A szlovákiai magyar politika menekülőútjai

Mielőtt a részleteket kifejtem, fontos megjegyezni, hogy minden döntés elsősorban a politikusoktól, az ő személyes elhatározásuktól függ. Nem akarok abba a hibába esni, ami a politikai kommentárok gyakori velejárója – vagyis felvázolni a szerintem ideális felvidéki magyar pártot és azt sejtetni, minden más megoldás téves. Írásomat gondolatébresztőnek szánom, mert a magyar etnikai érdekképviselet további fejlődésének fázisait a következő években magunk is követhetjük az újságok híreiben, az országos tanácsok és kongresszusok fejleményein, végső soron pedig a következő választáson induló pártok listáin keresztül.

A magyar–magyar verseny vége

A 2023-as választás fontos mérföldkövet jelent a szlovákiai magyar politikában. Másodszor történik meg, hogy nem kerül a parlamentbe vállaltan magyar, régiós érdekképviseletet szorgalmazó vagy magyar képviselőket indító párt. A Magyar Fórum és a Híd eredményei lenullázták a két párt politikai jövőjét, nagyban az érintett pártok politikusai szűklátókörűségének is köszönhetően. Elképzelhető, hogy Simon Zsolt vagy Sólymos László (pontosabban inkább még mindig Bugár Béla) pártja azzal az elképzeléssel futott neki a választásnak, hogy ha a parlamentbe nem jutnak is be, de legalább megalapozzák a hosszú távú jövőjüket a választóközönségük megmutatásával, ám ez az elképzelés kudarcot vallott. Nagyon szűklátókörűnek kell lennie annak a szlovák pártnak, amelyik pont a fenti két csoportosulásban látja a magyar platformjának a jövőjét – egyszerűen sokkal jobban megéri új, hiteles arcokba fektetniük a deklaráltan csak pár ezer szavazót megszólító régi elit tagjai helyett.
Nem jártak jobban a szlovák pártok listáján induló, de elvben kimondottan magyar szavazókat megszólítani szándékozó politikusok sem. Ravasz Ábel 2106 karikája vagy Forró Tibor 2599 preferenciaszavazata sem parlamenti képviselői helyre, sem különösebb hatalmi bázis és „magyar” felhatalmazás felmutatására nem bizonyult elegendőnek. Miközben egyébként az SaS vagy a PS listájára a járásokra lebontott választási eredmények szerint szép számban szavaztak magyar nemzetiségű választók is. Akad néhány magyar és/vagy a déli régiókból származó képviselő a következő parlamentben is, például Grendel Gábor, Vlček Erik, vagy Tankó Vilmos, de nem a magyar vonatkozású mondanivalójuk miatt kerültek a parlamentbe, legfeljebb a kínálati hiányt felismerve a magyar ügyek felé fordulhat az érdeklődésük. A választáson elbukó pártocskák és képviselők legfeljebb a szlovák közvélemény figyelme és a Szövetség izoláltsága miatt maradhatnak a köztudatban mint a magyarság önjelölt képviselői.

A Híd 2009-es megalakulása óta nem történt meg, hogy egy bevallottan magyar szavazókat (is) megszólítani szándékozó párt sikeresen beágyazódott a szlovákiai közegbe. Feltételezhetjük, hogy ez továbbra is így marad. A magyar térfélen a Szövetség számít a kiindulópontnak, mint a legtovább „állva maradt” versenyző. Viszont, ellentétben a korábbi tizennégy évvel, most a többi szlovák párttal és azok esetleges magyar frakcióival versenyez majd az etnikai magyar szavazatokért.

Szövetség: kétértelmű eredmények

A 2023-as előrehozott parlamenti választáson a Szövetség igazi magyar versenytárs hiányában is 0,62 százalékkal, azaz nagyjából 18 000 szavazattal maradt el a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöbtől. Ez két dolgot jelent: egyrészt a magyar párt még a vetélytársak megsemmisülése ellenére sem tudta megszólítani a nagyjából 8,5 százaléknyi etnikai szavazó legalább kétharmadát, másrészt pedig nem lehet egy körülményre fogni a vereséget, nem hajszálon múlt a bejutás. Ennek a két tényezőnek a tudatosítása és a rá adott válaszok határozzák meg a párt jövőjét. A választás utáni zajban nem tulajdonítanék nagy jelentőséget annak, hogy a politikusok, a média és a közvélemény körében milyen hirtelen válaszok születtek a Szövetség eredményére. Az ellenséges sajtó, a közvélemény-kutatók, a túl nemzeti vagy épp túlságosan kevéssé nemzeti kommunikáció, Gyimesi György vagy Orbán Viktor és a magyar közmédia szerepe csak részben magyarázhatja a történéseket. A 4,38 százalékos – az előzmények fényében szerintem kimondottan tisztességes – eredmény leginkább arra mutat rá, hogy a Szövetség sem tudta átlépni az MKP (2020-ban MKÖ) természetes korlátait.

A párt jövőjét tisztábban látnánk, ha a számokat nyilvánvaló kudarcként (három százalék körüli eredmény) vagy nyilvánvaló sikerként (parlamenti bejutás) értelmezhetnénk. Ehelyett tér nyílt az alternatív olvasatokra. Forró Krisztián pártelnöknek technikailag igaza van abban, hogy történelmi siker a 130 ezer szavazó megszólítása, de a politikai sikert nem a három évvel korábbinál 20 ezerrel több választóban, hanem parlamenti mandátumokban szokás mérni. A karikákat tekintve Forró az 56 ezer preferenciaszavazattal erős legitimitást kapott és láthatóvá is vált a kampányban, jól teljesített a politikusok fiatal generációja (Orosz Örs, Cziprusz Zoltán). Külön említést érdemelnek a külsős beszervezett politikusok, főleg mert csak kettő volt belőlük: Gyimesi György egy drága, de nagyon is látható egyéni kampány után 31 ezer karikát gyűjtött, Halász Béla pedig mobilizálni tudta Gútát.

Az egyénileg értelmezhető sok eredmény azonban nem leplezheti, hogy a Szövetség a nagy célnak nem tudott megfelelni: nem működött úgy, mint egy igazi gyűjtőpárt, aminek a szellemében 2021-ben létrehozták. A platformok közti folyamatos konfliktusok, amelyek a Híd önsorsrontó távozásában csúcsosodtak ki, ellehetetlenítették a konstruktív választási előkészületeket. Ha egy párt a belső problémái miatt még az összefogás sikereit – például a jó megyei és önkormányzati választási szereplést – sem tudja kommunikálni, akkor ott alapvető bajok vannak. Végeredményben az történt, mint korábban négyszer. A párt nem volt sokszínűbb, és nem látszott, hogy egységes entitásként mihez kéri a választók bizalmát. Egy Fico-kormányban való részvételhez? Azt tagadták. Egy PS-kormányban való szerepvállaláshoz? Ahhoz sem. Ilyen körülmények között nem kéne meglepődni a szavazók rejtőzködésén, a kimondottan ellenséges-szkeptikus sajtóvisszhangon, ahogy a Ficóhoz és a liberális pártokhoz húzó szlovákiai magyarokon sem.

Az etnikai politizálás jövője

A fentiek függvényében kérdéses, mire számíthatunk a jövőben magyar politikai képviseletünktől. Egyáltalán: van jövője az etnikai alapon szerveződő politikai pártoknak? Látszólag nagy szükség lenne az innovációra, mivel megdőlt az MKP korábbi alaptétele: Bugár Béla lemorzsolódó szavazói nem jöttek vissza tömegesen a párthoz, és valószínű, hogy ha a Szövetség stratégiája nem változik, a jövőben sem kerül sor erre.

Véleményem szerint a jövőre nézve négyféle forgatókönyv létezik. Az egyik lehetőség, hogy a Szövetség még egyszer nekifut az önálló, életképes szlovákiai magyar gyűjtőpárt kialakításának. A másik, hogy a párt – elfogadva saját korlátait – szlovák partnerek után néz. A harmadik, hogy nem lesz változás, a Szövetség hatodjára is önállóan, egy jobb kampányban reménykedve fut neki a választásnak. A negyedik, hogy szétesik a párt, és még a feltörekvő magyar politikusok sem tekintik tovább igazodási pontnak.

A Szövetség eredeti víziójának megfelelő felvidéki magyar gyűjtőpártot most nehezebb létrehozni, mint 2021-ben. A Híd arcainak távozásával és leszereplésével elfogytak a látható szlovákiai magyar liberálisok, miközben a platformrendszer is csődött mondott – a kölcsönös jóhiszeműségre építő érdemi munka helyett a vétózás színtere lett. Elméletileg új, hiteles emberekkel működhetne a rendszer, de ahhoz az aktív és látható politikusok mellett a kölcsönös toleranciára is szükség lenne, amit a mai közegben szűken mérnek. Elviselné a Szövetség konzervatív szárnya vagy platformja a liberálisokat, és viszont? Egyáltalán nem biztos.

A második forgatókönyv a szlovákság felé való nyitás és a stratégiai szövetség valamelyik párttal. Ez a forgatókönyv sokkal jobban hangzik, mint amennyire reálisan megvalósítható. A Szövetségnek nincs szlovák partnere és elismertsége, azért meg kell dolgoznia.

A koalíciókötés bizalmat, a „magyarok” esetében hosszú évekig tartó kapcsolatokat feltételez a partnerek között. Nem véletlen, hogy 2023-ban egyedül Igor Matovič próbálkozott hasonlóval. Egyáltalán, ki a stratégiai partner? Az Egyszerű Emberek? Fico? A liberálisok? A kereszténydemokraták? Lehet, hogy néhány politikusnak vannak jó személyes kapcsolatai, de intézményileg a Szövetség nem tagozódott be a szlovákiai pártrendszerbe. A koalíciós terv (is) rengeteg munkával jár, és nem csodarecept.

A harmadik forgatókönyv, amely szerint semmi sem változik a Szövetség háza táján, idővel válik egyre valószínűbbé. Ha a régi vagy új pártvezetés sem Budapesttel, sem a szlovákiai régiós központokkal nem kerül konfliktusba, borítékolható a párt uniformizálódása, például a platformrendszer átalakításával. A változások tagadásának stratégiája kényelmes, csak éppen az nem látszik, hogy a Szövetség 2010, 2012, 2016, 2020 és most már 2023 után magától mégis hogyan léphetné át a parlamenti küszöböt.

A negyedik forgatókönyv feltételezi, hogy a Szövetség belső változásai lemorzsolódással járnak, egyre többen tudatosítják, hogy nincs perspektíva a párt jövőképében. Ez a vita már jelenleg is zajlik. Ki tudja, milyen következményekkel jár a platformok felszámolása, merre tart Gyimesi György. Minél zártabbá válik a párt, annál valószínűbb, hogy megjelennek a szlovák pártokhoz átigazolók, és annál vonzóbb lesz a Smer, a Hlas vagy a PS, esetleg egy új szlovák kezdeményezés a Szövetséghez nem kötődő új szlovákiai magyar politikusok számára.

Azt, hogy pontosan mi történik, a következő hónapok mutathatják meg. Rövid távon érdemes lesz figyelemmel követni a Szövetség tisztújítását, a párt strukturális változásait és Gyimesi következő lépését.

Tokár Géza
A szerző politikai elemző