Győry Attila: Zugevő vagy?

Bevállalod? Én most bevállalom. Nos – tagja vagyok a Névtelen Zugevők Csoportjának (is).

Ebben a többnyire láthatatlan és titkos csoportban az a dolgunk, nekünk, függőknek, hogy megbeszéljük függőségünket, megbeszéljük a kilátásainkat és részletes jövőképet fessünk magunknak, segítsük és támogassuk egymást. Megnyilvánulásaink, csoportterápiás beszélgetéseink alatt tudomásul vesszük, hogy a zugevés súlyos, nehezen kezelhető állapot. A csoportterápiának köszönhetően már „tiszta” vagyok. Persze tudom, nem alhatok immár soha nyugodtan, zaklatottság lép fel, ha családi eseményre, menyegzőre vagy bármilyen köznépi mókára vagyok hivatalos – a démon bármikor megtalálhat, s máris suttogja a fülembe ördögi noszogatásait…

Képzeld csak el a zugevő függőlét esszenciáját. Egy kellően mogorva termet, csupasz, szürke falakkal, dohányszag enyhe verejtékkel keverve s hozzávaló fűszernek, hogy az élet-cuvée teljes legyen, a felmosott padló lágyan párolgó felmosórongyszagát. A terem közepére gondolj vagy húsz faszéket, abból a nyikorgós fajtából, körbe rakva; középen ül a misimókus, aki meghallgatja a függőket, szép sorjában. És hallod, ahogy mondják: – Én csont és bőr vagyok… – Én alkoholista vagyok… – Én sokáig gyógyszereztem magam, de már tiszta vagyok… – Én csak néha kapok be néhány adag váliumot… – Én mákteafüggő vagyok… – Én hernyót, heroint nyomok…érbe… – Én a kokain mámorát választottam…

Hallod, ahogy a függő raptorok bólogatnak, nehéz, sűrített levegő ez… Nézed a padlót, látod a félhomályban a lábad előtt a felmosórongy útját, s azon gondolkodol, hogy lehet, hogy a takarító néni nem csavarta ki a rongyot időben… mert most éppen egy Picassót látsz magad előtt… S ekkor érzed, hogy hirtelen minden szem rád tapad, te következel. Akkor... jöhet a súlyos vallomásod, amitől megremegnek majd a falak, a szív megáll, lélegzet benn ragad, tetőpontra hág az izgalom, hiszen nyilván azt várod titokban, hogy ezek a hétpróbás függők bevegyenek a falkába. – Én zugevő vagyok… – Piha, piha. Kimondod. Miiiiii van? Csak pillanatok kérdése, hogy a raptorok rád rontsanak, s ott, helyben felfaljanak – méltóképpen és stílszerűen véget vetve az életednek. Mertmiazhogy ZUGEVŐ? Mialószarvagy? Semmi, motyogod zavartan. Az asszony rajtakapott. Elküldött... A zavar, a krákogás, a vészjósló csend fojtogatni kezd, ahogy a többi függő méreget: aha, zugevő vagy... Burroughs mester  Meztelen ebéd című könyve jut az eszedbe, az a vérfagyasztó pillanat, amikor rájössz, hogy mi van evés közben a villa hegyén.

Kakaspörkölt nokedlivel – fincsi, mi? Libamáj friss kenyérrel – fincsi, mi? Francia krémes diótorta – fincsi, mi? Marhavelő fokhagymás pirítóssal – fincsi, mi? Diós bejgli, mákos guba – fincsi, mi?
Bevállalod? Én bevállalom. Zugevő vagyok. De tiszta. Ahogy egy anonim alkoholista is élete végéig alkoholista marad, csak éppen nem iszik – tiszta.

A zugevés életem során fel-feljött a semmiből. Felböfögtem – mert a böfögők, a zugevők láthatatlan lovagjai jöttek, elárasztottak. Alattomosan támadtak a semmiből. És hirtelen – mintha hibernált állapotból, sajátos idősíkból jönnék – a hűtő előtt álltam. Bevetésre készen. A kamrában. A megterített asztal előtt. Ahol elcsíptem egy sunyi, buján kitárulkozó falatot… Nana. Nyugalomra intek most mindenkit – ne temessetek. A zugevés nálam nem a notórius, családszétzüllesztő, agresszív, neurotikus formájában öltött testet. Inkább könnyedebb, finom, művészi árnyalatokban tört elő. Igazi impresszionista Monet-kép volt ez a javából, amiben tudtam élni, mozogni, csevegni – rendes tagja lehettem a társadalomnak. Csak azok a magányos pillanatok a falatnyi sültek előtt… Apró ecsetvonások a lét elviselhetetlenségében. Ízorgia-kupleráj a nyelv alsó bugyraiban. Ízlelőbimbókkal kötött sunyi megállapodások, meg-nem-tá-ma-dá-si szerződések, megalkuvó határeset-manőverek… Csak egy falat. Na jó… Még egy, de aztán megyek innen... Mint az óceán hullámai, a függőségem szonátái is úgy lüktettek bendőm belsejében. A zugevés ugyanis – a tied. Csak a tied! Nem veheti el tőled senki. Maga a gyűrű – aminek te vagy, azaz ÉN vagyok az ura! Magányos éjjelek, sikolyok a szájban. Hűtők, kamrák, névtelen asztalok, elcsent falatok, harapások, nyelések, betömött szájak – és csodálatos zabaorgazmusok…

Véletlenül megint eltévedtem a kamrában. Most hozzátok szólok, szemeim, hűséges szövetségeseim, akik láttátok, mire vágyik a belső énem, a lelkem. Ti, egyedüli fegyverhordozóim, ujjaim, karjaim – ti, akik elértétek a polcnyi magasságba rakott bejgliket, a mákosakat és kedvenceimet, a gazdagon megrakott rumos-diósakat, úgy éjfél tájban, a végtelen magányban, felbőszült, önsirató bűnvádtól gyötörve… Ti lábaim, akik tudtátok az utat, a koordináták rendszerét, hol és mikor kell lépni a zsákmányra lesve, mint gepárd a szavannán zsenge húsú gazellára nyáladzva… Ti, fogaim, akik tettétek magányos dolgotokat, s csak rágtatok, zúztatok, nem értve semmit, csak éltétek a rágás örömét…felfoghatatlanként. Ti, ízlelőbimbók – herék a kaptárban. Ti mind – nyelőcsövem, bendőm, májam, savam, seggem, nyálkám, szívem… Mind benne voltatok. Ismeritek a kalandot.

A zugevés úri huncutság. A zugevés ártatlanság és királyi érzés. A zugevés – a test büntetése. A zugevés a lélek börtöne. A zugevés a függőségek arisztokratája. Ezért lefejezés jár, minimum guillotine. A kiút pedig könyörtelen, lemondásokkal teli, sivár és szürke – de járható.

Zugevő vagy te is, ha most bólogatsz, barátom. Ízek, falatok, harapások, torkon lenyomott, titkos, vám nélkül szerzett csempészhúsok, sütemények, banánok, mazsolák, aszalt szilvák, rétesek, felvágottak, péksütemények, cukorkák, zselék, csokoládék, tejszínhabok, fánkok, lekvárok, kekszek, pepék, linzerek, karamellák, kolbászok, sonkák, szalámik, müzlik, halak, kaviárok orgazdája vagy te is.
Ó, a végtelen tápláléklánc lovagja vagyok, titkos szektás, elhallgatott, ellapított, meggyalázott, s most eléd álló névtelen zugevő. Csibész – hogy elegáns legyek. Felmentést kérek – ez a legkönnyebb út.

Na és te, barátom? Felocsúdtál a modern kor oltára – a családi hűtő – előtt, Vadölő vagy Sólyomszem módjára fürkészve a polcokat? Csak egy falatot, ugye? Zugevő  vagy te is. Na jó. Névtelen, mert csak voltál. Most tiszta vagy. Ahogy én is.

Éppen reformot tartok. Súlyzózom, gyümölcsöt és zabot zabálok, szobabiciklin tekerek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Kezdetnek nyelj egyet, és gyere velem te is. Majd megvigasztallak és elleszünk egy csöppet.
Ja, mondtam már? Jövő héten falusi lagziba vagyok hivatalos… Tiszta nyomor.