Zsinórban 15 vereség után győztek az illésházaiak

régiófoci
Illésháza |

Zsinórban 15 vereség után vasárnap véget ért az illésháziak kudarcsorozata, a nyugat-szlovákiai V. fociliga déli csoportja 18. fordulójában Babingui 40. percben szerzett találatával 1:0-ra győzték le a pozsonyeperjesieket.

Ezt megelőzően tavaly augusztus 22-én, a nagymagyariak ellen (3:2) gyűjtötték be a utoljára a három pontot. Néhány évvel ezelőtt még a IV. ligában vitézkedtek, a Pozsonyi Futballszövetség téli tornáin több ízben is diadalmaskodtak. Vajon minek tudható be ez a ritkán tapasztalt mélyrepülés?

Az idény kezdete előtt kicserélődött a játékoskeret. Egy csapatra való futballista, tizenkét labdarúgó távozott tőlünk. Nem volt egyszerű őket pótolni. Az őszi idényt jól kezdtük. A nyitányon legyőztük a hodosiakat, a harmadik fordulóban a nagymagyariakat is két vállra fektettük. Ezt követően azonban vereséget vereségre halmoztunk, az alsóházban horgonyoztunk le. Az őszi szezont követően eltökéltük, hogy változtatunk. Első lépésként edzőt váltottunk. Nagy Rudolf helyére a mindössze 24 esztendős Bogár Péter került. Az ambiciózus szenci szakvezetővel, több újonccal vágtunk neki a téli felkészülésnek. Egyébként néhány egykori saját nevelésű futballistánkat, is megszólítottuk, többen közülük igent mondtak a felkérésre. Trénerünk a legjobb korban van, olykor még a pályán is segíti védenceit, de elsősorban az edzői feladatok ellátására összpontosít. A téli hónapokban elvégzett edzésmunkának, az erősítéseknek, a megfelelő hozzáállásnak, a játékfelfogásnak köszönhetően javulást, előrelépést tapasztaltunk” – nyilatkozta lapunknak a mélyrepülést kiváltó okokról, az új időszak kezdetéről Nyársik János, az illésházaiak klubelnöke, aki korábban a helyi utánpótlás sikerkovácsaként került a figyelem fókuszába.

Ami a pozsonyeperjesiek elleni mérkőzést illeti, a korábbi kezdőcsapat négy játékosát kellett helyettesítenünk. Ketten lapok, ketten pedig sérülés miatt nem léphettek vasárnap pályára, köztük a középső védők. Szerencsére sikerült őket megfelelően pótolnunk. A vereségszéria, a pontmizéria utáni siker nagyot javított futballistáink, az öltöző hangulatán. Visszatérőben van a korábban hiánycikknek számító önbizalom. Mi, vezetők minden tőlünk telhetőt megtettünk a javulás érdekében. Most a fiúkon a sor, hogy jó teljesítménnyel, újabb győzelmekkel hálálják meg a gondoskodást, az odafigyelést” – fűzte tovább a gondolatsort a tisztségviselő.

Vajon mire számít szombaton, a felső-csallóközi riválisok hatpontos meccsén? „A Nagymagyaron zajló bajnoki derbi lesz a javából, melynek nincs favoritja. A mérkőzés a háromesélyes párharcok kategóriájába tartozik. Remélem, sikerül bizonyítanunk, hogy legutóbbi győzelmünk egy tartós javulás kezdetét (is) jelenti. Innét csak felfelé vezet az út” – bizakodott a folytatást illetően Nyársik János.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?