Vízilabda Eb - Vereség az elődöntőben, a bronzért játszhat a magyar női csapat

<p>A magyar női válogatott egy góllal kikapott a spanyoloktól a budapesti vízilabda Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében, így szombaton a bronzéremért játszhat az olasz-holland csata vesztesével.</p>

Eredmény, nők, elődöntő:Spanyolország-Magyarország 9-8 (2-2, 3-3, 3-2, 1-1)  A magyarok összeállítása:Bolonyai Flóra (Gangl Edina) - Czigány Dóra 1, Antal Dóra, Kisteleki Dóra, Szücs Gabriella, Takács Orsolya 1, Kisteleki Hanna, Keszthelyi Rita 4, Tóth Ildikó, Bujka Barbara 2, Csabai Dóra, Illés Anna   A spanyol góldobók: Garcia 4, Pareja 2, Espar, Pena, Lopez 1-1        A Londonban olimpiai negyedik, legutóbb vb- és Eb-bronzérmes magyaroknak a 2012-es ötkarikás tornán, és a 2013-as barcelonai világbajnokságon is éppen a spanyolok állták útjukat az elődöntőben, már csak ezért is akadt törleszteni valója Merész András szövetségi kapitány együttesének.        A Hajós uszoda mintegy háromezres, kezdettől roppant lelkesen buzdító közönsége előtt a vb-címvédő, olimpiai második spanyolok találtak be először, majd másodszor is (0-2). Keszthelyi Rita kiszorított helyzetből is a hálóba ejtett, majd Takács Orsolya pontos lövése nyomán az egyenlítés is meglett az első negyedben (2-2).    A második játékrész elején itt is, ott is kimaradtak a helyzetek, mígnem egy spanyol akció góllal zárult (2-3). A folytatásban nőhetett volna a hazai hátrány, ám Bolonyai Flóra büntetőt védett, Keszthelyi pedig a jobb felső sarokba lőtt (3-3). Aztán magyar emberelőnyös támadásból megszületett a vezető gól is: Antal Dóra kifogástalan átadását a balkezes center, Bujka Barbara lőtte a spanyol kapuba (4-3). A rivális kettős emberelőnyből sem tudott eredményes lenni, sima fórból viszont igen (4-4). Ám még a nagyszünet előtt ötméteresből Keszthelyi betalált, ahogy a hat az öt elleni játékban a spanyol csapat is (5-5).    A harmadik nyolc perc spanyol gólokkal indult, és miközben a magyarok elbizonytalanodtak, jött a sorrendben harmadik találat is (5-8). A hazai kapuba Gangl Edina állt be, és jól mutatkozott be, majd Bujka balja villant (6-8). Kis idő elteltével Czigány Dóra vágta be a jobb szélről a hálóba a labdát (7-8), így egygólos spanyol előny mellett következhetett a befejező negyed.    Az utolsó negyed harmadik percében a sokadik spanyol emberelőny eredményre vezetett (7-9). A magyar válasz ugyanakkor egyre késett, nem ment a játék a csapatnak. A vége előtt 22 másodperccel Keszthelyi végre betalált (8-9), ám az egyenlítésre már sem idő, sem erő nem maradt.    A vereség nyomán a Merész-csapat a harmadik helyért száll vízbe szombaton 16.30 órától.    "A spanyolok a harmadik negyed elején elmentek hárommal, ami egy ilyen, kevés gólos mérkőzésen óriási előny. Ráadásul néhány emberelőnyben elképesztően rossz megoldásokat választottunk, és sajnos nem mint csapat dolgoztunk, hanem egyénileg próbáltuk megoldani a dolgokat" - nyilatkozta a találkozót követően Merész András az M1 csatornán.    "Nem voltunk elég jók ahhoz, hogy ezt a meccset megnyerjük." - tette hozzá. később, elődöntő:Olaszország-Hollandia 18.00 korábban:az 5. helyéért:Oroszország-Görögország 7-5 (3-3, 3-1, 0-1, 1-0) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?