Halál vagy dicsőség orosz módra

pátriárka

Vad pletykák keringenek arról, hogy Oroszországban a háttérben már megkezdődött a könyöklés, ki is válthatja Vlagyimir Putyin elnököt, most, hogy az ukrajnai háborúja ilyen katasztrofálisan rosszul sült el. Egy ilyen küzdelem pedig pontosan feltárja az orosz politika morbid, patologikus vonásait. A kulcsszereplők nem szervezett politikai pártok, hanem oligarchák bandái, amelyek a hatalom különféle informális csomópontjait uralják.

Ez megmagyarázza azt is, hogy Oroszország leghatékonyabb katonai ereje az ukrajnai fronton, a zsoldosokból álló Wagner-csoport nem is része az orosz hadseregnek. Oroszország ma a hadurak földje, ez pedig olyasmi, amit általában a széthullóban levő zsiványállamokhoz kapcsolunk. Oroszország mai és leendő vezetői  lázálmokkal kereskednek a harctéri dicsőségről. Ebben a militáris kultúrában benne foglaltatik az a hobbesi tétel is, hogy az élet a maga természetes állapotában magányos, szegény, csúnya, brutális és rövid – és egyre olcsóbb.

A magánhadseregek felemelkedése Oroszországban és környékén időnként vicces fejleményekhez vezetett. Például tavaly az amerikai és más nyugati fegyveres erők egykori tagjai önkéntes katonai egységet szerveztek az ukrán oldalon. Tökéletes iróniával Mozart-csoportnak nevezik magukat – ezzel vágva vissza a Wagner-zsoldosoknak (a gyengébbek kedvéért: mindkét név zeneszerzőt takar). Csak remélni lehet, hogy a Mozart-golyóknál erősebb fegyverekkel lövik az orosz állásokat.

De a humor itt véget is ér. Oroszország látszólagos visszatérését a hadurak korába az orosz vallási fundamentalizmus egy olyan ága segítette elő, amely nyíltan ünnepli a halált. Egyes orosz papok azt mondogatják a híveiknek, hogy csak az ölés által válhatnak „önmagukká”. Hogy az ukrajnai „különleges katonai hadművelet” nem más, mint harc „Isten minden teremtményéért”. Ahogy azt Putyin egyik fő propagandistája, Vlagyimir Szolovjov az orosz televízió újévi üzenetében megfogalmazta: „Az élet nagyon túlértékelt. Miért kellene attól félni, ami elkerülhetetlen? Főleg, ha a mennybe megyünk. A halál az egyik földi út vége és egy másik kezdete. Ne hagyjuk, hogy a haláltól való félelem befolyásolja a döntéseket. Csak olyasvalamiért érdemes élni, amiért meghalni is érdemes, ennek így kell lennie... A sátánisták ellen harcolunk. Ez egy szent háború, amit meg kell nyernünk.”

Hasonlóképpen, Magomed Hitanajev csecsen teológus és orosz katonai parancsnok Ukrajnát az utolsó napok Szodomájaként és Gomorrájaként ábrázolja: „Kérdjük: Ó, ukránok, miért engedtétek a melegfelvonulást Kijevben, Harkivban és Odesszában? Miért engedtétek? Miért nem szálltatok síkra ellenük, a fasiszták által uralt kormányotok ellen? Emberek, Isten előtt szégyent nem ismerve, nyíltan, kiáltóan terjesztik a szennyüket…”

Ahhoz, hogy megértsük az olyan kortárs orosz ideológusokat, mint a fent idézett Szolovjov vagy Putyin úgynevezett „udvari filozófusa”, Alekszander Dugin, meg kell vizsgálnunk az orosz kozmizmust. A spiritualizmusban gyökerező mozgalom a 19. században indult, szellemi előfutára Nyikolaj Fjodorov volt. Ahogy Jules Evans, a londoni Queen Mary University filozófiaprofesszora írja, Fjodorovot „aszkéta életvitele és radikális filozófiája miatt a Moszkvai Szókratésznek nevezték. Egyetlen mindenre kiterjedő célja volt: a halhatatlanság elérése és a halottak feltámadása.”

Fjodorov későbbi követői közé tartozott Konsztantyin Ciolkovszkij szovjet rakétatudós (az űrkutatás és az űrutazás egyik elméleti megalapozója), Alekszander Bogdanov tudományos-fantasztikus író (aki úgy gondolta, hogy vérátömlesztéssel meghosszabbítható az ember élete), és – micsoda véletlen egyezés – Vlagyimir Szolovjov (1853–1900) vallásos gondolkodó is.

Evans szerint ez a korábbi Vlagyimir Szolovjov „az orosz cár uralma alatt álló egyetemes teokráciát tűzte ki célul, hogy meggyorsítsa az emberiség hosszú és nehéz átmenetét az állat-embertől az isten-emberig. Ha ez megvalósul, a hit hívei halhatatlan szellemi lényekké válnak – eddig csak Krisztus jutott el erre a szintre, de hamarosan az egész emberiség követni fogja.” Míg Szolovjov abban hitt, hogy ez az evolúció varázslattal előmozdítható, Fjodorov inkább a tudományos eszközöket támogatta. De végső soron mindketten egyetértettek abban, hogy „az emberiséget az orosz teokrácia fogja megmenteni”.

Denisz Szultanhalijev, a Tartui Egyetem munkatársa pontosan feltárta a két Szolovjov ideológiája közötti összefüggéseket, és világosan levezette az orosz kozmizmus hajtásait, annak misztikus és tudományos formáiét egyaránt. Közvetlen kapcsolat van a Szovjetunió első évtizedében uralkodó kozmizmus és a Putyin alatt ma tapasztalható nihilizmus, a nukleáris fenyegetéssel operáló katasztrófapolitika között.

A feltámadásba és az örök életbe vetett hit kulcsfontosságú mozzanat. A kozmizmus azonban csak a kereszténység orosz ortodox változatában jöhetett létre, amelynek alapképlete: „Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen”.

A kozmisták így értelmezték az isten-ember Krisztus megjelenését: mintaként arra vonatkozóan, amit az egész emberiségnek követnie kell. Ezzel szemben Luther Isten ürülékének tekintette az embert – valami olyasminek, ami Isten ánuszából pottyant a földre.

Miközben a mai Oroszország ideológiai őrületét nézzük, emlékeznünk kell az orosz ortodoxiába nyúló gyökereire. Nyugaton ma sokan úgy tekintenek erre a hagyományra, mint a nyugati protestantizmus által állítólagosan szabadjára engedett liberális dekadencia ellenszerére. Egyfajta perverz módon igazuk van: a halál minden problémát megold.

Slavoj Žižek

A szerző szlovén szociológus, filozófus, a European Graduate School professzora, a University of London – Birkbeck Institute for the Humanities nemzetközi igazgatója

©Project Syndicate

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?