Zácsik bízik a fellebbezés sikerében

<p>A naszvadi származású Zácsik Szandrát a magyar női kézilabda egyik legnagyobb tehetségének tartják, ám előfordulhat, hogy mégsem lesz ott az augusztusi junior Európabajnokságon.</p>

A Ferencváros 19 éves kézilabdázója tavaly nyáron 2009 júliusától életbe lépő szerződést írt alá a Krim Ljubljanával, ám időközben meggondolta magát, s továbbra is az FTC-ben akarja folytatni. Az ügy az EHF elé került, amely a játékost féléves eltiltással, a klubot 3750 eurós pénzbüntetéssel sújtotta. Zácsik Szandra mégis reménykedik.

Tegnap letette az állampolgári esküt. Hogyan zajlott a ceremónia? A hivatalban az alpolgármester fogadott minket, aztán letettem az esküt. Semmi extra, a vizsgát és egyéb dolgokat már korábban elintéztem. Gyorsított eljárásban kaptam meg az állampolgárságot, mert sürgős volt az ügy.

Az állampolgárság most már nem állhat az útjába, hogy a junior Európa-bajnokságon a magyar válogatottban szerepeljen, azEHFviszont fél évre eltiltotta.
Nem tudom, hogy mi lesz. Maglódi Lajos, az FTC ügyvezető igazgatója pont most írta meg a fellebbezést, amelyben kértük, hogy játszhassak a junior válogatottban. Szerintem egyébként nem jogos az eltiltás, mert azért tiltottak el, hogy akkor írtam alá a Ljubljanával a szerződést, amikor még érvényes szerződésem volt a Fradival. Szerintem ez nem jogos, mert ez általában így szokott lenni. A Ljubljanával kötött szerződésem akkor lépett volna hatályba, mikor a Fradival való megállapodás lejár.

Vagyis akkor nem azért tiltották el, mert először aláírt a Ljubljanához, de végül meggondolta magát, és a Fradiban akart maradni? Nem, ez egyáltalánnemígy volt. Pedig a sajtóhírekből ezt lehetett kivenni.
De nem így volt.


A Ljubljanával amúgy most milyen a viszonya? Ők hogyan látják ezt az ügyet?
Fogalmam sincs, mert én nem vagyok velük kapcsolatban.
Akkor beszélt velük utoljára, amikor aláírta a szerződést?
Nem, utána még beszéltem velük, mikor kérdezték, hogy tényleg nem szeretnék-e kimenni. Azóta nem.

Miért írta alá tulajdonképpen a szerződést a Ljubljanával, ha utána meggondolta magát?
Ez egy évvel ezelőtt volt.


Akkor még Ljubljanában akart játszani?
Igen.


S miért döntött aztán úgy, hogy maradna a Fradiban?
Mert edzőváltás volt. Az új edző pedig jobban megfelelt nekem, mint a régi.
Mi volt a reakciója, amikor meghallotta, hogy az EFH eltiltotta? Tudtam, hogy ez még változhat, mint ahogy változni is fog. Ez még csak az elsőfokú döntés volt, bízom benne, hogy a fellebbezés sikeres lesz.


Ha ez így lesz, augusztusban márpályára léphet a junior Eb-n.
Remélem, sikerülni fog. Szeretnénk megnyerni a hazai rendezésű Eb-t.

Azt is emlegetik, hogy akár már a felnőtt csapatban is helyet kaphat a kínai vb-n. Hallott már erről?
Nekem is mondták, hogy ha minden jól megy, akkor ott is számítanak rám.

Mi történik akkor, ha a legrosszabb lehetőség következik be, és tényleg eltiltják?
Nem tudok mit csinálni, csak edzeni. De erre inkább nem is gondolok, bízom benne, hogy megoldódik az ügy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?