli asszonyok ritkán dicsekszenek hasonlóval. Úgy érzi, negyvenen túl már nincs oka szégyellni a félresikerült házasságát.

Különváltak az útjaik, egyedül neveli a fiát. Beni kicsit más, mint a kortársai, mondja halkan. Kerüli az emberi érintést, és nem bírja elviselni, ha nyitva marad az ajtó. Engem meg a bezártság frusztrál, a zárt ajtóktól szorongani kezdek, kacag fel. Kicsit nehéz így az együttélés. Egyébként bohókás művészlélek a fiú, nagyon szép verseket ír. Senki sem olvasta még rajtuk kívül, elzárva tarja a fiókjában, ha tehetséges is, nehezen válik költő belőle. Hiába győzködi, hogy küldje el pár irodalmi lapnak. Megfordult a fejében, hogy megteszi helyette, de tart tőle, ha rájön, dührohamot kap. Olyankor kezelhetetlen, volt rá példa, hogy a fürdőbe kellett bezárkóznom, míg lehiggadt, teszi hozzá szégyenkezve. Nehéz őt férfi nélkül féken tartani.

Alig néz a szemembe, míg mesél, tekintete a sorakozó tömegre vándorol. Nem is tudom, mit kellene beleíratni a könyvbe, ami motiválja Benit, dünnyögi maga elé.
Azt javaslom, meséljen a fiúról, az megkönnyíti az író dolgát.

Legtöbbször én ajánlok irodalmat neki, sok mindent olvas, teszi még hozzá. Mint kiderül, nagyrészt kortársakat. Alig vásárol könyvet, kicsi a lakás, nem lenne hova rakni, és meg kell gondolnia, mire adja ki a pénzt. Ne érts félre, szabadkozik, a könyv számomra is érték, de minden kötet zsákbamacska. Szeretek könyvtárba járni, a nagyvárosiakban hatalmas a kínálat, tanácsot is kérhetek, ha elbizonytalanodom. Több könyvet is megvettem már utólag, Beninek.
Meglengeti a nyári ruhát, megigazítja a napszemüveget, ami hajpántként szolgál a fején, a kezében lévő kötettel legyezi magát. Szinte elviselhetetlenül meleg a délután. Mögöttünk hatalmasra duzzadt a sor, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy legfeljebb tizenöten álltak előttünk, pedig a várt kezdés előtt csupán fél órával érkeztünk korábban. Közben az író is megérkezik, az első rajongó máris az asztalhoz ül.

Örülök, hogy kijöttem végül, szólal meg a nő, tekintete az írót vizslatja. Ebben a hőségben nem volt nagy kedvem vonatra ülni, de csodálatos a hangulat. Mit gondolsz, lehet itt ismerkedni, barátokat szerezni? Szívesen elegyedek szóba idegenekkel, nem okoz gondot, a munkám során is ezt teszem.
Mire kiderülne, mivel foglalkozik, egy férfira terelődik a figyelme, aki közvetlenül mellettünk horgonyzik le: nyakában fényképezőgép, haja zilált, homlokán verítékcseppek. Egymásra mosolyognak, a férfi felbátorodva mesél a sikereiről, a szerzőkről, akiket lencsevégre kapott. Régen lapoknak dolgozott, most inkább csak a saját örömére fotóz, mindennap kijön pár órára. A nő áhítattal hallgatja.

Amikor a nő végre az asztalhoz ül, a fotós szorgosan kattogtat. Modellje félénken nyújtja át a könyvet, idegesen igazgatja a nyári ruhát. Ismét csapong, nehezen fogalmazza meg a gondolatait, az író bátorítóan bólogat. Megbabonázva bámulja a napfényben ragyogó, rézszínű fürtöket. Idővel a nő egyre lelkesebb, hevesen gesztikulál, a férfi néha közbeszól, majd elgondolkodva nyitja ki a könyvet. Lassan ír, piros, döntött betűk kerülnek a papírra, az egész oldalt telekörmöli. A nő feszülten figyeli a szaporodó sorokat, szokatlannak találja ezt a nagylelkűséget. A szerző egy pillanatra kiesik a ritmusból, hiába dedikált már több százszor, megremeg a keze.

A nő átfutja a sorokat, boldog izgatottság tükröződik a tekintetében, könnyed mozdulattal csúsztatja táskájába a kötetet.

A szülinapról egy sor sem került bele, csak néhány bizalmas mondat, ami valójában neki szól, árulja el. Bohókás ez az író, komolyabbnak képzelte, egészen zavarba hozta ezzel az üzenettel. Most mehet, és vehet egy másik könyvet Beninek, kuncog.

A fotós a nyakába akasztja a gépet, türelmetlenül várakozik. A fáradtságtól idősebbnek látszik, a homlokán percek alatt mélyültek el a ráncok. Egykedvűen mutatja meg a képeket, kezdeti élénkségének már nyoma sincs. A közös fotón az író szorosan a nő mellett áll, lazán karolja át a vállát, remekül mutatnak együtt.
Néhány egészen kivételesre sikerült, dicsérem; csak a rutin, hárítja el a bókot. Igyunk meg egy kávét, kóstoljunk macaront, és folytassuk a kávéház teraszán a beszélgetést, dobja fel vidáman a nő. Hálás és elégedett, de a fotós habozik. Nem szívesen utasítja vissza az invitálást, szabadkozik, de várják vacsorára. Egy-két udvariaskodó mondattal engesztel, aztán elnyeli a fogyni nem akaró emberáradat.