Wimbledon - Serena Williams nyerte a női döntőt

London |

<p>A világelső amerikai Serena Williams megvédte címét a wimbledoni teniszbajnokság női versenyének szombati döntőjében.</p>

Williams a fináléban két szettben, szoros csatában múlta felül a negyedik helyen kiemelt német Angelique Kerbert. Ez volt Serena Williams hetedik wimbledoni sikere egyesben, ezzel az örökrangsorban beérte a brit Dorothea Chamberst (1903-1914) és a német Steffi Grafot (1988-1996). A lista élén Martina Navratilova áll kilenc diadallal. Összességében 22. Grand Slam-tornáját nyerte meg egyesben, ebben az összevetésben is utolérte Grafot, így már csak a 24 sikerrel élen álló ausztrál Margaret Court van előtte.

Az első játszma elején a címvédő egyértelműen jobban teniszezett, adogatásban és szervafogadásban is hatékonyabbnak bizonyult, de Kerber tartotta vele a lépést. A második játékban az amerikainak három lehetősége is volt, hogy elvegye riválisa adogatását. Ekkor még nem járt sikerrel, 6:5-nél viszont igen, így a végig jobban szerváló Willians lezárta a szettet.

A második felvonásban sem változott jelentősen a játék képe, mindkét teniszező kiválóan összpontosított, pontosan játszott és egy ideig hozta saját adogatását. Williams 4:3 után 40:15-ös hátrányban volt, ám innen fordítani tudott, Kerber pedig ekkor lélekben feladta és a következő játékot semmire elveszítette.

A 34 éves amerikai 13 ásszal zárta a döntőt, ellenfelének nem volt nyerő szervája. Szombati győzelmével Serena Williams visszavágott Kerbernek a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokság január 30-i döntőjében elszenvedett vereségért.

Serena Williams - nővére, Venus oldalán - a párosok 18.30-kor kezdődő döntőjében is érdekelt, ahol az ötödik helyen kiemelt Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah) kettős lesz az ellenfelük.

    Eredmény, döntő:
    ---------------
S. Williams (amerikai, 1.)-Kerber (német, 4.) 7:5, 6:3
    később:
    női páros, döntő:
Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 5.)-Serena Williams, Venus Williams (amerikai) 18.30

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?