Elvesztette-e Putyin Oroszországot?

A Kreml szemszögéből nézve ez a zűrzavaros időszak, vagyis a szmuta jelenti a legnagyobb veszélyt Oroszországra nézve, és nem csupán a fegyveres összecsapások miatt. A Putyin-féle Kreml urait nem érdekli, mi történik az orosz néppel, az orosz otthonokkal és városokkal. Számukra az a legfélelmetesebb kilátás, hogy az államapparátus a kritikus pillanatban semleges álláspontra helyezkedik, kivárva, ki nyer – és ki előtt kell meghajolni.

Prigozsin és zsoldosai pillanatnyilag lefújták az „igazság menetét” Moszkvába, noha korábban Prigozsin megfogadta, hogy a Vörös téren fogja felakasztani a rezsim elitjét: Szergej Sojgu védelmi minisztert, Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnököt, valamint számos tábornokot és oligarchát. A Wagner-zsoldosok és fegyveres járművek ezreiből álló konvoj, amely egy adott pillanatban legfeljebb 400 kilométerre járt Moszkvától az M4-es „Doni” gyorsforgalmi úton – és híre-hamva sem volt az orosz hadseregnek, hogy az útjába álljon –, végül megállt és visszafordult. Ám még mielőtt beleegyeztek volna a visszavonulásba, harc nélkül átvették az irányítást a Don menti Rosztov felett (ez a város a Déli Katonai Körzet főhadiszállása), és észak felé haladva a nem kevésbé fontos Voronyezst is birtokba vették.

A Wagner-zsoldosok nyilván nem ismételték meg a feketeingesek 1922-es római menetelésének sikerét; végül is Benito Mussolini fasisztáit Olaszország királya hívta meg a hatalom átvételére. Ha Prigozsin nem fogadta volna el a zsoldosainak felkínált mentességet és az új, belaruszi otthont, a Wagner-csoport nagy valószínűséggel Hitler barnainges rohamosztagának, az SA-nak a sorsára jutott volna, amelyet 1934-ben likvidált a hadsereg és a rendőrség, másfél évvel azután, hogy a nácik kerültek hatalomra.

A jelek szerint a putyini elit lényegében elbújt, míg el nem múlt az akut veszély. A Kreml-propaganda olyan fanatikus avatárjai, mint Margarita Szimonyan és Vlagyimir Szolovjov, elhallgattak, vagy érthetetlen, kaotikus bejelentéseket tettek. Más orosz politikusok befogták a szájukat. Még Dmitrij Medvegyev volt elnök is, aki általában nagyon aktív az internetes csatornákon, nagyon keveset posztolt, csak egyszer szólította fel az országot, hogy zárjon össze Putyin körül.

Maga Putyin nyilvánvalóan nem képes arra a pokolian nehéz feladatra, amellyel most szembe kell néznie: újra a kezébe kellene ragadnia az irányítást az ország demoralizált és megosztott katonai erői felett. Elkötelezett hívei sokáig azt hitték, hogy Putyin politikai mágus, aki mindig ki tud rántani egy nyulat a kalapjából, és mind ez ideig magasztalták, amikor  hangzatos lózungokkal felelt az Ukrajna elleni háború által maga után húzott válságokra. Mára azonban a kérkedése egy talajt vesztett zsarnok fenyegetésénél is kevesebbet ér. Ha újra ezzel próbálkozik, és egy adott pillanatban Prigozsin (vagy más hasonszőrű lázadó) nem hajt fejet, Oroszország polgárháború elé néz – amely talán rövid lesz, ám véres.

Egy ilyen helyzetben Putyinnak az lenne a legnagyobb problémája, hogy találjon valakit, aki hajlandó végrehajtani a testvérgyilkos parancsokat: likvidálni a zsoldosokat, akik olyan vadul harcoltak Bahmutnál, és egészen a közelmúltig hősnek és „Oroszország legjobb katonáinak” nevezték őket.

Az biztos, hogy Putyin nagyon távol áll Trockijtól, aki a zseniális Tuhacsevszkij marsalt küldte, hogy leverje a kronstadti matrózlázadást – leszámoljon azokkal a tengerészekkel, akik nem sokkal korábban még a bolsevik hatalomátvétel hősei voltak. (Az erőd elfoglalása után Tuhacsevszkij minden tizedik kronstadti lázadót szemrebbenés nélkül kivégeztetett.) És Putyinnak lett hadosztálya sincs, mint Leninnek, hogy megmentse az eszerek lázadásától.

Ma talán 6000 fő tartozik a Wagner Group kötelékébe (bár Prigozsin azt állítja, 25 ezren vannak). Harcedzettek, Ukrajnában, Afrikában és Szíriában szerzett  tapasztalatokkal, jól felfegyverzettek (beleértve a vadászrepülőket is). Úgy tűnik, remekül szervezettek. A pacifikálásukhoz legalább négy teljes, motivált és jól képzett hadosztályra lenne szükség.

De az összes ilyen orosz egység Ukrajnában van. Ha a Kreml valaha is kénytelen lesz kivonni őket a frontról, hogy otthon leverje a lázadást, az ukránok a már folyamatban lévő ellentámadásukkal készen állnak arra, hogy lecsapjanak az orosz védelmi vonalakban megnyíló résekre. Ez pedig megalázó vereséget hozhat Moszkva számára az általa kirobbantott háborúban.

Ha – ahogy az egyébként simán elképzelhető – végül mégis sor kerülne a Wagner-zsoldosok kronstadti mintájú kiiktatására, a likvidálás fájdalmas sebet hagyna, mert Prigozsin és emberei sok orosz támogatását élvezik. Számukra Prigozsin nem áruló, hanem az a hős, aki ki meri mondani az igazat, milyen inkompetensen vezeti a Kreml ezt a háborút. És egyben olyan atyai parancsnokot látnak bele a személyébe, aki kiáll a katonáiért, miközben azok életét feleslegesen tékozolják el Putyin alkalmatlan, korrupt tábornokai.
Azok az emberek, akik így gondolkodnak, az orosz társadalom igen számottevő részét alkothatják. Függetlenül attól, hogy Prigozsint végül bebörtönzik, kivégzik vagy győzedelmeskedik, számukra továbbra is ikon marad.

Wacław Radziwinowicz
A szerző lengyel politikai elemző, több könyve jelent meg Oroszországról

©Project Syndicate