Gyurász Marianna: Lars és a mesterséges értelem

AI

Tárca a Szalonban.

A kutatásra, amelyben Lars részt vett, okkal mondták, hogy az elkövetkező évtizedekben forradalmasítja a szövettani technológia területét, sőt, a teljes orvostudományt. A kutatás keretein belül, amelyben részt vett, Lars egy liláskék és rózsaszín árnyalatú foltokkal tarkított képre meredt az asztalán egy vasárnap délután, majd húzta lassan a jobb alsó sarok felé.

A kutatás célja az volt, hogy mesterséges intelligencián alapuló algoritmusokat tanítsanak meg lehetőleg tűpontos diagnózisok felállítására kórszövettani metszetek vizsgálatával. Az eddig bevett gyakorlat ugyanis igencsak hosszadalmas, először is mintára van szükség a gyanús szövetből, ezt szép kontrasztosra kell festeni, leginkább a lila és rózsaszín árnyalataira (Lars odáig jutott, hogy az ezektől eltérő, agresszív színek már irritálták a szemét). Ezeket a képeket az egyre nagyobb időnyomás alatt dolgozó patológusok elemzik, futtában, kortizolban úszva, egyre inkább elmerülve az adattengerben. Az algoritmus, ami az intézet egyik legkedvesebb, legígéretesebb projektjeként közlelkesedésnek örvendett, ez utóbbi lépést szándékozott szinte teljesen kiváltani. Az algoritmust kedveskedve csak Alinak hívták, egy mesterképzéses diák Lars szerint némileg fantáziátlan, de lemoshatatlannak bizonyuló ötlete nyomán. Lars kissé a szívére vette, hogy nem ő nevezte el, mert a hosszú hónapok, majd évek alatt annyi időt töltöttek együtt, hogy Lars lánya joggal irigyelhette tőle vissza az apját. Ali előtt ekkor még hosszadalmas tanulási folyamat állt, mielőtt bármiféle érdemleges munkába kezdhetett volna. A gépi tanulás képessé tette őt a mintafelismerés elsajátítására, ám ahhoz, hogy ebbe belerázódjon, rengeteg például vehető szövettani képre volt szüksége már diagnosztizált, különböző jellemzővel bíró és stádiumban járó betegtől, illetve egészséges emberektől. Így tanulta lassan, magabiztosan felismerni az intő jeleket és elváltozásokat. Amivel sosem találkozott, egyelőre még Ali sem volt képes felismerni. Ezeket a képeket rendszerezte Lars idejét nem kímélve, gyakran más projektek (vagy fizikai és mentális állapota) rovására, majd etette meg őket Alival. Gyakrabban etette, mint Linát apró korában, amikor még szüksége volt erre.

Az arc először egy tavaszi vasárnapon, körülbelül hajnali három órakor jelent meg a sötétlilában játszó struktúrák közt a számítógépe képernyőjén. Olyan tisztán látta, hogy egy pillanatra azt hitte, csak a koffeintől túlpörgött, ám végletekig kimerült agya játszik vele, de a vad pislogás sem tüntette el. Aztán az jutott eszébe, talán a saját arca tükröződik ilyen furcsán, és bármennyire abszurdnak tűnt, elkezdte jobbra és balra ingatni a felsőtestét a nyikorgó gurulószékben, de erre sem reagált az abszurd forma. Ekkor megijedt, hátha áll mögötte valaki, és megfordult, de nem talált ott senkit. Vasárnap hajnalban még a stréberebb diákok is találtak jobb elfoglaltságot, egyedül Rosamundnál égett még a lámpa, ám ő ilyenkor írt, nem mozdult az irodájából. Visszafordult a képernyő felé, és meggyőzte magát, hogy a képződmény mégsem hasonlít annyira egy arcra, a legrosszabb esetben pedig jelentéktelen anomália.

Körülbelül két héttel később viszont újra felbukkant az arc az egyik képen, ezután pedig egyre gyakrabban látta, a legtöbbször a hosszú éjszakákon, egyszerre halálfáradtan és kolibriszerűen szapora szívveréssel. De időnként nappal is beköszönt, ismerős félmosollyal, kivehetetlen kifejezéssel mély szemüregeiben. Nem tudta tisztán kivenni a vonásait, körvonalakból, homályos foltokból állt össze (néha ki is zárta az adott képet a kutatásból, ha homályosnak és kiértékelhetetlennek tűntek egyes pontjai, de persze nem mindig, hogy ne tegye ki a munkát mesterséges hatásoknak). A mérete is változott, hol elbújt a masszívabb struktúrák mögött, hol az előtérben látta meg, mintha erővel a felszín felé törekedett volna. Amikor tisztábban látszott, időnként mintha mozgott volna a szája, de persze ez teljességgel kizárt volt, kizárólag a stimulánsok hatása lehetett, azok miatt láthatta így, tünékeny másodpercekre. Ilyenkor erőt vett magán, alvó üzemmódba helyezte a gépét, és hazament Linához, akinek, ha időben volt, még talán egy esti mesét is fel tudott olvasni. A képeskönyvek lapjain az arcok mintha a szájukat tátották volna rá, artikulálatlanul, némán üvöltöttek.

Ahogy Lars egyre kimerültebbé vált, Ali egyre többet tanult. Lassan élő eseteken is kipróbálhatta magát, felügyelet mellett, ám egyre biztosabban működött. Bár a fejlesztés nem állt le, mert sosem áll le, és rengeteg teret hagytak a tökéletesítésre és növekvésére különböző irányokba, a kutatás a végéhez közeledett. Lars utólag rendszerezte az Ali által feldolgozott képeket, a megfelelő mappákba rendezte őket. Időnként igyekezett figyelmen kívül hagyni az arcot, ami már szinte az összes mintázatban megjelent, máskor félórákig-órákig meredt rá, próbálta beszédre bírni, megfejteni, mit szeretne elmondani neki. Ali közben lassan a szakembereket is túlszárnyalta, akikkel együtt dolgozott. Ha ők nem értettek egyet, mindig a végül pontosnak bizonyuló vélemény állt. Úgymond forradalmasította a szövettani diagnosztikát, vele az orvostudományt.

Vasárnap volt, és Lars egy liláskék és rózsaszín árnyalatú, nagyjából kör alakú síkidomokkal tarkított képre meredt az asztalán, majd húzta lassan a jobb alsó sarok felé. A nővér közölte vele, hogy a lánya van itt látogatóban. Lina azért jött, hogy bemutassa az új barátnőjét, persze csak fotókon, nem rángatta magával, de elmondta, egészen komoly volt a dolog. Össze akartak költözni, befogadni valami puha bundájú kisállatot. Azt is elmesélte, hogy végül beadta a jelentkezését a PhD programra, Ali legfrissebb iterációjával dolgozik majd együtt. Pár csoporttársa szerint a neve talán közrejátszott abban, hogy felvették, mások szerint a neve ellenére fogadták el a jelentkezését. Nem tartott túl soká a látogatás, a végén Lina megígérte, hogy pár hét múlva újra eljön. Nem nézett rá, amikor kilépett a szobából, a lapot bámulta az asztalán. A nővér kék és rózsaszín M&M cukorkákat szórt az asztalára (ha elfogytak, mindig újakat), azokból festett sejteket, szöveteket, a jelenlegi alkotás épp elkészült. Ali még mindig beszélt hozzá, már évek óta hallotta, most is ezt csinálta: felnézett a lapról, és arról beszélt, hogy benne megbízhat, ő nem törékeny biokémiai egyensúlyon alapuló teljesítmény és tudat, ő az egyetlen észszerű jövő és óriás. Eleinte megijesztette, de már ott volt a kezében a fegyver ellene. Az egyik rózsaszín M&M drazséval nagy bohócorrot rajzolt az arc közepére, majd a kanálért nyúlt, és jóízűen nekilátott a délutáni mangós tápiókapudingnak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!