Erzsébet királyné hárommillió emlékfája

A bajor hercegnő
Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia hercegnő, vagy ahogy a rokonság nevezte, Sisi 1837. december 24-én született Münchenben, de a család alapvetően a Starnbergi-tó partján lévő Possenhofenben élt. Az apa, Miksa bajor herceg a protokollra nem sokat adó, bohém figura volt, aki az idejét lovaglással, citerázással, népdalénekléssel töltötte. A nőügyeiről ne is beszéljünk. A lányát, Erzsébetet is elég szabad szellemben nevelte, aki fiatal korában sokszor vett részt vele paraszti táncmulatságokon.
1853 nyarán Ferenc József anyja, Zsófia feleséget keresett fia számára, és a választása Sisi nővérére, Helenára esett. Természetesen politikai szempontok alapján döntött, államügyekben az érzelmek a legkevesebbé sem számítottak. A leánykérésre 1853 augusztusában, Ischlben került sor, ahol Ferenc József váratlanul a kisebbik lányt, Sisit választotta. Erzsébet is viszonozta az uralkodó érzelmeit, így a kényszerű leánykérésből szerelmi házasság lett. A döntéséből Zsófia sem csinált gondot, mert politikailag teljesen mindegy volt, hogy a két testvér közül a fiatal uralkodó melyiket veszi el. A fiatalok 1854 áprilisában, Bécsben házasodtak össze.

Az ifjú császárné
Az ifjú pár a mézesheteket Laxenburgban töltötte, ahonnan Ferenc József naponta bejárt Bécsbe dolgozni, és csak este tért haza. A nap nagy részét egyedül töltő Sisi már ekkor sokat szenvedett a magánytól, de igazi kálváriája a császári udvarba, a Burgba való beköltözése után kezdődött. Itt meglehetősen alacsony hozománya és kissé hiányos műveltsége miatt eleve lenézték, anyósa, Zsófia pedig mindenáron császárnét akart faragni a vidéki kislányból, így hol udvarhölgyeivel figyeltette, hol személyesen kommandírozta. A két nő konfliktusaiban a férj általában anyja mellé állt, és a házaspár már ekkor távolodni kezdett egymástól. A merev udvari etikett is elviselhetetlen volt a fiatal lány számára a Possenhofenben megszokott közvetlen légkör után. A posztjával járó kötelező reprezentációt ugyancsak gyűlölte, és kiszámíthatatlan hangulatingadozásai miatt ennek sokszor nem is volt képes eleget tenni: hol melankóliába esett, hol sírógörcsöt kapott.
A „házastársi kötelességek” teljesítése szintén komoly gondot okozott a 16 éves lánynak. Mint a birodalom első asszonyától, elvárták, hogy mielőbb fiút szüljön, de ez csak négy év elteltével, harmadjára sikerült. Addig viszont Sisinek folyamatosan engednie kellett, és a kényszer olyan mély nyomot hagyott benne, hogy később már visszautasította férje közeledését, aki emiatt alkalmi kapcsolatokba menekült.
Az is tovább rontotta kettejük kapcsolatát, hogy anyósa, Zsófia már a szülés előtt úgy döntött, ő fog a gyermekek neveléséről gondoskodni. A két nő közötti vitában Ferenc József megint csak nem állt a felesége mellé, mert ő is úgy vélte, ehhez az anyja ért jobban. Ráadásul a fiát, Rudolfot hatéves korától elkezdték katonásan nevelni, ami a gyereket testileg és lelkileg nagyon megviselte. Erzsébet végül ultimátumot adott férjének, így 1865-től már szabadon rendelkezhetett gyerekei neveléséről.

A magyarok királynéja
Erzsébet és a magyarok közelebbi kapcsolata az 1860-as évek közepére tehető. Sisi ekkor már jól tudta a nyelvet, amit elvártak egy magyar királynétól. Ám a nyelvórákon egyik tanára a szépirodalom mellett a szabadságharcról szóló tiltott műveket is adott neki olvasni, ami csak fokozta Sisi irántunk mutatott érdeklődését.
A „kölcsönös vonzalom” elmélyülését nagyban segítette anyósával, Zsófiával való  ellentéte, aki nem kedvelte a rebellisnek tartott magyarokat, amivel a család és az udvar is így volt. Sisi ettől kezdve egy évtizeden át sokat tartózkodott a gyerekeivel Magyarországon, ahol távol az udvartól, a rokonaitól, a rangjával járó kötöttségektől szabadnak érezte magát és valósággal kivirult. 1866-ban, a Bécset fenyegető porosz támadás elől is Budára menekült, nem Ischlbe az udvarral. Kedvenc tartózkodási helye Gödöllő volt, de Budát is szerette. Házassága 45 évéből közel hetet töltött Magyarországon.
Bár Erzsébetnek jó politikai érzéke volt, egy alkalmat leszámítva sosem avatkozott bele a birodalom irányításába. 1865–67-ben viszont minden befolyását latba vetve támogatta a kiegyezés ügyét, bár Ferenc József nem miatta, hanem a vesztes háborúk miatt fogadta el azt. Politikusaink közül Deákkal és Andrássyval volt jó kapcsolata, később mindkettejük ravatalához ellátogatott.
Erzsébet egyik legközelebbi bizalmasa és barátja a szoknyabolond hírében álló Andrássy Gyula volt. Mivel sokat beszélgettek és lovagoltak kettesben, az udvarban meglehetősen furcsa pletykák kaptak róluk szárnyra, sőt egyesek szerint ő volt Erzsébet legkisebb gyermekének az apja. De mindez nem volt több rosszindulatú szóbeszédnél, hiszen egy ilyen viszony a titkosrendőrség és Erzsébet ellenségeinek orra előtt nem lett volna megoldható. Andrássy pedig az 1870–1880-as években az udvari bálok állandó résztvevője volt, és haláláig élvezte Ferenc József bizalmát, amit egy Erzsébettel folytatott viszony eleve kizárt volna.

A magányos asszony
Az 1850-es évek végétől Erzsébet állapota folyamatosan romlott, az orvosai már  tüdőbetegségre és vízkórra gyanakodtak. Szerencsére „csak” lelki eredetű problémái voltak, így Bécset elhagyva állapota rögvest javulni kezdett, oda visszatérve pedig romlott.
A hatvanas évek második felétől Erzsébet egyre kevesebbet időzött Bécsben, a különféle társadalmi és családi eseményeken is alig vett részt. Helyette inkább Magyarországon, majd a hetvenes évek közepétől Írországban és Angliában tartózkodott, ahol lovaglással vagy falkavadászattal töltötte az idejét. Korának egyik legjobb lovasa volt, az általa viselt lovaglóöltözet egész Európában divatot teremtett. 1882 után reumatikus fájdalmai miatt kénytelen volt felhagyni a lovaglással, inkább a többórás, gyors tempójú sétáknak hódolt.
Az 1860–1870-es években Erzsébetet a világ legszebb asszonyaként tartották számon, amiért ő maga is sokat tett. A naponta folytatott kemény testedzésnek, a visszafogott étkezésnek és gyakori diétáknak köszönhetően élete végig meg tudta őrizni karcsúságát. Kedvence étele a hidegen fogyasztott sovány hús és az ibolyafagylalt volt, de a tejtermékeket is szerette. A természetes szépség híveként nem festette vagy púderezte magát, bőre ápolására különféle pakolásokat és fürdőket használt. Térdig érő haját konyak és nyers tojás keverékével mosta, befonva, félig feltűzve hordta. Egy átlagos napi öltözködés és fésülködés 2-3, míg a nagyobb eseményekre való készülés akár 5-6 órát is igénybe vett, főleg a hajápolás miatt. De 32 éves korától így sem engedte, hogy fényképezzék, ami ellen legyezővel, fátyollal vagy napernyővel védekezett.
Erzsébet az 1880-as években verseket kezdett írni, melyek jól tükrözték a lelkiállapotát. Ezekben szerelmes sirályként ábrázolta magát, míg férjét sólyomnak, aki Északról idecsalta őt az Alpokba. Máskor ő volt Titánia, a tündérkirálynő a Szentivánéji álomból, míg férje Oberon, a tündérkirály.
Ferenc József, bár nagyon szerette feleségét, ugyanolyan boldogtalan és magányos volt, mint ő. Az 1880-as években végül Sisi maga hozta össze a férjét egy nála 20 évvel fiatalabb bécsi színésznővel, Schratt Katalinnal, aki megfelelő partnere lett a császárnak.

A merénylet
Élete végén már súlyos depressziós volt, amit fia öngyilkossága tovább fokozott. Korfut leszámítva már szinte sehol nem találta a helyét, maradt a céltalan utazgatás. 1898. szeptember 10-én, fél kettő körül a genfi kikötő felé tartott, amikor egy fiatalember nekiszaladt és fellökte. Erzsébet felállt, tovább ment, majd hajóra szállt, ahol hirtelen rosszul lett. Csak ekkor derült ki, hogy támadója, egy olasz anarchista megszúrta. A kihegyezett reszelő a szívburkot érte, de a seb kis mérete és a szoros fűző miatt Erzsébet csak lassan vérzett el. A merénylet Európa-szerte hatalmas felháborodást keltett, még Ferenc József is sírt. De a végakarata ellenére nem Korfun, hanem a Habsburg család hagyományos nyughelyén, a bécsi kapucinus templom kriptájában temették el.
Sisi már életében meghódította a magyarokat, akik a halálát követően közel 3 000 000 emlékfát ültettek: elsősorban a gyászt kifejező, leboruló koronájú fákat (szomorúfűzt, szomorú bükköt, kőrist), valamint Erzsébet kedvenceit (tölgyeket,  fenyőket). Szempont volt az is, hogy az emlékligetek hosszú életűek legyenek – egyesek ma is láthatók. Emellett a meggyilkolt királyné tiszteletére 42 szobrot emeltek és számtalan utcát neveztek át, míg a budai Várban Emlékmúzeum nyílt. Bár az 1945 utáni emlékezetpolitika a Habsburgokat nem preferálta, idővel mégis enyhült a megítélésük, így Erzsébeté is. Budapesti szobrát már 1986-ban újra felállították, a róla elnevezett egykori közterületek 1990 után visszakapták a régi nevüket, 1996-ban pedig nagy sikerű állandó kiállítás nyílt Gödöllőn, ami jól mutatja a Sisi iránti változatlan érzelmeket és érdeklődést.

Vesztróczy Zsolt
A szerző az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa