Digitális emlékezet – Felülnézet

Felülnézet

Vannak emberek, akiket ha megismerünk, felismerjük őket egy forgatagban is, hátulról is, esőben akár. S persze vannak emblematikus alakok, akiket mindenki ismer. S végül vannak, akiket nemcsak ismerünk, hanem szeretünk is, minden esetleges fogyatékosságukkal vagy hibájukkal, mert mi sem vagyunk hibátlanok, de meg azért is, mert a hibáikat is szeretjük. Akit igazán ismerünk és szeretünk, mert hagyta magát megismerni és megszeretni, azt mindenestől szeretjük, szőröstől-bőröstől.

Grendel Lajos ilyen ember, nagyon sokan ismerték és nyilván ugyanennyien szerették is, szeretik máig. Mikszáthi figura, jellegzetes termetével, feje körül angyalkás hajtincseivel, jó humorával. A megszólalásmódja, hanghordozása is egyedi volt. Pozsonyban bárhol lehetett vele találkozni, a lakása és a Kalligram, később az egyetem közötti viszonylag nagy terület bármelyik részén. Részévé, alkotóelemévé vált e városnak, s jó érzés volt úgy pozsonyinak lenni, hogy az ember tudta, Lajos is ugyanezt a levegőt szívja. Szíve persze szülővárosához, Lévához húzta, Mátyás királyos könyveinek cselekményét is Hont megyébe helyezte.

Alig lettem a munkatársa, a rendszerváltozás után, az Irodalmi Szemlében, meghívtak bennünket Bécsbe. Akkor jártam ott, ebben a Pozsonytól mindössze 64 kilométerre fekvő városban először, Lajos számára persze nem volt ismeretlen Bécs sem. Jóval az irodalmi est előtt érkeztünk, hogy kicsit azért szétnézzünk. És máig érzem a zsigereimben, mennyire jó volt: szabadon átlépni a határt, nézelődni Bécsben, majd a bécsi magyarok előtt beszélgetni. Fiatalok voltunk, Lajos alig több mint negyven, én huszonöt, előttünk a világ, a szebb jövő – mindez benne volt ebben a kirándulásban is mint ígéret. És amely ígéret azért, bár szépséghibákkal, de teljesült. Egy szabadabb, demokratikus, nyitott világ következett, noha sokszor fogcsikorgatva kellett elviselni, hogy a felé vezető út nem minden tekintetben szabad és távolról sem olyan demokratikus, mint reméltük.

Grendel Lajos azonban még a fogcsikorgató időkben is tudott mosolyogni és nevetni. Az ember azt gondolhatta, hogy vidám alkat, pedig nem. Csak nagy hajlama volt az öniróniára és az iróniára. És alapjában véve derűlátó természete eleve kivonta belőle a mindenáron és minden kérdésben komolynak lenni igyekezetét. A legkomolyabb kérdésekről is lehetett vele vidáman beszélgetni, sőt trécselni, tereferélni. Az egzisztencialistákon nőtt fel, ebben a franciák voltak a kedvencei. A sartre-i gondolatot, mely szerint az ember szabadságra ítéltetett, akár neki is tulajdoníthatnánk. Jó fej volt, határozottan hiányzik, s hiányát a szabadság deficitjeként élem meg ma is.

Somogyi Tibor felvétele különbözik a szokásos íróportréktól, így a pózolóktól is. Persze, lehet, Lajos nem is sejtette, hogy fényképezik. A kép Pereden készült, 1997-ben, Lajos akkor épp Csemadok-alelnök is volt, s ilyen minőségében szerepelt a szervezet 18. országos közgyűlésén.

(Grendel Lajos 73 éve, 1948. április 6-án született Léván.)