<p>Az idei szezon végén befejezi Forma-1-es pályafutását Mark Webber, a világbajnoki címvédő Red Bull istálló ausztrál pilótája, aki a továbbiakban a Porsche sportautó-programjában vesz majd részt.</p>
Webber a szezon végén kiszáll a Forma-1-ből
A 36 éves versenyző saját weboldalán jelentette be távozását, s jelezte, az elitkategóriában eltöltött 12 év után kihívást jelent számára az új feladat. A Red Bullnál így felszabadul a hely a sorozatban három vb-t nyert, s a pontversenyben most is az élen álló német Sebastian Vettel mellett. A kiadó ülésre nagy eséllyel pályázik a Ferrarival 2007-ben világbajnok finn Kimi Räikkönen, akinek szerződése az év végén jár le a Lotusnál. Webber 2002-ben, a Minardi színeiben debütált a Forma-1-ben, első versenyén, hazai közönség előtt már pontot szerzett, a Red Bull pedig 2007-ben szerződtette. Az ausztrál az F1-ben 203 GP-n indult el, kilenc futamot nyert, 11 alkalommal rajtolhatott a pole pozícióból, s összesen 36-szor állt dobogóra. Legjobb eredményeként 2010-ben és 2011-ben is harmadik volt az összetett pontversenyben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.