Gubis Éva: Amíg szinkronizál

Az év végén beérkező ügyek fokozott száma miatt a kerületi kormányablak rendhagyó nyitvatartással reggel hét harminctól délután hatig fogad ügyfeleket. A kettes terem tizennégyes számú ablakának ügyintézője délután háromkor jut ebédjéhez, fél óra múlva pedig ismét a helyén ül. Az asztalt az ügyféltől elválasztó plexi fölött digitális kijelző, rajta a nyolcas szám villog.

A karácsonyi bevásárlószatyrokkal felpakolt középkorú nő a nyolcas sorszámmal a kezében először a terem másik végébe sétál, hogy rájöjjön, az ablakok számozása a másik irányba növekszik. Már miért ne, morogja magában. Visszasétál az ajtóhoz, ahol belépett, ránéz a tizennégyes ablak digitális táblájára, a papírfecnire a kezében és a sorszámjelző nagytáblára a terem közepén. Mert annyira nehéz két számot észbentartani, dünnyögi a tizennégyes ügyintéző a kávéjába, majd a nyolcasra mosolyog. A nyolcas visszamosolyog, a plexin tükröződő kép alapján igazít a frizuráján. Ügyetlenül hajol a kezéhez, hogy a nehéz szatyrokat ne kelljen magasra emelnie. Úgy néz ki, mint aki hajbókol.

Az ügyintéző mosolya eltűnik, ahogy az ügyfél az asztalához ér. A nyolcas nem tudhatja, hogy ez a bevett taktika, megijed, hogy az elkomorodás az esetlen meghajlásnak szólt. Gyorsan leül a két odakészített szék egyikére, hogy ne rontsa tovább ügyintézője kedvét. Csomagjai felét a szabadon maradt székre rendezi, a másik felét a padlóra engedi és a térelválasztó tövébe rugdossa. Kibújik kabátjából és határozott mozdulattal a szék támlájára veti. Kezdeti zavarát próbálja eltussolni, egyenrangú félként feltűnni a színen. Az ügyintéző veszi a lapot, bifokális szemüvegét az orrába nyomja. Tudja, hogy pontosan félbevágja tekintetét, így nehezebben találják a szemkontaktus az ügyfelek. Az asztalán levő bögrén a LEGODAADÓBB KOLLÉGA felirat virít vicces betűtípussal, a bögrét a délutáni kávéjával a nyomtatógép takarásába tolja.

Miben segíthetek? Névváltoztatás miatt jöttem, feleli az ügyfél, és a sorszámát az ügyintéző felé nyújta, az nem nyúl ki érte a plexi alatt, a nyolcas rövid hezitálás után a pultra fekteti a cetlit. A tizennégyes ablak dolgozója a monitort nézi. Személyi igazolványt, lakcímkártyát kérek. Az igazolványok a pultra kerülnek, ezekért kinyúl, piros géllakkos körmei közül a gyűrűs ujjra rénszarvast festett egy kreatív körmös. Hosszabb csönd áll be, az ügyintéző időnként nyom és görget az egérrel, gépel. Az ügyfél egy ideig figyeli, aztán, amikor kezd kínossá válni, kinéz a tizennégyes mögötti ablakon. Kint szürke az ég, a kilátásba pár vessző lóg csak, az utcán sorakozó visszametszett fasor koronái. Egy gép zúg valahol a közelben, körbenéz az asztalon, de nem látja a hang forrását. Mintha az asztal alól jönne. Talán ott van vezetékre kapcsolva a tizennégyes, gondolja, és újra az ügyintézőre pillant. Nem szimpatikus, ahogy hallgat. Kifejezetten nem szimpatikus.
Vezetéknév? Rudányiné. Úgy értem, a vezetéknév változik? Igen. Oka? Válás. Egy pillanatra egymásra néznek, most nő néz nőt. Nincs több érzelem ezekben a pillantásokban sem. Családiállapot-változásból eredő névváltozás, mondja a megfelelő ügytípust a tizennégyes, és visszafordul a monitorhoz. A nyolcas érzi, ahogy gerjed benne a harag.

Sajnos, kezdi a tizennégyes, úgy látom, a névváltoztatást még nem vezette fel az anyakönyvi hivatal. Itt van az új anyakönyvi kivonata, kérdezi, és elnyújtja arcát, hogy a szemüveg lejjebb csússzon. A lencsék fölött kérdőn néz az ügyfélre. Az anyakönyvvezetőnél azt mondták, magyarázza a nyolcas, hogy nincs rá szükség, mert önök rálátnak. Rövid habozás után hozzáteszi még, a rendszerben. Ez sajnos nem így működik, folytatja részvétlen hangon a tizennégyes, a kolléga félretájékoztatta. Az új iratokat abban az esetben tudom kiállítani itt helyben, amennyiben á − itt kisujjára mutat − látom a rendszerünkben az új nevet, bé – átvált a gyűrűsujjra − bemutatott anyakönyvi kivonat alapján. Nyolcas elkeseredetten néz a rénszarvasra, mintha attól várná a segítséget. De azt mondták az anyakönyvvezetőnél, kezdi erőtlenül. Értem én, hölgyem, vág közbe az ügyintéző, a hölgyemet megnyomva, de sajnos a rendszerünknek időbe telik, amíg szinkronizál. Ha befárad januárban. A nyolcas számú ügyfél nem hallgatja tovább a lerázó mondatot. Nem ezért jött. Erőt gyűjt, harcolni fog.

Nézze, hölgyem, szakítja félbe az ügyintézőt, és kihúzza magát a székben. Elegem van, hogy egy rutineljárás miatt a hivatalok pinpongot játszanak velem. Azt hinné az ember, hogy egy teljesen átlagos – a nyolcas egyre jobban belemelegedik, de a tiznnégyes figyelme kikapcsol. Az asztal alatti hősugározó magasabb fokozatra vált, a búgástól méginkább elálmosodik, a kávéjára gondol a nyomtató mögött, biztos kihűlt. Nem kortyolhat bele, pedig remélte, hogy egyszerű eset lesz, pötyögheti az adatokat, beleihat a kávéjába. Nincs kedve veszekedni a nővel, de határozottan kell fellépnie, egyébként még a tartásdíjat is vele fizettetné. Minek ennyi ajándékszatyor egy elvált ötvenesnek? Nézi az ügyfelét, már szinte öregasszonynak látja rövid, rendezetlen hajával, fontoskodó szóáradatával.

Olajozottabban működhetne, mondja épp a nyolcas, ha a különböző részlegeik legalábbis nem tájékoztatnának félre – ez jó lesz, szépen feladott labda. Akkor kérem az anyakönyvi hivatalnál panaszt tenni, üti le a tizennégyes. Most, hogy megemelte a hangját, felébred kicsit. Értse meg, hölgyem, tartja magánál a szót, hogy év vége felé az ügyszám olyan mértékben fokozódik, hogy mire az adatrögzítéshez jutnak a munkatársak, hosszú hetek telnek el. A nyolcas az ügyintéző bifokális lencséjébe néz, de nem figyel rá, mit mond, gondolatok után kapkod. Mihez kezdjen. Ekkor váratlan illat üti meg az orrát, az asztal alól jön. Az illatgyertya az, felismeri.

Nem tudta a boltban hagyni, pedig meg volt pakolva bevásárlással. Ahogy beleszagolt az üvegtégelybe, a régi szánkózós esték jutottak eszébe. Csuromvizesen értek haza, és otthon anya tökéletes időzítéssel pont akkor vette ki a hókiflit a sütőből. Kibújt a vizes szkafanderből, amit egészen addig nem érzett vizesnek, és rohant a konyhába, hogy segítsen meghempergetni a meleg süteményt a vaníliás cukorban. A cukorból a kuktálkodás végére több ragadt nyálas ujjaira, mint a hókiflikre. Az egész este illata benne volt egy gyertyában. A gyertya címkéjén az Advent fantázianév állt, a tégelyre mindent rányomtattak, ami akár csak távolról köthető az ünnepekhez. Volt ott narancs, szegfűszeg, karácsonyfa, angyal meg hintaló, virgács és hóember. Nem érdekelte, hogy giccses, az emlék miatt nem tudta visszatenni a polcra.

A nyolcas mélyet szippant az illatból, kinéz az ablakon. Az ügyintéző hangja szinkronban duruzsol a búgó géppel, amit nem lát. Már nem szürke a kilátás, a naplemente halvány rózsaszínre festette az ég alját. Talán hófelhők. Talán még karácsony előtt el tudja vinni szánkózni az unokáját. Akár ő is csúszhat, ha jól bekeni advillal a forgóit. Lehet, hogy már fehér kint a táj. Azon kapja magát, hogy mosolyog, az ügyintéző pedig őt nézi és megakad az érvelésben. Hogy tetszik mondani, kérdezi a nyolcas. Hogy itt, úgy értem, hogy itt nincs mit tenni. Muszáj lesz visszajönni januárban, keresgéli gondolatai fonalát a tizennégyes.

Megkökkentette őt a nő mosolya. Nagy levegőt vesz hosszas magyarázata után. A hősugárzó légkeverésbe kezd. Ekkor jut el a gyertya illata a tizennégyes ügyintézőhöz. Nem tudja, honnan érkezik, de imádja. A képernyőjére néz, hogy ne kelljen beszélnie, hogy pár másodpercre átadhassa magát a karácsonyi hangulatnak. Gépelni kezd, valamit, akármit, csak hogy lepillanthasson a kezére, és a rénszarvasra mosolyogjon. Már csak két munkaóra, és várja őt a fenyőzöld pléd, ami olyan puha pamutból van kötve, mintha minden egyes sima sor simogatná, és minden egyes fordított sor masszírozná. És idén sikerült kikölcsönöznie három Agatha Christie-t is, mielőtt szétkapkodták a könyvtárból. A szemben ülő nő szavai zökkentik ki az ábrándozásból, ránéz, másodpercekig gondolkodik, milyen ügyben is jött. A nyolcas a monitor hátához beszél, azt mondja, végülis. Végülis jó a január, nem múlik ezen semmi. Csak tudja, és zavartan piszkálja a lakcímkártyát az asztalon, afféle karácsonyi ajándéknak szántam. Magamnak.

Kérem pár perc türelmét, mondja a tizennégyes, megpróbálom telefonon. Eltűnik a térelválasztó mögött. A nyolcas először fel se fogja, hogy a segítségére siettek. Már lemondott a névről, már csak a hóra vágyik, meg hogy meggyújthassa a gyertyát otthon. Nézi a rózsaszín-szürke eget, a kopár vesszőkre fókuszál, majd a távolba. Mintha. Mintha valami szállingózna.

A tizennégyes érkezik vissza, leül a helyére, mélyet szippant a gyertya illatából. Nos, ha van még tíz perc türelme, addigra átér a rendszerünkbe a lánykori neve. Leveszi a szemüvegét, diadalmasan megdörzsöli az orrnyergét. Bevetettem pár régi trükköm, magyarázza, és kiveszi a nyomtató mögül a bögrét. Most már csak várni kell. Kortyol a kávéból és átadja magát az illatnak. Csenben ülnek, egyenletesen, mélyeket lélegeznek. Tizennégyes időnként frissít a rendszeren, nyolcas kinéz az ablakon. Sötétedik, és egyre határozottabban látja a hópelyheket az égen.