Zártkapus presztízsmeccsen az Egervári-csapat

Budapest |

<p>A 32 éve tartó nyeretlenség megszakítása és a jövő évi brazíliai világbajnokságra való kijutás szempontjából fontos három pont megszerzése a tétje a Puskás Ferenc Stadionban péntek este sorra kerülő Magyarország-Románia labdarúgó vb-selejtezőnek.</p>

 

A 20.30 órakor kezdődő összecsapásra zárt kapuk mögött kerül sor, miután a nemzetközi szövetség (FIFA) ezzel a büntetéssel (is) sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) az Izrael elleni, augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt.     A magyar-román presztízstalálkozón ennél fogva nem lesznek szurkolók a stadionban, a hazai csapat játékosai ugyanakkor többször kijelentették már, hogy igyekeznek függetleníteni magukat a körülményektől, s csak a győzelemre összpontosítanak.     A magyar válogatott - a hozzá hasonlatosan kilencpontos román együttest megelőzve - jelenleg második a D csoportot vezető, négy forduló után százszázalékos holland csapat mögött.      Egervári Sándor szövetségi kapitány kiemelte, az összecsapás nemcsak azért fontos, mert a selejtezősorozat két olyan csapata találkozik egymással, amely a második, pótselejtezőt érő helyért küzd, hanem azért is, mert a magyar-román párharcnak komoly hagyománya van. A szakvezető hozzátette, látja a játékosokon az elszántságot, ezért nagyon bizakodó.     A magyar együttes legutóbb 1981. május 13-án, szintén vb-selejtezőn győzte le a románokat, akkor Budapesten 1-0-ra nyert a válogatott.     Bár a Puskás Stadionba ezúttal nem mehetnek be, a szurkolók péntek este ott lehetnek az 56-osok terén azon az ingyenes eseményen, amelyet az MLSZ rendez, és amely 18 órakor a Magna Cum Laude zenekar koncertjével kezdődik, majd óriáskivetítőn lesz követhető a mérkőzés.     Egy drukkercsoport ugyanakkor a Puskás Ferenc Stadion Dózsa György úti bejáratához szervezett szurkolói rendezvényt, amelyet a Jobbik is támogat. Vona Gábor pártelnök szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ő maga is részt vesz a Dózsa György úti eseményen, felszólítja ugyanakkor a szimpatizánsokat, hogy pártjelvények és pártzászlók nélkül, kizárólag magyar vagy székely jelképekkel felszerelkezve szurkoljanak a magyar válogatottnak.     A csapat jövő kedden Törökországban lép pályára. A törökök pénteken Andorrában vendégeskednek, míg a D csoport harmadik pénteki meccsén a hollandok fogadják az észteket.     A D csoport állása:    -------------------1. Hollandia      4  4 0 0  13- 2  12 pont2. Magyarország   4  3 0 1  10- 5   93. Románia        4  3 0 1   8- 4   94. Törökország    4  1 0 3   4- 6   35. Észtország     4  1 0 3   1- 6   36. Andorra        4  0 0 4   0-13   0     A csoport pénteki programja:    ----------------------------Andorra-Törökország, Andorra La Vella, 19.15Magyarország-Románia, Budapest, 20.30Hollandia-Észtország, Amszterdam, 20.30 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?