Pozsony. Kilenc egyéni sportoló és a szlovák jégkorong-válogatott kap kiemelt figyelmet a torinói téli olimpiára (2006) készülő versenyzők közül.
Zuzulová feltételesen
Pozsony. Kilenc egyéni sportoló és a szlovák jégkorong-válogatott kap kiemelt figyelmet a torinói téli olimpiára (2006) készülő versenyzők közül. A Szlovák Olimpiai Bizottság (SOV) feltételei szerint a téli játékokon vagy a világbajnokságon elért legalább nyolcadik hely, illetve Világ Kupán kiharcolt dobogós helyezés alapján lehet a top teambe kerülni. „Egyedül Veronika Zuzulová nevezése volt kérdéses, ő sérülése miatt még nem teljesítette az elvárásokat, számára a 2003/2004-es évad lesz a döntő. Senki előtt sem zárjuk be az ajtót, amint valaki eredményesen versenyez, megvitatjuk utólagos jelölését” – mondta František Chmelár, a SOV elnöke. A kiemelt versenyzők havi hétezer koronás egyéni támogatásban, az olimpiára való kijutást követően pedig egyszeri ötvenezer koronás juttatásban részesülnek. Ezen kívül a SOV állja a felkészülés nagy részét is, az egyes sportágak szövetségeinek csak a versenyek és az utazások költségeit kell fedezniük. A torinói top team-keret: Martina Halinárová, Soňa Mihoková, Anna Murínová, Marcela Pavkovčeková – biatlon; Ľubomír Mick, ifj. Walter Marx, Jaroslav Slávik – szánkó; Ivan Bátory – sífutás; Veronika Zuzulová – alpesisí; szlovák jégkorong-válogatott. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.